Ludwig Múzeum Blog

Létezik a múzeumi restaurálásnak egy olyan új területe, amelyre jelenleg még nincs is egyezményes fogalom. De szakértői azért már vannak a világ különböző részein. Közülük december elején többen is eljönnek a Ludwig Múzeum által szervezett szimpóziumra. A rendezvény főszervezője, Kónya Béla elmondta nekünk, kiket is várhatunk és miről fognak előadást tartani.

Révész László László: Twice Around Eight, videó (2005)

Miért problematikus egy médiaművészeti alkotás restaurálása?
Kónya Béla: A médiaművészeti alkotások többsége technológia alapú, általában hardver- és szoftverösszetevőkből épülnek fel. Persze különbséget kell tenni a média szó meghatározásakor, hiszen bizonyos értelemben a fotó- és fotótechnikai eljárásokkal készült műalkotásokat is beemelhetjük a médiaművészet körébe. Ezért arra gondoltunk a Ludwig Múzeumban, hogy létrehozunk egy olyan konferenciát, amely felkarolja a kortárs művészeti hordozók megőrzésének kérdését. A médiaművészeti alkotásoknak, amelyek eltérnek a hagyományos műalkotásoktól (például a festményektől vagy a szobroktól), meg kell felelniük a technológia által befolyásolt körülményeknek. A technológiai tárgyú műalkotások általában olyan eszközökből épülnek fel, amelyek nagyon hamar öregszenek. Ilyenek például a megjelenítésre szolgáló eszközök, a számítógépek és ezek szoftveres összetevői is. Mindannyian találkoztunk már azzal a helyzettel, amikor meghatározott időközönként új frissítéseket adnak ki a számítógépek szoftverei számára. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy egy szoftver alapú műalkotás korlátozottan vagy ne ugyanabban a környezetben jelenjen meg, mint amiben létrejött, és ez napjainkban komoly problémát jelent.

Van-e ennek nemzetközi aktualitása?
K. B.: Már a ’90-es években megjelent az a fajt
a nemzetközi igény, hogy meg kell őrizni a médiaművészeti alkotásokat és a szoftver alapú műveket. A médiaművészet egyszerre jelentheti a digitális művészetet, a szoftver alapú művészetet, esetleg a time based médiát is, és még számtalan meghatározást, amelyre jelenleg nincs egyezményes fogalom. A ’90-es éveket követően különböző kutatási projektek és különböző hálózatok alakultak ki világszerte, amelyek a megőrzés lehetőségeit kutatják, illetve megpróbálnak egy modellt létrehozni a művek hosszú távú fenntarthatóságának biztosítására. Annyira aktuális ez a téma, hogy a londoni Tate Modern novemberben megrendezi a Media in Transition konferenciát, az aacheni Ludwig Forum szeptemberben tartotta a Video Matterst, decemberben pedig mi következünk: a MAPS szimpóziummal. Ezzel a Ludwig Múzeum nemcsak a térképre próbál felkerülni, hanem egy teljesen önálló kezdeményezésként a közép-európai régióban is meghatározó tényezővé szeretne válni a kortárs művek restaurálásának területén.

A fotón: Kónya Béla (MAPS, Ludwig Múzeum)

Gaby Wijers (Living Media Art Foundation, Amszterdam)
 

Kiket láthatunk, hallhatunk majd a MAPS szimpóziumon?
K. B.: Mindenképpen kiemelném Gaby Wijerst, a LIMA - Living Media Art Foundation, korábban pedig a Montevideo/Time Based Arts Collection igazgatóját, akinek már több mint 10 éves tapasztalata van a médiaművészeti technológiák megőrzésének területén.
Sikerült meghívnunk Christine Sautert is, a Pericles projekt vezetőjét. Ebben az EU által indított kezdeményezésben a londoni Tate Modern partnerként vesz részt, és abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy minket is meghívtak a londoni értékelő csoportba. A Pericles projekt a digitális tartalmak hosszú távú megőrizését kutatja ebben a folyamatosan változó környezetben. Nemzetközi tendencia, hogy a szemantikus web, illetve a különböző ontológiák, modellek segítségével próbálnak megoldást találni a digitális tartalmak jelentésének megőrzésére.
Szeretném továbbá kiemelni Johannes Gfellert, aki 2011 óta a Stuttgarti Képzőművészeti Akadémián a “Conservation of New Media and Digital Information” elnevezésű mesterprogram vezetője, valamint számos kutatási projekt, valamint nemzetközi szimpózium és workshop résztvevője.
Elisabeth Schimana Ausztriából jön hozzánk, az IMA intézetből, amelyet az audiotartalmak megőrzésére hoztak létre.
A Linzben működő Ars Electronicát Claudia Schnugg képviseli, továbbá prezentálni fog Florian Faion és Jesus Munoz, akik egy új dokumentálási eljárás kidolgozását kezdték meg az időalapú műtárgyak megőrzésének céljából. Hanna Hölling Nam June Paik-kutató New York-ból érkezik hozzánk, és a jelenlegi konzerválási eljárásokról és azok eredményeiről fog prezentálni.
Magyar előadók is tartanak majd előadást nálunk: Szegedi-Maszák Zoltán, Peternák Miklós és Sugár János, akik a Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájának oktatói.
Lengyelországból érkezik Ella Wysocka, a lengyel Nemzeti Filmintézet restaurátora, aki a filmhordozók restaurálásáról fog előadást tartani.
Magyarországról a fotó és papír alapú hordozók restaurálásával kapcsolatban vannak már eredmények, amelyekről Sor Zita, Papp Judit és Orosz Katalin fog beszámolni.
Mindenképp meg kell említenem, hogy a Ludwig Múzeum szakmai partnere a szervezésben a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány.

Hajas Tibor: Húsfestmény I. (1978)

Mi a MAPS szimpózium jelentősége?
K. B.: A Ludwig számára akkor merült fel a kérdés, hogy fel kell vállalni a kortárs műalkotások megőrzésének kutatását, amikor Forgács Péter A Dunai Exodus című műalkotását kölcsön adtuk a brüsszeli BOZAR-nak. Ennek a technológia alapú videóinstallációnak a kölcsönzése során merült fel az a probléma, hogy ha a művet utaztatni akarjuk külföldre, akkor az összeállításához minden alkalommal szükség van a művész személyes jelenlétére. Ez nyilván hosszú távon nehezen kivitelezhető, ezért egy olyan dokumentáció, illetve állapotfelmérés szükséges, ami biztosítja az installálás lehetőségét, nemcsak a hagyományos értelemben vett műtárgyak, hanem az interaktív videoinstallációk esetében is. Ez jelentette a kiindulópontot. Illetve az, hogy Magyarországon a mai napig nem jelenik meg az oktatásban a technológia alapú műtárgyak restaurálása. Annak ellenére sem, hogy a fényképezés, ami a kortárs gyűjteményekben is meghatározó technika, már majdnem 200 éves múltra tekint vissza. Példának említhetjük Hajas Tibor Húsfestményeit, ahol a művész a zselatinos ezüst hordozót híg ragasztóval kente fel tablószerűen egy fatáblára. A kezdeményezésünknek két célja is van: 1. a hazai restaurátorképzés ne csak a hagyományos műtárgyak kutatására terjedjen ki; 2. a közép-európai régióban elsőként a Ludwig – múzeumi tevékenységét felvállalva – beindítsa a kortárs hordozók restaurálásának kutatását.