Tényleg valami átok ülhet Pécsen. Sorra hagynak itt város művészeti életében meghatározó szerepet játszó alkotók, így most legújabban Gellér B. István, azaz mindenkinek csak: Bruno. Rossz érzés, mert most mindennek csak róla kéne szólnia, és mindenkiről, akik elhunytak. Bruno városi intézmény volt Pécsett, házuk-kertjük kultikus hely, befejezetlenül maradt életművével együtt, amelynek része a művészettörténeti jelentőségű helyszín is. Merthogy 1973. június 17-én, vasárnap reggel 10-től este 10-ig informális összművészeti jamboree, korabeli happening helyszíne volt Brunoék kertje a Tettye dűlőn.
Fotó: Cseri László
Amikor tavaly szeptemberben a Párhuzamos avantgárd. Pécsi Műhely 1968–1980. c. kiállítás visszatért az alapító atyák városába, az m21 Galériában megvalósult változat alapvetően a helyekre, a lokális környezet fontos színtereire fókuszált. Ennek keretében került sor az egykori események közül a 10-től 10-ig kép, tárgy, akció, hangverseny című csoportos, szabad művészeti megnyilvánulás rekonstrukciójára. A galéria üvegfallal elválasztott, szabad ég alatti kis átriumszerű külső lépcsőházában a falakra installált nagyméretű fotók segítségével igyekeztünk megidézni a helyszín kulisszáit, a kertet. Műfűvel borítottuk a padlózatot, és néhány egykori műtárgy mockup-ját (vagy inkább remake-jét) is kihelyeztük a placcra. Előtte persze feltérképeztük, lefotóztuk (fotók: Horváth Gábor) a ma is paradicsomi szépségű kert határvonalait. A többszintes tér közepéről körbeforogva és fotózva minden egyes kis bokor, tavacska, kő köthető volt valamely akkor, a kerti happening során oda készült munkához. Művészet a szabadban, szabadon. Bruno persze számtalan eredeti fotóval várt minket, és meghívót, grafikai lapokat is talált és tálalt nekünk az előkészületek során. A kertben kávézva egy csomó kedves, személyes anekdota is előjött, amikor például Bruno-t gyümölcsszedés közben egy darázs megcsípte, és ez allergiás reakciót kiváltva ő ott ragadt a fán. Kétségkívül az élet írja a legjobb forgatókönyveket egy happeninghez… A kert pedig már soha sem lesz ugyanaz.
De kicsit vissza a helyszínhez:
A kora 1970-es évekbeli pécsi művészeti szcéna egyik legizgalmasabb alternatív művészeti eseménye a 10-től 10-ig kép, tárgy, akció, hangverseny című happening volt, amelyet Gellér B. István (Gellér Bruno) saját kertjében rendezett meg 1973 júniusának egyik vasárnapján. Az egész napos összművészeti esemény résztvevőiként képzőművészek, építészek, zenészek, költők kaptak meghívást, a nap folyamán előforduló pár száz látogatót pedig a vadregényes kert különböző pontjain elhelyezett installációk, felolvasás, valamint klasszikus zenei koncert várta. Gellér B. az előző két nyáron is szervezett már ugyanitt szabadtéri kiállítást, pályatársának és barátjának, Dombay Győző festőművésznek. Mind a helyszín, mind a programválasztásban miszerint irodalom, zene és képzőművészet egymással kölcsönhatásban jelentek meg egy magántulajdonban levő kertben rendezett, nem hivatalos eseményen a balatonboglári kápolnatárlatok szolgáltatták a példát, ahol Gellér B. már 1971-ben, a Pécsi Műhely tagjai pedig 1972 és 1973 nyarán is részt vettek.
A természetben való jelhagyás motívuma a Pécsi Műhely tagok munkájában 1970-től hangsúlyos szerepet kapott – akár városi, akár a városon kívüli tájkísérletekre gondolunk. Itt a kertben Pinczehelyi Sándor két tájbeavatkozására is sor került, a Példa 4 m² kék fű termesztésére és az Egy fa lefestése címmel (mindkettő rekonstruálva!), amely során az előzményekhez képest maradandóbban avatkozott be a természetbe, ugyanis kék, illetve rózsaszín festékkel festette le a kiválasztott növényzetet, és a végeredményről fotódokumentációt készített. Halász Károly a kortárs művészet jelentős helyszíneinek feliratait magukon viselő kartondobozokból épített dobozinstallációt, illetve itt készítette a számára legfontosabb műalkotások befőttes üvegekben elhelyezett, miniatürizált változatainak első példányait (Mini-múzeum). Kismányoky Károly Nem/Ma Ma/Nem címmel végrehajtott akciójában minden, a kertben szereplő műalkotásra és egyéb, hétköznapi tárgyra ráragasztott feliratos matricával próbálta megjelölni és ezzel a gesztussal térben és időben összefogni az eseményt, és azt egy közös műként értelmezni.
Szijártó és Ficzek egy-egy korábbi, geometrikus zománcmunkával szerepeltek, míg Aknai Tamás művészettörténész konceptuális, szöveges műveket állított ki. A legpolitikusabb művet Várnagy Péter építész mutatta be, aki „Élettér” felirattal ellátott nejlonzsákba helyezett egy aranyhalat. A visszaemlékezések szerint azonban nem a rendszerkritika, hanem egy összetartó, baráti, a helyi értelmiségieket felvonultató közösségi esemény megvalósítása volt a cél.
Résztvevők:
Aknai Tamás, Ficzek Ferenc, Gellér Bruno István, Halász Károly, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor, Szijártó Kálmán, Uherkovich Ágnes, Várnagy Péter, Vezér Csaba & Erdész Orsolya, Barth István, Gyermán István, Kircsi László, V. Pachmayer Ilona, Gy. Vass Ágnes
Készman József
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.