Lapozz bele!

|

Nagy örömmel tájékoztatjuk olvasóinkat arról, hogy 21 darab remek kiadványt sikerült beszereznünk a Nemzeti Kulturális Alap 2012-es állománygyarapítási pályázata keretében. A válogatást Üveges Krisztina művészettörténész – könyvtáros készítette.

ujkonyvek_622.jpg

Egy könyvtár állománygyarapítási politikája mindig egyszerre több feltételt próbál kiszolgálni. Legyenek meg a gyűjtőkörnek megfelelő friss kiadványok, legyenek meg, amiket már évek óta be kellett volna szerezni, sőt az eltűnt, de nagyon fontos könyvek újravásárlását is beszorítani a költségvetésbe.

A Ludwig Múzeum könyvtárának esetében is ez a helyzet, szeretnénk ellátni olvasóinkat az új művészmonográfiákkal, kiállítási katalógusokkal, feltölteni a hiányos művészetelmélet szekciót a legkülönfélébb témakörökkel, bővíteni az egyre jobban pörgő fotó-algyűjteményt, biztosítani a naprakész kiadványokat.

Reméljük, ez alkalommal sikerült igazán hiánypótló anyagokat megvásárolnunk. Például tavaly egy olvasó kérés alapján vettük észre, hogy nincs Magyarországon, vagy legalábbis a MOKKA-ban fellelhető katalógusa Stephen Shore-nak, aki méltán elismert arról, hogy az elsők között volt képes a színes fotográfiát integrálni a képzőművészeti fotó területére. A műtárgy fogalmát felforgató Sherrie Levin monográfiái is szinte elérhetetlenek hazánkban, most egy komplex életmű katalógust tudunk kínálni. Ugyanígy nem voltak elérhetőek Krzysztof Wodiczko katalógusai, pedig az ipari formatervezés és a köztéri művészet határán egyensúlyozó életműve az egyik legizgalmasabb a kortárs szcénában.

Shore katalógusa mellett a fotó-szekció egy elméleti könyvel is bővült. Martin Hand: Ubiquitous Photography (=Mindenütt jelenlévő fotográfia) című tanulmánykötete azt kutatja, hogy formálta át a digitális fotó vizuális kultúrát és a hétköznapjainkat. A digitális képalkotás új szempontokat vetett fel a manipuláció, a szerzőség, a sajtó, a társadalmi média és még további területeken, ezeket járja körül a kötet.

Az ajánlót végül a legnagyobb egységgel, az elmélettel zárom. Talán túlzásnak tűnhet, hogy az elméleti részbe vásároltuk a legtöbb kötetet, de a kortárs művészet területén nagyon fontosak azok az értelmezési keretek, melyek hozzájárulnak egyrészt az alkotások, másrészt a művészetben zajló nagyobb folyamatok megértéséhez, ezért szeretnék az olvasóinknak elérhetővé tenni az ilyen könyveket. Bevezetésként jó olvasmány a Zoya Kocur – Simon Leung szerkesztőpáros könyve, mert egy-egy témát a terület kiemelkedő szakemberének szövegével ismertetnek. Rosalind E. Krauss Under Blue Cup című könyve az előzőhöz hasonlóan egy összefoglaló igényű szöveg, de ő a kortárs művészetben megjelent új médiumokat mutatja be, a terület kiemelkedő alkotóin keresztül.

A komplex megközelítés mellett vásároltunk egy-egy témát elemező művet is. Az utóbbi húsz évben egyre inkább népszerűek a múzeum falai közül kilépő, sokszor a befogadókat mozgósító művészeti projektek. Az Artificial Hells (=Mesterséges poklok) és a Locating the Producers (=Megtalálni a készítőket) egyaránt nyújtanak történeti és elméleti áttekintést a köztéri és a szociálisan érzékeny műfajokról. Szintén a társadalomi közegben dolgozó, feminista, környezetvédő, a kisebbségek, lakóközösségek jogaiért, a kulturális javakhoz szabad hozzáférésért küzdő alkotókat és aktivista csoportokat mutatja be Nato Thompson könyve.

Mivel az ajánlóban csak néhány könyv kiemelésére van lehetőség, az új beszerzések teljes listája és a részletes kötetadatok megtalálhatók a könyvtár weboldalán vagy az online katalógusban (http://opac.lumu.hu/ludwig/).

 

katalog_622.jpg

 

Akció a Museum Shop-ban

A kiállítás utolsó három hetében, június 1-e és 30-a között, 50%-os kedvezménnyel juthattok hozzá A meztelen férfi című sikeres tárlat katalógusához, ha félárú vagy teljes árú belépőjegyet vásároltok. (A készlet erejéig.)

A katalógus több száz oldalon, gazdag képanyagon és nemzetközi művészek munkáinak sokaságán keresztül mutatja be a férfi test modern értelmezését: társadalmi szerepek, politikai hatalmak vagy éppen intim viszonyok tükrében, az önmegismerés, az önkifejezés, a megújulás hordozójaként.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr625335885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása