A beat és a bor

|

Bár lehet, hogy a Beatnikek nem voltak kifinomult borszakértők, az azonban biztos, hogy a Ludwig Múzeum által szervezett Art&Wine Lovers Club programsorozat tárlatvezetéssel egybekötött borkóstolóján a beat és a bor megtalálta egymást.

Csabiarckep.jpg

Ahogy a rendezvény egyik résztvevője megjegyezte, nincs is jobb párosítás, mint egy jó bort és a művészetet együtt élvezni. A kettő már csak azért is kiegészíti egymást, mert így a művészetszerető közönség oldottabban tud elmerülni a beat-költők és alkotók víziókkal teli világában.

Miklós Csabi móri borász borai pedig még stílusukban is illeszkedtek a formabontó, forradalmi beat poétákhoz, hiszen egyedi címkéik, elnevezéseik: a demi királyleányka, vagy marilyn mórról, a blanc és a blanné szintén a tradicionálistól való elrugaszkodást jelzik. Egy olyan közönséget céloz meg, akik értik és vevők erre a játékosabb, vagányabb stílusra.

_DV02610.jpg

A borász személyisége, a borok és a kiállítás együtt adják az élményt, egyfajta „összművészet", ahogy maga a kiállítás is a multimédiás eszközökre és a művészeti ágak együttes hatására épít.

Ráadásul, ahogy a már gyakorlott „klubtagok" elmondták, ezek a különleges tárlatvezetések olyan dolgokra is felhívják a figyelmet, amit esetleg a hétköznapi látogató nem vesz észre, a rendezvény pedig alkalmat ad egy jó értelemben vett exkluzivitásra, nem kell tolongani a kivetítők előtt, hanem intimebb együttlétre ad lehetőséget.

Többekkel találkoztam, akik először vettek részt az Art&Wine Lovers Club eseményén, de voltak, akik már sokadik alkalommal élvezték a hangulatot és elmondták, hogy ilyenkor arra is lehetőség nyílik, hogy egy kicsit beszélgessenek az emberek egymással.

_DV02471 (1).jpg

Csabi végig számon tartotta, melyik vendég épp melyik bora kóstolásánál tart, ami-lássuk be, cirkuszi teljesítmény hetven fő esetén...Ráadásul színes előadó és moderátor is a virágkereskedőből lett borász. A nyereményjátékon egy finom móri ezerjót és a Ludwig Múzeum shopjában is kapható Beatköltők kötetet sorsoltak, két látogatóra úgy kellett rákapcsolni a villanyt az est végén, annyira belemerültek a Ginsberg videókba...folytatjuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr365644193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása