Ludwig Múzeum Blog

A „Múzeumok Mindenkinek” irányelvei az elmúlt húsz éveben sok változást hoztak a múzeumok struktúrájában. A fizikai akadálymentesítés első nagy felismerése és EU-s előirányzata után a kulturális intézményekben a kétezres években nagy figyelmet fordítottak a finomabb, árnyaltabb változtatásokra. Egyre több olyan célcsoportot hívtak be a múzeumokba, akiknek a befogadóképessége, érzékszervi lehetőségeik, tartalmi teherbírásuk speciális módszertanú vagy tartalmú programokat kívánt. Szociális hátrány esetén pedig mediátori szerepkörben lévő gyógypedagógiai intézmény, civil, alapítványi vagy egyházi közvetítés nélkül nem valósulhatott volna meg a célcsoport elérése, a velük való együttműködés.

IKSZ felkészítő foglalkozás, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 2022. fotó: Tábori Tamara

A Ludwig Múzeum 2009 óta tudatosan foglalkozik a múzeumi látogatókör szélesítésével, és a múzeumokba nehezítetten eljutó célcsoportok fogadásával. Így programokat szerveztünk hallásérültek, látássérültek, mozgássérültek, szociális hátrányban élők, hajléktalanok és megértési nehézséggel élők (Down szindrómás, autista, oxigénhiánnyal született) számára is. Ezen célcsoportok fogadása olyan új nézőpontok megtalálását segíti, amelyek a társadalom egésze számára használhatóbbá teszik a múzeumokat, továbbá olyan társadalmi elfogadásra nevelnek mindenkit, amelyben a „Kultúra mindenkié!” mottó nem csak egy jelmondat, hanem a kulturális térben valósan megélhető társadalmi változások színterét képezi. A múzeumoknak meg kell tanulni és tanítani mindenki számára, hogy ha megfelelően fogadunk egy hátrányos helyzetű célcsoportot, ha kellő biztonságot nyújtunk, és megfelelő módon kommunikálunk, akkor mindenki értő látogatóvá válhat, és aktív látogatója lehet egy kulturális intézmények.

A feladat nagy és nagyon differenciált szegmensekből áll. A megvalósulásához szükség van minél több olyan múzeumigazgatóra és minélt több olyan múzeumi dolgozóra, aki elhivatottan tud a hátrányos helyzetűek szolgálatába állni, és missziójának tekinti, hogy a kultúra befogadására változatos formában, több szinten lehetőség legyen egy adott intézményben. A tapintható tárlatok, a Könnyen Érthető Kommunikáció szabályai szerint megírt kiállítási feliratok, piktogramok, falszövegek, a demenciával élők múltidéző alkalmai, a hajléktalan személyeknek hirdetett, beszélgetős programok, a megértési nehézséggel élőknek szóló tárlatvezetések, alkotó foglalkozások, az autistáknak szóló csendes órák – mind segítenek egy-egy célcsoportot abban, hogy a társadalom teljes jogú tagjának érezzék magukat, és a kultúra aktív fogyasztói közé sorolhassák magukat.

A múzeumok felismerték, hogy a legtöbb hátrányos helyzetű célcsoport fogadása esetében a különböző szervezetekkel való együttműködés nélkül nem megy az akadálymentesítés helyes irányú megvalósítása. A „semmit rólunk nélkülünk” elv elengedhetetlen a biztonságos és megfelelő programok elindítására.

Ludwig Múzeum: Kifejezetten autizmus spektrumzavarral élők számára fejlesztettél ki több olyan múzeumi programot és segédanyagot, amely kimagasló és egyedülálló a magyarországi múzeumi kínálatban. Hogyan kezdődött?

Tábori Tamara: Személyes indíttatás is állt a mögött, hogy az autizmussal elkezdtem foglalkozni. Az, hogy a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba célzottan fogadjunk valamilyen hátránnyal élő csoportot, számomra teljesen egyértelmű dolog volt. Bár a múzeum fogadott hátrányos helyzetű csoportokat, de semmilyen speciális érintettséget nem emeltünk ki. Nekem van egy atipikus fejlődés szakirányú végzettségem, így ehhez van valamennyi szakismeretem, és van gyakorlati tapasztalatom is, amit a családomban szereztem. Ezért gondoltam, hogy az autizmus lenne az a szűkített, speciális irány, amivel célzottan szeretnék foglalkozni. Kiemelten fontosnak gondoltam az érzékenyítésnek nevezett részt a hátrányos helyzetűekkel való együttműködésben, vagyis a tipikus (ép) emberek szemléletének a formálását.

