„Ideje fotonlesben állni, és megfigyelni” – Pajor Tamás megnyitószövege

|

0160505_gbf2227.jpg

Megnyílt a Ludwig Múzeum legújabb kiállítása, a 70-es, 80-as évek hazai underground zenéjét kortárs képzőművészeti alkotásokon keresztül vizsgáló Rock/tér/idő. A válogatás címe egyértelmű utalás Xantus János 80-as években készült Rocktérítő című filmjére, amelyben a főszereplő Pajor Tamás, a Neurotic zenekar frontembere feladja az underground életformáját, belép a Hit Gyülekezetébe, és új közegben folytatja tovább a zenélést.

A kiállítást nem más, mint Pajor Tamás nyitotta meg, a megnyitón készült fotók megtalálhatók a múzeum Facebook oldalán! Pajor beszédét teljes terjedelmében közöljük:

Rock, tér, idő.

A rock mint szikla kibontását későbbre hagyom. Kezdem a térrel és az idővel. Einstein után a téridővel. Azzal, hogy a háromdimenziós tér elválaszthatatlan egy negyedik dimenziótól, az időtől. Mert minél nagyobb sebességgel közlekedünk a térben, az idő annál lassabban telik. Például idefelé egy traffipaxba belefutva egyből egy kicsit megfiatalodtam. Ha fénysebességgel fogunk haladni, akkor megszűnik az idő. A fény részecskéje, a foton már most is fénysebességgel halad, ideje nulla. Fénysebességben nem telik az idő, a foton az örökkévalóságban van. Nem véletlen, hogy a Bibliában az ég és a föld megteremtése után Isten azt mondta, legyen világosság, és lett világosság. A foton, ahogy kilép a csillagból, egyből becsapódik a retinánkba. Bár ezt mi, időbeliek, olykor csak 1-2 milliárd évvel később észleljük. Ez a kis fáziskésés azonban ne zavarjon meg bennünket abban, hogy innen az időből az örökkévalóságról elmélkedjünk. Vagy, ha nem tudunk, akkor elmélkedjünk arról, hogy miért nem tudunk.

Közben ne felejtsük el, hogy egy szegény kis elektronnak sokkal nagyobb esemény egy foton kibocsátása, mint nekünk, könnyelmű fotonhabzsolóknak. Ezért ideje fotonlesben állni, és megfigyelni. A megfigyelés hat a megfigyeltre. A megfigyelt máshogy viselkedik a megfigyeléskor, mint amikor nem figyelik meg. Ez az állítás igaz minden részecskefizikai történésre, de egyben a titkosszolgálatok tevékenységére is, és különösen így volt ez 80-as években. Mert ez a kiállítás onnan ered, ahol,

A Lada alatt gyűlt az olajtócsa
Benne tükröződött az ólajtócska
Hullámpala árnyékolt a betonpultnak
Ahol a helyi erők betompultak
Ahol Mari egyet kért, évi húszmilliót
Ahol enni görög diplomat, de nem lenni idiót
Ahol az anyós feje mint barna ikon morcosan nézett ki a harmadikon
Ahol a strandon sült a hurka
S hogy mondom, érzem újra
A kemping hangja halkult
Befordult a barna Wartburg
Kisüsti kecskeméti
A Pisti este hétig
Leküldte inhalálva
Sok sejtet a kínhalálba.

Igaz, akkoriban kevéssé érdekeltek bennünket a részecskék, nem tanulmányoztuk a Higgs-bozont, maximum egymás hajában. Azt hittük, az ember attól szellemes, hogy anyagos. Akkor még magam is hosszút kések éjszakára. De a rock and roll már csak egy tánc. A rock and roll már csak egy rokkant troll, úgyhogy ma már időben szeretnék hazaérni, nem akarom lekésni az örökkévalóságot.

Mert az idő lassan elszivárog, eltűnnek a walesi bárdok,
az emberek láthatatlan kézre húzott szelfibábok.

