Ismerős az érzés, hogy létrehozol valami újat és nagyszerűt, és nem csak anyukád szerint az, hanem szerinted is, mégsem érdekel kutyát sem? És akkor arra gondolsz, hogy ez a valami újabb és nagyszerűbb annál, mint amit ismert alkotók festenek / írnak / szereznek, és ezrek néznek / olvasnak / hallgatnak nap mint nap. Tolvaly Ernő nem törődött bele a név makacs felsőbbrendűségébe – a művész(et) helyzetét pedig nem is vizsgálhatta volna hitelesebben, mint hogy egy álnév mögé rejtőzve maga is tudatos ismeretlenségbe burkolózik. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy csak pár évvel a halála előtt derült ki; az ő személye áll az 1.sz. Közvetítő Csoport mögött.
A művész létrehoz – legyen az szobor, festmény, akció, vagy éppen egy új identitás. Sokféle álnév születik sokféle céllal; egyesek elrejtőzni, mások kitűnni vágynak. A képzőművészeti világ egyik leghíresebb fedőneve kétségkívül a Duchamp által teremtett Rrose Sélavy-é – a kalapos hölgy először a művészről készült portrékon tűnt fel, aki később számos alkotását tulajdonította női alteregójának. Az 1.sz. Közvetítő Csoport összetétele ezzel szemben közel mostanáig ismeretlen volt: egy titkos társaság. De nem olyan, mint általános iskolában, ahol a tagság csupán néhányak kiváltsága – hanem olyan, mely egyszemélyes mivolta ellenére is befogad minden névtelen művészt. Azért csoport, hogy személytelen lehessen.
Duchamp mint Rrose Sélavy
Az egész egy bizonyos piros füzettel kezdődött. A Tolvaly-hagyatékból előkerült eseménynaptár leleplezte mind az 1.sz. Közvetítő Csoportot, mind annak programját: miközben a friss trendekre műalkotásokkal reagál, a társaság a képzőművészeti szcéna, a névkultusz és ismeretségi viszonyok tanulmányozását tűzte ki célul. A csoport 1981-ben levelezőlapon jelentette be megalakulását, akciói és environmentjei mellett pedig rendszeresen részt vett a mail art tevékenységekben. Az alkotás szabadságának illúziója nemcsak a művek sorsában, de azok tartalmában is megmutatkozik: A Színezett szöveg a művészet gátjairól c. művészbélyeg rámutat, hogy megkötései miatt már a kiállítás felhívása is „akadályhalmaz”, a csoport egy bal kézzel íródott levele pedig a szokványos kommunikációs csatornák kritikája.
„Álljon a képek elé, és ölje meg a neveket” – hangzik el a kulcsfontosságú mondat telefon-akciójuk során, a provokatív kijelentést pedig ostorszerű csattanás követi. A művésznek pusztán úgy kéne jelen lennie, mint egy „jó vicc-mesélőnek” – a művészetet közvetítő médiumként. Csakhogy ehelyett „saját nevét simogatja, miközben újból megszüli azt, amit már nagyon jól tud.” Nem csoda hát, hogy amikor Tolvaly Ernő névtelenül próbál betörni a művészeti életbe, sokszor talál zárt ajtókra – és míg Tolvalyként díjat nyer egy kiállításon szereplő alkotásával, ugyanitt álnéven beadott munkáját elutasítják. Eredetiség és tartalom csak homályos szándéknak bizonyult a név mindenhatóságával szemben.
Tolvaly a művész fogalmának felfüggesztésével is művészet és valóság egységét szorgalmazta – ebben a valóságban azonban nem mindenkinek jár a „tizenöt perc hírnév”. A név elviselhetetlen könnyűsége ma is érvényes, és érvényesek az 1.sz. Közvetítő Csoport munkái is – már csak ezért is érdemes november 30-áig ellátogatni a Ludwig Múzeumba, és élőben is megnézni őket.
Aki pedig még alaposabban szeretné megismerni a festőt, aki kottából festett Cézanne-t, és az égre vetítette az eget, az jöjjön el november 29-én, amikor is Takács Ferenc irodalomtörténész, a művész közeli barátja tart tárlatvezetést. És ha már ott van, maradjon Egy Kiss Erzsi Zenére is – mindkét program a Tolvaly-kiállítás közelgő zárása apropóján kerül megrendezésre a Csodálatos rendszer – Finisszázs keretében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.