Azt szerettem volna, hogy a gyakorlatban találkozzanak ezzel; erre az IKSZ (Iskolai Közösségi Szolgálat) diákjaival nyílt leginkább lehetőségem. A fő célom pedig az volt, hogy beindítsam az autista vagy tágabban a megértési nehézséggel élő csoportok fogadását. Már a csoportok behívásánál nehézségekbe ütköztem, úgy éreztem, bizalmi viszonyt kell kiépíteni az intézményekkel, a gyógypedagógusokkal, hogy el merjenek jönni a múzeumba. Ezt úgy sikerült áthidalnom, hogy az ÉFOÉSZ-szal (Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége) kezdtem együttműködni, az érintett csoportjainkat ők szervezték ide. Így gyógypedagógiai intézményekből (EGYMI, ÉNO) jöttek olyan csoportok, ahol csak autista diákok vagy felnőtt személyek voltak.

 Integrált Tábor, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 2023. fotó: Ipacs Dávid

LM: Az autizmus spektrumzavarral élők egy nagyon széles skálán mozognak, a szinte teljesen normális életet élőktől a közösségből szinte teljesen kimaradókig. Milyen tulajdonságok, viselkedésjegyek azok, amelyek a hozzátok érkező autistákat jellemzik, amelyeket a programok felépítésében figyelembe vesztek?

TT: Mi azokat az autizmussal élőket fogadjuk csoportokban, akik valamilyen gyógypedagógiai intézménybe járnak (EGYMI, ÉNO). Az oktatásuk is más struktúrában történik, mint a tipikus skálába még beleférő autistáké. Ők jellemzően a szociális interakciójukban akadályoztatva vannak, a megszokottól eltérően viselkednek és reagálnak dolgokra. Legtöbb esetben értelmileg is érintettek. Nagyon sokféle lehet, hogy mire érzékenyek. A szenzoros érzékenység az általában jellemző, például fényre, hangra, tapintásra negatívan reagálhatnak. Nálunk a foglalkozásokon különböző anyagokat, szőrös bundákat meg lehet érinteni, és volt, aki erre kifejezetten elutasítással reagált, rossz élmény vagy érzés volt számára. Olyan tapasztalat is volt, amikor mézeskalácskészítésre jelentkező csoportban az egyik autista kislány eleve kesztyűben érkezett, és minden tekintettben averziója volt, hogy a mézeskalácstésztájához érjen. Itt úgy oldottam meg, hogy a kislány instrukciói alapján én készítettem el az ő mézeskalácsát, neki nem kellett a tésztával érintkeznie. Fontos azt is figyelembe venni, hogy ők általában tudni akarják, hogy a program milyen hosszú ideig tart, milyen részei lesznek, ezért erről pontos tájékoztatást adok számukra. A másik jellemző, hogy eljöhet az a pillanat, amikor magányra lesz szüksége az egyes résztvevőknek, és ki akar lépni a közös folyamatból. Erre az esetre úgy készülök elő, hogy viszonylag elszeparált szituációban babzsákok foteleket helyezek el a térben, ahová elvonulhatnak. Ezeket csak akkor helyezzük ki a kiállítótérbe, amikor ilyen jellegű foglalkozás van. Az előre felkészülés is nagyon fontos. Konkrétan fotókat és rajzokat is küldünk az előzetes felkészítéshez, hogy hol és kivel fognak találkozni, vagy hogy milyen tereket fognak bejárni. Ez a fragmentált gondolkozás miatt szükséges.

Az még egy megfigyelhető karakterjegy egy autista csoport és egy vegyes megértési nehézséggel élő csoport (különböző szindrómával élők) között, hogy míg a második csoportban jellemző az azonnali nyitás, a fizikai kontaktus, ölelés, kézfogás, szívélyesség, kedvesség, addig a szegregált autista csoportokban jellemző a zárkózottság, távolságtartás, a kevesebb a szociális interakció. Sokkal több aspektus van, ami visszazárást okoz náluk (pl.: hangszín, milyen ruhában vagy, hogy gesztikuláltál, stb).

Az intézményből érkező autizmussal élő csoportokkal (gyerekek vagy fiatal felnőttek), azért is van könnyebb dolgunk, mert a gyógypedagógusok, akik napi szinten foglalkoznak velük jellemzően előre tájékoztatnak a csoportban megjelenő személyek egyedi viselkedési formáiról, valamint, ha ez elmaradna, akkor a helyszínen is tudnak nekünk segíteni, hiszen nagyon jól ismerik a résztvevőket meg tudják mondani, hogy mire van szükségük.