Igen, mostanában azt veszem észre, hogy az ember egyre idősebb. És hiába idősebb, mégse időtlen. Bár mondjuk én mindig is fiatal voltam. Úgyhogy végül is minden oké. És nem az okozaté. Az ok pedig az igazi Rock, a kőszikla. A Krisztus. A Messiás. Ő volt a kezdetben, az arkhéban. Belőle lépett ki a téridő. Viszont a téridő szabad teremtményei rosszul éltek szabadságukkal, és elrontották a létezést. Azóta itt szép lassan őrölnek, ez lett a malmok bolygója. És az emberrel együtt lezuhant minden, ebben a világban a szép sem jó, és a jó sem szép. Amit itt valóságnak hívunk, abban ritkán van együtt a kettő. Ezért a mi időnkben a mű, ha jó, akkor főleg csúnya és igaz. Csak arra vigyázzunk, hogy csúnya és hazug ne legyen, mert az rossz. Az alkotás mint alapvető igény is az ember istenképűségéből fakad. Abból a vágyból, hogy a bennünk lévő láthatatlant mi is láthatóvá tegyük. A műalkotás luxus, felesleg a funkcionalitáshoz képest. A Teremtés nagy része is luxus, l'art pour l'art túlcsordulása a Teremtő nagyvonalú kreativitásának. A haszonelvűség dögunalmas ritmusképlete érintetlenül hagyja az ember immateriális részét. Ezért a mű több, mint az űrlap, a szín és a hang több, mint az adókulcs vagy a gyártási szám. És a világ, a téridő is mű, a Teremtő műve, "aki szólt és meglett, parancsolt és előállott".

Tehát hogyan lett az anyagtalanból anyagi létező? A téridő egy geometriai fogalom, vagy kiterjedéssel bíró anyagi valóság? A matematikai fogalmaknak, a platóni tiszta ideáknak nincsen kiterjedésük, a téridőnek pedig láthatóan van. De – spinozai fogalmakkal szólva – hol változik a gondolt világ kiterjedt világgá, a szellemi anyagivá? Ha két külön szubsztancia a szellemi és az anyagi, akkor hogyan lehetséges, és hol történik az átmenet az egyikből a másikba? Vagy mindkettő visszavezethető egyetlen lényegre, a kezdetre, az arkhé-ra? „En arkhé én ho logosz”, azaz „kezdetben volt az Ige”, mondja János evangéliuma, és hogy „Minden Őáltala lett”. És mindabból, ami Őáltala lett, felismerhető Ő maga is. A teremtmények azonban mindebből mégsem ismerték fel Őt. Ezért van szükség annak az Igének a hirdetésére, amely a kezdetben, az arkhéban volt. És ezért van szükség a térítőre, aki visszatéríti az elrontott téridőből az arkhéhoz, a kezdetben lévő Igéhez a létezőket.

Mert a rock and roll már csak egy rokkant troll,
a buli vége durva
A csónakból nem tűnt fel ott akkor,
hogy van a víznek súlya
Ez a jéghegy csúnya

Ifjú titán vagy, de csak ötvözet,
itt nincs tét a vitán, már csak ütközet
A hipszter nyúlt szvetter, apádé volt egyszer,
búsan bólogatsz a metrón headsettel
Hódolsz a konzolnak bókolsz a szponzornak,
a semmit hájpolod, szenzorok vonszolnak
Kráter a lelked, mint Sodoma, Gomora,
röhögsz, de a cinizmus az egerek humora
Gégecső gőgicsél, széteső ősisé,
Benned a gőg fecseg miközben ő is ég
Meg az este, a dupla adagos,
nem attól szellemes az ember, hogy anyagos
Zéró tolerancia kóla kólátlan fogyasztás,
félszavakból is félreértjük mi egymást
A lelkedet kezdték beárazni
Telített a színpad, tessék lefáradni

A rock and roll már csak egy rokkant troll,
a duma térdre hullva
Szíved onnantól látja ezt roppant jól
ha élni képes újra
Mert ez a jéghegy csúnya

A telón háttérkép, karjában tart anyád
nem voltál akkor még ennyire D'artagnan
Őszinte gyerekként legbelül hagyd meg ezt,
hozzá lekevernék neked egy nagylemezt
Ülsz a székkarfán, nyomod a szövetet
kievett hús után otthagyva köretet
Osztod hogy feltöltsék leépült erkölcsét
szponzorodnak, hisz dotált a perköltség
Minek nevezzelek, minek nevezzelek
ebbe a versenybe?
És Ki lakik testedbe? Jótét lélek-e vagy
Tóthék élete?
És ki vette fel ezért a lóvét két hete?

Hadar a szád vada marad a vád szava,
az, amit rád szab a magad utált szaga
Kopog a sínpár, magyar a táv maga
Na gyere már haza
Na gyere már haza

A rock and roll már csak egy rokkant troll,
ez ma a pénzek útja
Itt pont attól vesznek meg holnaptól,
ha belül szét vagy csúszva
Ez a jéghegy csúnya

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr928699756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása