Gondolunk Beuysra, és Beuys gondol ránk – múzeumi reenactment, 2021

|

Száz éve született Joseph Beuys. Vajon miként ünnepelné a háború utáni modern művészet apostola századik születésnapját? Próféciaként tekintene a globális pandémia által sújtott emberiség jelenkori szenvedéseire, amit már csak a művészet menthet meg, avagy az utolsó előtti pillanat beteljesületlen örökkévalóságát látná benne? Egyáltalán, van itt még valami/bármi magyarázható, elgondolható, meggyógyítható?

A múzeum Joseph Beuys születésének (1921. május 12.) századik évfordulóján az alkotó egyik legismertebb művészeti akciójának „újrajátszásával” emlékezik. Beuys a huszadik század második felének megkérdőjelezhetetlen ikonja, az ember művészet általi felszabadításának sámánja, a szociális plasztika és a szobrászat kiterjesztett fogalmának megalkotója, aki mélységesen meg volt győződve a művészet gyógyító hatalmáról. Tipikusan olyan művészeti szereplő, akit a szakmai nyilvánosságnak nem kell bemutatni, magyarázni – távolabbi körökben viszont személye és tevékenysége minimum megosztó lehet. Élettörténete (2. világháborús pilótaként történt lezuhanása és megmenekülése, ezzel kapcsolatos élményei, tapasztalatai) nagyban magyarázzák a viszonylag későn, a hatvanas évektől kibontakozó alkotói életművének szellemiségét. 

Beuys 1974 májusában a New York-i John F Kennedy repülőtérről egy mentőautóban a René Block Galériába érkezett. A hordágyról felkelve besétált a térbe, ahol három egymást követő napon át egy vad prérifarkassal osztozott a galérián. Az állat viselkedése az együtt töltött idő alatt folyamatosan változott: olykor elővigyázatos, majd agresszív, elkerülő, végül barátságos lett. Beuys és a kojot összebarátkoztak, egymáshoz szelídültek – Amerika és a művész keblükre ölelték egymást! (Mellesleg itteni útja során átkeresztelte a World Trade Center ikertornyait St. Kozma és Damián-ra…) Az akció a kultúrák közötti viszonyok változásának, a múlt etikus újraértelmezésének, a befogadás és megszelídítés szükségességének szimbólumává vált ott és akkor.

 kep1.pngJoseph Beuys: I like America and America likes me, 1974 - René Block Gallery, New York

Az eredeti performansz dokumentációja megtekinthető Youtube-on.

Születésnapi határátlépésként a múzeum munkatársa összezárja magát a kiállítótérben egy hörcsöggel. Kettejük folyamatosan változó viszonya teremti meg a történések narratíváját.

A performatív felidézés kifejezi Beuys máig ható jelentőségét, egyben megtestesíti a jelen kor összetett viszonyulását a modern művészet spirituális forrásaihoz. Az újrajátszás természetes eltérésekkel „csúszásokkal” kapcsolódik az eredeti történet felidézéséhez. Történetmesélés helyett utalás, emlékez(tet)és, idézet helyett inkább újraértelmezés, alkalmazás, fordítás, közvetítés a múzeumi akció lényege. Az eredeti helyzet újrajátszása, megidézése arra bíztat bennünket, hogy állandó konfrontálódás, folytonos küzdés helyett meg kell szeretnünk saját félelmeinket, megbarátkozni a bennünk bujkáló démonokkal, el kell fogadnunk megkötöttségeinket, fóbiáinkat. A gesztus mindeközben beszámol arról a nézőpontváltásról is, amely nagy társadalomtörténeti horizontok helyett a személyes perspektívák előtérbe kerülését dokumentálja.

Készman József 

beuys_14.png

 beuys_13.png

beuys_23.png

Fotó: SZABÓ Zsófia © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

Szereplők:
Készman József
Moszat Simon

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr7616557618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása