Múzeumok Éjszakája a kulisszák mögül

|

Minden év júniusában, Szent Iván-éj idején múzeumok, galériák, kiállítóhelyek tárják ki kapuikat, és megkezdődik a Múzeumok Éjszakája. Idén 18. alkalommal rendezik meg az eseményt, amely most más keretek között zajlik majd, de semmiképpen nem marad el! A Ludwig Múzeum is készül, és az online térben várja látogatóit a agar Av Experience Mass Syndrome című kortárs audiovizuális projekttel június 27-én, szombaton, 20 órától.

19264411_10154471898107016_3519273715585555189_o_2017_kallos_600.jpgA Ludwig Múzeum és a kávézó terasza a 2017-es Múzeumok Éjszakáján | Fotó: Kallos Bea / Ludwig Múzeum 

A Múzeumok Éjszakája egy országosan megrendezett program, amely azonban messze többet jelent, mint egy eseménysorozat. Sok ember számára, különösen a múzeumok szerelmeseinek, ez az év egyik legjobban várt napja, éjszakája. Ilyenkor felbolydul a város, késő éjszakáig barangolnak a látogatók a kiállítások tereiben, vonulnak egyik helyszínről a másikra, és annyi programon vehetnek részt, hogy választani is nehéz.

rendezveny-budapest-386231_600.jpgKurátori tárlatvezetés a Bauhas100. Program a mának című kiállításon a 2019-es MúzÉjen | Fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum 

Így van ez minden évben a Ludwig Múzeumban is. Ilyenkor az egész épület és (jó idő esetén) a kávézó terasza is olyan, mint egy méhkas. Áramlanak az emberek, szól a zene, szaladgálnak a gyerekek, régi ismerősök köszöntik egymást. Látogatók, munkatársak, önkéntesek és a meghívott vendégek  szakemberek, művészek a kultúra, irodalom, művészet, tudomány minden területéről  érkeznek a különböző programokra.

Olyan hangulata van ennek a napnak és éjszakának, amit semmi máshoz nem lehet hasonlítani. Beszippant, elbódít és felpörget egyszerre, és olyan kulturális, szellemi és lelki töltetet ad, amiből még sokáig táplálkozhatunk. 

A 2017-es Múzeumok Éjszakája a Ludwigban | Forrás: Ludwig Múzeum

A kétezres években még látogatóként érkeztem a Ludwig Múzeum MúzÉj programjaira. Az egyik évben például a Frenák Pál Társulat tagjai a kiállítótér különböző termeiben adtak elő performanszokat, amelyekre a mai napig emlékszem. Az utóbbi években pedig már a múzeum munkatársaként vehettem részt a Múzeumok Éjszakáján, amelynek programjai így még különlegesebb élménnyé váltak számomra. Ilyen volt 2017-ben a David Lynchről szóló film vetítése, amely előtt Réz András tartott bevezető előadást, és két időpontot is meg kellett hirdetnünk, annyian érdeklődtek. Szintén ebben az évben, naplemente után, fényfestés díszítette a múzeum homlokzatát Ficzek Ferenc árnyékképeire reflektálva, ifj. Ficzek Ferenc és Hizsnyik Dénes fényművészek kivitelezésében.

19402112_10154471897762016_9129110060949320591_o_kallos_2017_600.jpgFényfestés a múzeum homlokzatán a 2017-es Múzeumok Éjszakáján | Fotó: Kallos Bea / Ludwig Múzeum

A nyíregyházi fiatalokból álló Tekerd! csoport Lego-workshopja a Múzéj egyik legjobban várt programjává vált az évek során, ahol gyerekek és felnőttek együtt alkották meg a kiállított műtárgyakat Legóból. 

