Tévébe bújás, keretté csupaszított tévékészülék, pszeudo-médium – a televízió, mint művészeti problematika Halász Károly műveiben a Pécsi Műhely kiállításán.
A Ludwig Múzeum legújabb, átfogó kiállítása bemutatja a Pécsi Műhely művészcsoportot, amely a hetvenes években a hazai művészvilág perifériáján működött, és munkásságuk mostanáig kevésbé volt ismert a nagyközönség számára.
Halász Károly, a Pécsi Műhely tagjaként, már az 1970-es évek elejétől kezdve, Magyarországon elsőként foglalkozott a televízióval, mint művészeti problémával. A festészetére jellemző geometrikus absztrakt formákat televízió művészeti alkotásaiban szintén alkalmazta. Modulált televízió című fotósorozatában fóliára rajzolt hasábokat helyezett rá a tévéadást sugárzó képernyőre, amelyet meghatározott időpontokban lefotózott.
Halász Károly: Modulált televízió I. Bizánc (1972)
Később, Privát adás című munkáiban, a tévé dobozát kezdte üres, geometrikus formaként használni, majd megtölteni tartalommal. A preparált készülékből csak a puszta keret maradt meg, amelybe valódi „élő adás” került: először egy égő gyertyát, majd később saját magát helyezte bele. Eleinte egész testét bújtatta a tévébe, magzatpózszerűen; később különböző síkokban beállított tükrökkel oldotta meg, hogy egy képen belül testének több részlete is látszódjon, groteszk alakzatokat formálva. Akcióit fotókon dokumentálta, illetve közönség előtt is bemutatta.
A művészet történetében először Wolf Vostell, német művész építette bele művébe a televíziót, A fekete szoba című installáció részeként, 1958-ban. Később Vostell nemcsak felhasználta a televíziót műveiben, hanem szerepelt is videofelvételeken, váratlan happeningjeivel. Ezek közül nagy port kavart az 1968-as, negyedik documenta sajtókonferenciája, amelyet Wolf Vostell és társai happeningé alakítottak, amelyen kifejezték felháborodásukat a documenta hivatalos programjával kapcsolatban. Ilyen jellegű váratlan események ekkoriban Magyarországon elképzelhetetlen voltak; a hivatalos programok, tévéfelvételek szigorú ellenőrzés alatt álltak.
Halász Károly: Privát adás II. fotóakció (1974)
Ahogy Doboviczki Attila, a kiállítás egyik kurátora fogalmaz, ekkoriban Magyarországon teljesen más volt a televíziózás közege, mint a nyugati országokban. Egyrészt a televízió, és médiaművészet nemzetközi alakulásáról nem érkeztek hírek Magyarországra, másrészt a videózás és televíziózás eszközei sem voltak olyan módon elérhetőek, mint a világ másik felén. Halász Károly ebben a zárt közegben hozta létre televízió művészetét. Nem volt lehetősége videózni vagy tévéfelvételeket készíteni, így ezt a szerepet átvette a fotográfia; a televízió így Halász művészetében pszeudo-médiumként fogható fel.
Halász Károly: Pszeudo videó I., fotóakció (1975)
Érdemes összehasonlítani Halász műveit a világhírű, dél-koreai születésű, amerikai művész, Nam June Paik alkotásaival, akit a videóművészet atyjaként tartanak számon. Paik korábban, már a hatvanas években készítette első televízió installációit, egy olyan közegben, amelyben a művészek, teoretikusok aktív diskurzust folytatattak a nemzetközi televízió, és videóművészetről, illetve médiáról. Halász nem kapott ilyen kívülről jövő inspirációt, ösztönösen emelte bele művészetébe a televíziót. Ennek ellenére a két művész munkái között akadnak hasonlóak.
Halász Károly műveit, a Pécsi Műhely tagjainak többi alkotásával együtt megnézhetjük a Ludwig Múzeum legújabb, Párhuzamos avantgárd – Pécsi Műhely 1968-1980 című kiállításán.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.