LM: Nemzetközi szinten egyes múzeumokban meghirdetett napok vannak adott idősávokkal, amikor csendes látogatásra van lehetőség. Ott a társadalom szélesebb körét célozzák meg ezzel a szolgáltatással. A Csendes órát és a tematikus foglalkozásokat ti csak csoportoknak vagy egyéneknek is hirdetitek?

TT: Egyelőre ezeket a programokat, lehetőségeket csoportok számára hirdettük. A Csendes Óránkat mindig javasoljuk a csoportoknak, ez azt jelenti, hogy nyitás előtt 9-10 óra között fogadjuk a csoportot, amikor még, más látogató nincs a térben. De sokszor ezt nem veszik igénybe, mert egy intézménybe látogatás esetén az integrációs törekvések is fontos szempontot képviselhetnek. De ha első alkalom számukra ez a múzeumlátogatás vagy szenzorosan érzékenyebb autisták jönnek, akkor kérik.

A nagyközönség számára még nem hirdettük meg, de lehetséges, hogy lesz ennek szélesebb körű folytatása, ha minden szükséges feltételt egyeztetni tudunk a múzeum egészével, mert ha a nyitvatartási időben szeretnénk csendes idősávot kialakítani, akkor már nem csak a múzeumpedagógus koordinációjára van szükség. De ez egy jó ötlet, és egy újabb árnyalata lehet a törekvéseinknek, szélesebb elérhetőséget biztosítana az autizmusban érintettek számára.

Integrált Tábor, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 2024, fotó: Korponai Hajnalka

LM: Készítettetek egy látogatási segédletet az autista érintettségű személyekkel kapcsolatban. Kikkel működtetek együtt a foglalkozások és az Integrált Tábor kialakításánál, a látogatási segédlet és a bemutatkozó kisfilm elkészítésénél?

TT: Az Autisták Országos Szövetségével közös szakmai együttműködésben alakítottuk ki a programokat. Németh Regina, autizmus szakos gyógypedagógus szemléletformáló előadásával készítettük fel a 13 KSZ-es középiskolás diákot és az egyetemi gyakornokot. Ők az autizmusban érintettek számára szövegeket, illusztrációkat alkottak, amiből egy letölthető látogatási segédlet készült, valamint egy bemutatkozó kisfilmet is forgattak. Az Integrált Táboraink szervezésében az ÉFOÉSZ-szal működtünk együtt.

A IKSZ-esekkel való együttműködés azért volt nagyon fontos számomra, mert ezt a sokszor fizikálisan nem látható furcsa viselkedésjegyekkel rendelkező állapotot jó, ha minél többen megismerik, mert akkor a társadalmi ellenállás, félelem is csökken, és a már megismert furcsa, érthetetlen vagy riasztó viselkedési motívumok érthetővé és elfogadottá válnak. Ez sokszor nem érinti az értelmi színvonalat, akkor sem, ha súlyosabb állapotról van szó, hiszen ez egy idegi-fejlődési rendellenesség, ami jellemzően a kommunikációs képességekben, a közösségi viselkedésben, a megszokottól eltérő magatartási mintákban nyilvánul meg, és sok atrocitást, negatív visszacsatolást tud eredményezni, ha nem ismerjük, hogy miért viselkedik furcsán egy személy. Ha tudjuk és ismerjük ezeket a viselkedési jegyeket, akkor nem fogjuk olyan mértékben elutasítani, megértéssel tudjuk kezelni, mert tudjuk mi az alapja, a kiváltója. Az is nagyon fontos, hogy ha az adott múzeumi intézmény deklarálja magától, hogy bátran gyertek, mert mi figyelünk rátok, figyelembe vesszük a különbözőségeteket, szívesen látunk a múzeumban benneteket! Fontos, hogy egy intézmény felvállaltan támogatja az autista személyek múzeumi fogadását. Reméljük minél szélesebb körben vállalják a múzeumi intézmények, hogy a látogatóbarát múzeumok autisták számára is komfortosan elérhetők legyenek!

Az interjút készítette: Dabi-Farkas Rita, képzőművész, múzeumpedagógus, a Ludwig Múzeum megértési nehézséggel élőknek szóló múzeumi programjainak kitalálója és koordinálója.