65091279_10156022536622016_1280227298787721216_o_vegel_2019_600.jpgAlakul a Lego-kép a 2019-es MúzÉjen | Fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum

65223889_10156022538177016_8447614163382960128_o_vegel_2019_600.jpgA nyíregyházi Tekerd! csoport tagjai az elkészült Lego-képpel, amelyet a Bauhas100. Program a mának című kiállítás egyik alkotása ihletett a 2019-es MúzÉjen | Fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum

Szintén megtörténtek azok a bizonyos „MúzÉj-pillanatok” Kollár-Klemencz László estjén,

36200130_10155302219942016_2336968027322449920_o_2018_vegel_600.jpgKollár-Klemencz László estje a 2018-as MúzÉjen, az ukrán kortárs művészetet bemutató Permanens forradalom című kiállításon | Fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum

vagy a Dragomán Györggyel és Szabó T. Annával történő beszélgetésen,

36322720_10155302219497016_4951796687526952960_o_2018_vegel_600.jpgSzabó T. Annával és Dragomán Györggyel Valuska László beszélgetett a Türk Péter életművét bemutató kiállítás egyik termében a 2018-as Múzeumok Éjszakáján | Fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum

illetve Grecsó Zoltán improvizációs táncszínházának előadásán.

36087181_10155302218487016_72772018897944576_o_2018_vegel_600.jpgGrecsó Zoltán improvizatív táncszínházának előadása a 2018-as MúzÉjen a Westkunst–Ostkunst című kiállítás terében | Fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum

Az egyik legfelemelőbb emlékem a tavalyi évhez kötődik, a Fényképezte Zsigmond Vilmos című film bemutatójához, amelynek rendezője Szakonyi Noémi Veronika, és a világhírű operatőr 2015-ös, Ludwig Múzeumban rendezett kiállításának alkalmából készült. A vetítés előtt Koltai Lajos operatőr tartott bevezető előadást, amelyen személyes emlékeit osztotta meg barátjáról, Zsigmond Vilmosról. A film bemutatója után az alkotók is visszaemlékeztek pár mondatban a forgatásra.

65303980_10156022538067016_1670753054216945664_o_2019_vegel_600.jpgKoltai Lajos tart előadást a Zsigmond Vilmosról szóló film bemutatója előtt a 2019-es MúzÉjen. A két operatőr barátságát megörökítő fényképet Koltai Lajos a Ludwig Múzeumnak ajándékozta | Fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum

Legszemélyesebb emlékeim a tárlatvezetésekhez fűződnek. Több alkalommal kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy megtartsam a Ludwig MúzÉj záróprogramját, a Late Night Stories – éjszakai tárlatvezetést. Sosem fogom elfelejteni a tavalyi évet, amikor éjjel egy órakor, miközben hatalmas vihar tombolt kint, kb. hetven lelkes látogató gyűlt össze a kiállítótérben, dacolva az időjárással és a késői időponttal. A műtárgyak rejtélyeit és a múzeum kulisszatitkait felfedő történeteket nagy érdeklődéssel hallgatta a közönség, és – ahogy láttam – a múzeum tereinek éjszakai aurája olyan hatással volt mindenkire, hogy akár hajnalig is maradtak – maradtunk volna.

36312799_10155302216102016_7384750559535824896_o_2018_vegel_600.jpgLate Night Stories tárlatvezetés a 2018-as Múzeumok Éjszakáján a Westkunst–Ostkunst kiállításon. A fényképen Joe Tilson Öt érzék című művének részlete látható | Fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum 

A „MúzÉj-varázs” nagy részét a közösségi élmény adja, amelyben ez alkalommal sajnos nem osztozhatunk. Reméljük, hogy hamarosan újra átélhetjük a személyes találkozás örömét egymással és a műalkotásokkal!

Addig is június 27-én, szombaton este 8-kor az online térben találkozunk, ahol Zságer Balázs és Katona Kati Žagar Av Experience – Mass Syndrome című kortárs audiovizuális live projektjét láthatjuk, hallhatjuk, amelyet a Ludwig Múzeum jelenleg még üres, lezárt kiállítóterében készítettek a Múzeumok Éjszakájára. Zságer Balázs most atmoszférikusabb, kísérletezőbb zenei oldalát fogja bemutatni, Katona Kati vizuális világát a természeti formák, mintázatok és ezek algoritmusai, struktúrái inspirálják.

zagar_1_600.jpgRészlet a Žagar Av Experience – Mass Syndrome című projekt előadásából | © Zságer Balázs

 „Az előadás a zene és a mozgókép segítségével szembeállítja egymással a digitális világot a valódi emberi érzelmekkel, egyfajta hidat emelve közéjük. Az impresszionizmusra jellemző módon a múló pillanat hangulatát ragadja meg, amely oly törékennyé vált az utóbbi időben.” (Zságer Balázs)

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr2115910036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása