A BARLANGRAJZTÓL A KAMUVIDEÓIG - Tedd láthatóvá a tudást!

|

 

Nem tudom, hol kezdődött. Van, aki már a több tízezer éve barlangfalra maszatolt bölényvadászatot is infografikának tekinti, sokak szerint a tudományos ábrázolások történetében Vesalius anatómiakönyve volt a nagy fordulópont a XVI. században, de akik szigorúan ragaszkodnak a statisztikai adatmegjelenítéshez leginkább William Playfairtől, a kördiagram atyjától számítják a tudásvizualizáció korát.

Lényegében mindegy is: ma már diagramok, grafikonok és többé-kevésbé jól értelmezhető infografikák ömlenek elénk a hírportáloktól a marketing anyagokon át a samponos dobozokig mindenhonnan. Nem sütöm el az egy kép-ezer szó klisét, de tény, hogy egy-egy befogadóbarát ábrázolás sok oldalnyi szöveg kínkeserves értelmezésétől kímél meg minket nap mint nap.

Amikor a Ludwig Múzeum és a British Council tavaly év végén felkért, hogy legyek a Tedd láthatóvá a tudást! verseny egyik zsűritagja, egyrészt kíváncsi örömmel mondtam igent, másrészt tartottam tőle, hogy hogy tudunk majd dönteni arról, hogy melyik ponthalmaz vagy interaktív csúszkákkal változtatható adattérkép lesz majd a befutó. Hogy honnan volt az a prekoncepcióm, hogy csak ilyen pályázatok érkeznek majd, nem tudom. Talán mert az egész pályázat szorosan kapcsolódott a BarabásiLab: Rejtett mintázatok kiállításához. Meg, mert a nagy adattömegből előbukkanó mintázatok nyilvánvalóvá tétele eleve hálás téma. 

Amikor befutottak a kész munkák, már láttam, hogy nagyobbat nem is tévedhettem volna; a környezeti problémákra fókuszáló videómontázstól az elképesztő mikroszkópos felvételeken át a szürreális művészfilmig volt minden. 

A változatosság – amellett, hogy gyönyörködtet – a zsűri munkáját is jól elnyújtja: erős mezőnyből nehéz a legjobbakat kiválasztani. Hiába kaptunk egy szempontrendszert zsinórmértékként: a világos kommunikáció, a kreatív megközelítés és a vizuális izgalom szériatartozék volt a legtöbb munkánál, nem pedig megkülönböztető bélyeg.

Végül öt olyan munkát választottunk ki, amit MOMÉ-s hallgatók segítenek készre gyúrni. (A pályázóktól csak azt vártuk, hogy egy jól megfogható ötletet mutassanak be. Ezek alapján készül majd el az a végleges anyag, amit a nagyközönség is élvezhet egy virtuális kiállításon.)

A hivatalos eredményhirdetés március 30-án lesz este hattól. Addig csak egy kis ízelítőt mutatok ABC-sorrendben a saját szubjektív megjegyzéseimmel. 

Angyal Olívia térkönyve

Már önmagában a térkönyv megnevezésre felkapom a fejem. Aztán a videót nézve egyből a matrjoska-babák jutnak az eszembe. (Kisgyerekként a babszemnyi utolsó kis sárga színű baba volt a kedvencem nagymamámnál készletében.) Ez persze még kevés ahhoz, hogy felkerüljön egy pályázat a dobogóra, de egy fontos célt máris elért: az érzelmi kötődést. A formabontó megközelítés, a kézzelfogható tárgy készítése digitális technika helyett és a sok apró részlet viszont erősen kiemelte Olívia munkáját a mezőnyből.

Barta Karola Anna látható madárhangja

Mondanám, hogy elfogult vagyok, mert oda meg vissza vagyok a madarakért, de úgy látszik, nem egyedül voltam ezzel a zsűriben. A hangok láthatóvá tétele, a madárének kirajzolódó szillabusainak mintázata lenyűgöző. Az pedig, hogy minden alkalommal, amikor madárcsicsergést hallok, az jut eszembe, hogy valaki épp ezeket kutatja, még a kerti munka élményszintjét is eggyel feljebb emeli.

 Erdős Sándor, a VR-doki

Sanyi munkája nekem nem volt meglepetés. Láttam őt korábban a FameLab döntősei között, magam is kipróbáltam a virtuális valóság játékát, amivel tartósan kórházhoz láncolt gyerekek szorongását oldja. Úgy látszik, a zsűritársaimat is erősen megnyerte mind a pályázat, mind pedig az a hihetetlenül fontos munka, amivel Sanyi az OncoVR mögött álló orvosként a technológiát bevonva tud segítséget nyújtani egyre több gyereknek.

Lawson Adrienn és az esélyek táblája

Adrienn az egyik kedvenc tudományos szemléltetőeszközömet, a Galton-deszkát vette elő digitális formában. Ez kicsit olyan, mint egy flippergép, ahol a golyó szinte kiszámíthatatlan utakon pattog a különböző tereptárgyakon. A különbség annyi, hogy rengeteg golyó esik lefelé, tereptárgyak gyanánt pedig a golyók útjába csak rudakat helyezett. Ha minden rúd 50-50% eséllyel jelöli ki az új irányt, a sok golyó végül a deszka alján egy klasszikus harang-görbét rajzol majd ki. Ha viszont finomhangoljuk minden egyes rudacskánál a visszapattanási esélyeket, a végső görbe is drasztikusan megváltozik. Adrienn a rudacskáknak nevet adott: minden pöcök egy-egy olyan társadalmi körülményt jelez, ami befolyásolhatja, hogy hogy jut valaki egészségügyi ellátáshoz – mondjuk a mostani pandémia idején. A végeredmény pedig egyszerre kristálytiszta és hátborzongató. 

Mezriczky Marcell és a kamuvideók

Nem kevésbé hátborzongató Marcell munkája sem. Nem is tudom, mi taglózott le jobban: az, hogy milyen szinten áll ma a deepfake technológia, az, hogy az eredmények alapján milyen arányban vagyunk képesek azonosítani a digitálisan megmásított embereket a videókon, vagy, hogy hova vezethet mindez a közeljövőben. Bámulatosan jó prezentálása a szintén bámulatosan gyorsan fejlődő technológiának. 

Zsiros László Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr4316480364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása