Műanyag Vénusz?

|

"Na és kiről másoltad?" – kérdezte édesapám csak félig viccesen, amikor büszkén meglobogtattam előtte az ötös matekdolgozatomat. Másolni nem szabad, másolni rossz - sulykolja belénk a társadalom, mi pedig szófogadó gyanakvással követeljük politikusaink szakdolgozatát, homlokráncolva gyűjtjük dossziéba a szerződéseket, és bizalmatlanul lépegetünk a múzeumi műalkotások között – „tessék mondani, ez, ugye, eredeti?”

De vajon ami a kiállított műveket illeti, jogosak-e a kételyeink? És vajon minden másolat szükségszerűen értéktelen is? Miért olyan fontos nekünk, hogy az eredeti alkotást látjuk-e, vagy annak egy tökéletes utánzatát?

copy_blog.jpg

„És tessék mondani, ez eredeti?”

Mindig vannak, akik felháborodott bizonyossággal vallják: a múzeumi termek falain másolatok lógnak, miközben az eredeti művek gondosan elzárva porosodnak a pincében. Szipőcs Krisztina, a Ludwig Múzeum Kiállítási és Gyűjteményi Osztályának vezetője szerint ez tévhit, hiszen egy múzeumnak az eredeti példány birtokában alapvetően nincs rá oka, hogy annak csupán egy másolatát állítsa ki. Hozzáférhetősége mellett ugyanakkor a tárgy épsége a másik alapvető szempont, aminek meg kell felelni – teszi hozzá. Nyilvánvaló, hogy egy múzeumnak is célja, hogy e felbecsülhetetlen értékeket megóvja a megsemmisüléstől, és azok belátható időn belül ne károsodjanak – például a fény, hőmérséklet vagy páratartalom hatására – sem anyagukban, sem színükben. Különösen sérülékeny műtárgyak esetében éppen ezért létezhetnek ún. „hivatalos múzeumi másolatok”, a néző azonban ilyenkor rendszerint tudja, hogy nem az eredetivel áll szemben.

Copy Paste?

Persze feltehetjük, s rosszmájúan fel is tesszük a kérdést, hogy valóban annyira döntő-e az autentikusság feltétele egy átlagos múzeumi látogató számára, aki a Vatikánon átrohanva csak a Sixtus-kápolnánál áll meg két percre, és bámul engedelmesen felfelé, mert ezt olvasta az útikönyvben. Tagadhatatlanul egy egészen újfajta befogadói élményt szül, ha a kizárólag fényképekről ismert mű egyszer csak a maga valóságában jelenik meg előttünk. De mi van akkor, ha létezik egy, az eredetivel megtévesztően azonos másolat? (Ami ugye a mai technológia mellett nem tűnik nehéznek.)

Walter Benjamin, A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korában c. emblematikus mű szerzője szerint nagyon is számít, mit nézünk. Másolat által homályosan látunk, ugyanis „még a lehető legtökéletesebb reprodukcióból is hiányzik egyvalami: a műalkotás Itt és Most-ja – egyszeri jelenléte azon a helyen, ahol van.” Amikor ezt az egyszeri előfordulást tömegessel helyettesítjük, a mű aurája foszlik szét, avagy az „egyszeri felsejlése valami távolinak.”

venuss_blog_1.jpg

Eszerint ami másolat, az értéktelen?

Szipőcs Krisztina szerint nem feltétlenül: „Ha a 21. században, a 3D nyomtató korában egy tökéletes másolatot tudunk készíteni, mondjuk egy antik szoborról, akkor miért ne csinálnánk? Amennyiben az a célunk, hogy ne kelljen mindenkinek odamennie a milói Vénuszhoz, hanem minden nagyvárosban legyen egy milói Vénusz, akkor szerintem ez egy abszolút elfogadható szempont. Más kérdés, hogy ez nem márványból lesz, hanem műanyagból.” – magyarázza. A másolás gyakorlatának hagyományátörökítő, illetve nevelő szerepe a kezdetek óta jelen van a társadalomban. A 19. században, a művészeti oktatás és a múzeumok létrejötte idején utóbbiak mindegyike arra törekedett, hogy saját intézményében a művészettörténet egészét reprezentálhassa. Következésképp egyszerűen lemásolták, amit nem birtokoltak eredetiben. Aztán jött Andy Warhol a szitanyomataival, és kijelentette, hogy minél több példányban létezik valami, annál jobb: a 20. századi pop-art számára a cél immár nem „A Műalkotás” létrehozása, hanem a tömeges előállítás.

A másolat másolatának a másolata

Walter Benjamin jóslata, miszerint „nap nap után egyre sürgetőbb az igény, hogy a kép, jobban mondva a másolat, a reprodukció formájában a tárgy közvetlen közelről váljon birtokolhatóvá”, beigazolódni látszik. Az elitművészet kinőtte a múzeumokat, hogy aztán árucikké válva kerüljön be a tömegek otthonába. A másolás műfajának soha nem látott piaca virágzik: a magyar Maniera Galéria eredeti technikával készült utánzatokat ígér, „hogy a festészet világhírű remekművei ne csak a múzeumokban és albumok lapjain gyönyörködtessenek.” Ezen a honlapon pedig irányzat, téma és művész szerint rendelhetünk festményt, igény szerint kerettel. Ma tényleg bárki a nappalija falára helyezheti Van Gogh napraforgóit,ha  olajfestményre nem is telik, legalább képeslap formájában. A sokszoros másolatok között nagy mennyiségben találunk ajándék- és használati tárgyakat is, így aztán semmi akadálya, hogy miután Mucha bögrénkből megittuk a reggeli kávénkat, Andy Warholba öltözzünk.

warholdress_blog.jpg

Ha pedig belefáradtunk a másolatok megismételhetőségébe, és inkább vágyunk az autonóm művészet „Itt és Most”-jára, irány a múzeum! A Ludwigban néhány napig még látható a Hantai-életműkiállítás – és tessék megnyugodni, igen, ez eredeti.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr616634283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása