Szivárványbalesettel zár a Szűcs Attila-kiállítás

|

A Szűcs Attila festészetét bemutató Kísértetek és kísérletek című kiállítás vasárnap, február 19-én zár a Ludwig Múzeumban. A kiállítás záróeseményén a kortárs festészet és a kortárs irodalom fog találkozni február 18-án, szombaton.

szb_cover2-page-001.jpgA Jelenkor kiadó gondozásában megjelent kötet borítója

A szombaton délután 5 órától kezdődő Íráskísértések című beszélgetésen a Szivárványbaleset kötetről lesz szó. A 2016-ban kiadott kötetben hatvannégy kortárs szerző írt Szűcs Attila műveiről. A Ludwig Múzeumban jelen lesz Szűcs Attila, illetve négy szerző: Földényi F. László, Kemény István, Szilasi László és Térey János, akik a kiállítótérben, az általuk írt szépirodalmi szöveget inspiráló kép előtt fel is fogják olvasni művüket.

A beszélgetést Bazsányi Sándor, a kötet szerkesztője fogja vezetni, aki szerint a könyv létrejötte bizonyítja a szépírók és a képzőművészek közötti szoros kapcsolatot, amely a képi elbeszélés és a képleírás párhuzamos hagyományain alapul. Nemcsak a festmények ihlették meg az írókat, költőket, volt, aki rajzot, vagy animációt választott. Csupán egyetlen kérés volt a szerzők felé: ne írjanak többen ugyanarról a képről. Mivel Szűcs Attila munkássága igen gazdag, ez nem volt probléma. Sokféle képi világ megragadta a szerzők fantáziáját, azonban a legtöbben az utóbbi években készült művek közül választottak. Több írás szól az 1990-es években készült képekről is, amelyek az elmúlt évtizedek tárgyi és környezeti kultúráját, például a vasmászókás játszóterek világát jelenítik meg – Kemény István a szombati beszélgetésen egy ilyen szöveget fog felolvasni. Szilasi László is részt vesz a beszélgetésen, ő a kiállításon is látható Műtő című képet választotta; néhány hónappal később valóban átesett egy műtéten, szövege erről a tapasztalatról szól. 

56dcf187286f747f337a48ef.jpgSzűcs Attila: Műtő, 2001 (kép forrása: szucsattila.hu)

Ahogy a nézők, úgy a szépirodalmi szerzők fantáziáját is beindítják a sejtelmes, kísérteties képek. Eltérő módokon közelítettek a képekhez, de minden esetben elkerülték az egyszerű illusztrálás veszélyét. Az írások nagyon színesek mind műfajilag, mind formailag, de megközelítésmódjukban is. A kötetben szerepel próza, vers, klasszikus szerkezetű képleírás és elrugaszkodottabb művek is, amelyek a képen szereplő alakok fiktív, titkos történeteit fejtik ki.

A kötet szerkezetének alapjául a képek keletkezésének időrendje szolgált. Bár a szövegek önmagukban, a képek nélkül is érvényesek, a kötetben mégis a képzőművészeti alkotások társaivá váltak. Az irodalom, a festészet, a művészet közös megtapasztalásával találkozhat tehát az olvasó. Ez az élmény még teljesebbé válhat, ha élőben is megtekintjük a kötetben szereplő képeket, Szűcs Attila vasárnapig nyitva tartó kiállításán; illetve meghallgatjuk a képekről írt irodalmi alkotásokat a szerzők tolmácsolásában.

A Szivárványbaleset című kötet négy szerzőjével, és Szűcs Attilával szombaton, 17 órakor találkozhatunk a Ludwig Múzeum Íráskísértések című eseményén.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr2612269042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása