Ismét eltelt egy év, ismét elözönlik az emberek a múzeumokat országszerte. A Ludwig Múzeumban az állandó és időszakos kiállításai mellett izgalmas programokkal várják az érdeklődőket.
Sorban állás a tavalyi Múzeumok ÉjszakájánMindenképpen mondjuk le minden szombatra tervezett programunkat, mert a Ludwigban már délután kezdődik a móka és kacagás. Délután 4 órakor kerül ugyanis sor a Ludwig Múzeum és a Láthatatlan Kiállítás együttműködésében meghirdetett Játssz bizalommal! című pályázat eredményhirdetésére. A rajzversenyre az elsősöktől az érettségizőkig bárki nevezhetett, amelyben egy olyan játék megtervezésére buzdították a lelkes művészpalántákat, amivel egyszerre tud a készítője és egy látássérült játszani. A beküldött alkotásokból rendezett kiállítás megnyitóján kerül sor a tapintható játékok díjazására is.
Múzeumok Éjszakája 2012Ezt követően tárlatvezetők kíséretében mehetünk végig a múzeum kiállításain, a nagy sikerű Meztelen Férfi tárlaton a budapesti kiállítás társkurátorai vezetnek be minket a fedetlen férfi test rejtelmeibe, betekintést nyerhetünk a nemrég nyílt afrikai fotóművész, Pieter Hugo munkásságába, a Ludwig Múzeum gyűjteményéből készült válogatást pedig a kurátor, Szipőcs Krisztina társaságában csodálhatjuk meg.
Múzeumok Éjszakája 2012A tárlatvezetéseken felül még igazi csemegékkel is készült a Ludwig Múzeum, a részvétel szigorúan korhatáros. Az este folyamán a Szabad Egyetem keretein belül Tóth Zoltán János tart előadást a pornográfia és művészet kapcsolatáról, majd Soma Mamagésa interpretációjában elemezzük a pucér pasikat, az igazán lelkesek pedig elsajátíthatják az aktrajzolást, természetesen élő modell után!
Museum Mass, Múzeumok éjszakája 2012Ha valaki úgy érzi, hogy nem tudja félretenni a sportolás iránti vágyát még egy hétvége erejéig sem, ő sem fog csalódni. Ismét megrendezésre kerül a Museum Mass, a bringázással egybekötött múzeumlátogatás. A program témája a Duna, amit azt jelenti, hogy a fővárosunkat kettészelő folyó mentén haladva végiglátogatják többek között a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumot, a Néprajzi Múzeumot, a BME Hőtechnikai Laborját, majd az egész lezárásaként a Ludwig Múzeumba teker a menet.
Ha sikerült felcsigáznunk az érdeklődésedet, érdemes gyorsan lecsapni egy belépőjegyre, mert az első 200 vásárló értékes és emlékezetes ajándékkal fog gazdagodni a felejthetetlen éjszakai múzeumlátogatás mellett.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.