Művészet gyerekeknek

|

Míg a felnőttek sokszor csak értetlenkednek a kortárs művek láttán, a gyerekek jóval természetesebben viszonyulnak a műalkotásokhoz. A meglévő fogékonyságukat és nyitottságukat pedig nem csak megőrizhetjük, de a nekik szóló programok révén fejleszthetjük is.
A Ludwig Múzeum évek óta nagy hangsúlyt fektet a művek és a közönség közötti kapcsolat elmélyítésére. Ezen törekvés alól nem képeznek kivételt a gyerekek sem, sőt. A gyerekprogramok révén, a másfajta szemléletmódnak köszönhetően ráadásul a szülők is könnyebben találnak utat egy-egy alkotóhoz vagy műhöz. Ráadásul a tárlatokhoz kapcsolódó foglalkozások a művészeti affinitáson túl, a tanulmányaikban hasznosítható tudással is felruházzák őket. Jól példázzák ezt a Családi Délelőtt keretében megrendezett Megyik János. A kép tere című kiállítást feldolgozó gyerekprogramok.

A kétórás program minden esetben három fő részre bontva kalauzolja végig a gyerekeket az adott tárlat anyagán, emellett az általános tudásukat is bővíti. Nincs ez másként a Megyik kiállítás esetében sem. A művész munkásságának alapja a kép és a tér kérdésének kutatása, a kép és az építészet, a két és a háromdimenziós ábrázolás határainak feltérképezése. Felmerül a kérdés, hogy miként lehet egy ennyire bonyolult és elméleti problémakört elmagyarázni óvódás korú és kisiskolás gyerekeknek? A választ Farkas Rita múzeumpedagógus adta meg.

„A foglalkozásnak feszes kerete van, és mindig van egy alaptémája, amit körbejárunk, amiről beszélgetünk, aminek a felhasználásával alkotunk. Ez a Megyik János kiállítás esetében a vonal. A programot úgy állítottam össze, hogy a játékosabb és a komolyabb, odafigyelős elemek egymást váltogatva legyenek. Cél, hogy a gyerek a témához tartozó, már meglévő tudásanyagát elővegye, ezért a kérdezős beszélgetős részeknél törekszünk arra, hogy mindenki megszólaljon.

Fontos az alkotás is, azért is változtatjuk foglalkozásokként az alkotás technikáját, anyagát, hogy a rendszeresen visszajárók minél többféleképpen fejleszthessék kézügyességüket. Ezért helyet kapott a rajz, a fonallal alkotás és a hurkapálcikás modellezés is. Ezek az alkotási módok változatos kifejezési lehetőséget kínálnak a gyerekeknek, de nagyszerűen leképezik a Megyik művek sokféleségét és lényegét is. Emellett, mivel a vonal természetét járjuk körbe - beleértve a párhuzamos, a perspektíva és a tér fogalmát - a nagyobb gyerekek meglévő matematikai tudása új szempontokkal bővül, míg a kisebbeknek könnyebbé válik ezen fogalmak megértése.

De ugyanilyen fontosnak tartom, hogy lehetősége van a szülők és a gyerekek együtt alkotására, hiszen ez az ő kapcsolatukat is építi (főleg amikor apukák, vagy nagyszülők hozzák őket). Emellett ennek a programnak a végén a gyerekek építette házakból végül összeáll egy egész város, így a művészeti mellett egy közösségi élménnyel is gazdagabbak lesznek.”

A Családi Délelőttök minden alkalommal szombaton 10.30-kor kezdődnek. A Megyik János kiállításhoz kapcsolódóan A kép három dimenziója című foglalkozáson vehetnek részt március 31., április 7., április 14. és április 28-án.

A programok árát itt találják.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr585132453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása