Ludwig Múzeum Blog

Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Ludwig Múzeum a kortárs művészet közvetítését elismerő ARTtransfer-díjat, amelynek fókuszában ezúttal a mesterséges intelligencia nyújtotta pedagógiai lehetőségek állnak. A témára reagálva rendhagyó kísérlettel készültünk: a múzeumpedagógiai osztály vezetőjével, Hemrik Lászlóval készült interjúnk három kérdését az AI-nak is feltettük. Arra voltunk kíváncsiak, milyen új szempontokkal egészíti ki a mesterséges intelligencia a valós szakmai tapasztalatot, és miben tér el egymástól a két megközelítés. A kísérlettel egyúttal arra is szeretnénk ráirányítani a figyelmet, hogy az idei pályázat olyan újszerű kezdeményezéseknek is teret ad, amelyek újragondolhatják a múzeumpedagógia eszköztárát.

Ramocsai Renáta: Mikor fogalmazódott meg az igény az ARTtransfer-díj létrehozására és hogy látja, milyen hiányt tölt be a hazai művészeti szcénában alapításától napjainkig?

Hemrik László: Úgy gondolom, hogy a díj által reflektorfénybe került a múzeumi tudásmegosztás és a kortárs művészet, amelyet különösen fontosnak tartunk. A díjat 2019-ben hirdettük meg először, amikor a Ludwig Múzeum alapításának harmincadik évfordulóját ünnepeltük. A jubileumi évre számos kiállítással és programmal készültünk, és ekkor állt elő Fehér Zsuzsanna (a múzeum kommunikációs és marketingigazgató-helyettese – R.R.) egy olyan ötlettel, miszerint érdemes lenne életre hívni egy elismerést – kifejezetten nem művészeti, hanem múzeumpedagógiai kategóriában. Az is felmerült, hogy kimondottan pedagógusoknak hirdessük meg a díjat, de végül a nyitott koncepció mellett döntöttünk, és a fókuszba a kortárs képzőművészet közvetítését helyeztük. A pályázat tehát nyitott, a pedagógusok mellett művészettörténészek, kurátorok vagy akár pszichológusok is jelentkezhetnek.

R.R.: Ön szerint az elmúlt nyolc évben hogyan formálta a múzeumpedagógia megítélését az ARTtransfer-díj?

H.L.: Úgy gondolom, hogy a múzeumpedagógiának ma meglehetősen jó a presztízse, bár a saját szakmai buborékunkból nem biztos, hogy teljesen tisztán látjuk a valós képet. A velünk kapcsolatban álló kulturális szereplők és pedagógusok számára ez a terület kiemelten fontos. A múzeumpedagógiában a kortárs képzőművészet – sajátos természetéből fakadóan – kifejezetten nehéz terepnek számít, ezt a pedagógusok, az iskolák és a hozzánk érkező különböző csoportok visszajelzései is igazolják. A kortárs művészet közvetítés nélkül nehezen értelmezhető, ezért nagy szükség van a mi interpretációnkra. Mindez jól mutatja, hogy magának a múzeumpedagógusi munkának komoly presztízse van, bár ez önmagában még nem garantálja a kortárs művészet elismertségét, holott az ARTtransfer-díj lényege éppen ez. Mi kiemelten fontosnak tartjuk a kortárs képzőművészetet és úgy gondoljuk a művészet mit sem ér, ha nem tudjuk sikeresen közvetíteni a közönség felé.

R.R: Milyen kihívásokkal jár a kortárs művészet közvetítése?

H.L.: A kortárs képzőművészet időnként valóban nehezen kódolható, ráadásul a magyar kultúrában, de a közoktatásban is a képzőművészet és egyáltalán a kortárs kultúra periférikus helyzetben van. A kortárs művészet múzeumpedagógiájának az előítéleteket, az érdektelenséget, a kortárs művészettel szembeni fenntartásokat kíváncsisággá kell alakítania.

AI: A kortárs művészet közvetítésének legnagyobb nehézsége a látogatókban meglévő beidegződések és az „ezt én is meg tudnám csinálni” típusú előítéletek lebontása. Komoly kihívást jelent emellett a művészetelmélet nyelvezetének közérthető, mégis hiteles lefordítása a nagyközönség számára. Mivel a közoktatási tananyag ritkán jut el a jelenkori művészetig, a pedagógusok felkészítése is folyamatos feladatot ad a múzeumnak. A felgyorsult digitális világban a legnagyobb küzdelem a művek megértéséhez elengedhetetlen, elmélyült és lassú figyelem megteremtése.

R.R.: Ön szerint milyen módszerekkel lehet a kortárs művészet befogadását hatékonyan segíteni?

H.L.: A művészet egy komplex kommunikációs rendszer: egyik alapeleme maga a műalkotás, a másik elengedhetetlen pillére pedig a befogadó. Ahhoz, hogy közöttük érdemi információcsere jöjjön létre, aktivizálnunk kell a befogadó felet. Ebben segítenek a különféle módszerek, amelyek feloldják a passzivitást. Az ARTtransfer-díjjal éppen azokat a kezdeményezéseket ismerjük el, amelyek fizikailag és szellemileg is megmozgatják a résztvevőket. A művészeti megismerésnek továbbá – a filozófiai vagy tudományos megismeréshez hasonlóan – a kérdésfeltevés az egyik leghatékonyabb eszköze. A jó kérdés a már ismert tényekre építve pontosan körvonalazza azt, amit még nem tudunk, vagyis azt a részt, amelyre választ keresünk. Ehhez azonban először egyszerűen meg kell néznünk azt, amit látunk. Bármilyen meglepő, legtöbbször nem nézzük meg igazán a műveket. A jó kérdés éppen ebben segít: arra irányítja a figyelmünket, hogy valóban ránézzünk és figyelmesen szemléljük az alkotást.

AI: A közvetítést leginkább a látogatók aktív bevonásával lehetne segíteni, így a passzív befogadás helyett a saját élményekre és a kritikai gondolkodásra épülhet a múzeumi tapasztalat. Kiemelten fontos a pedagógusok gyakorlati támogatása és képzése, hogy a kortárs művészet természetes módon épülhessen be az iskolai oktatásba. A digitális eszközök és az új technológiák – például a mesterséges intelligencia – kreatív alkalmazása segíthet áthidalni a művészet és a fiatalabb generációk közötti távolságot. Végül elengedhetetlen, hogy a szakmai nyelvezet helyett közérthetőbben fogalmazzunk.

R.R.: Milyen válaszokkal készül a foglalkozásokon felmerülő olyan típusú felvetésekre, mint hogy: ez miért művészet?

H.L.: Természetesen jogos és érthető ez a kérdés, de talán jobban tesszük, ha a kiállításon látható egy-egy konkrét műre irányítjuk a figyelmet. Hiszen a művészet önmagában nem látható – az egyedi műalkotások viszont igen. A művészet fogalmával foglalkozni természetesen izgalmas, és időnként érdemes is, de még fontosabb, hogy a folyamatosan változó művészetet a művek megfigyelésén és értelmezésén keresztül próbáljuk megragadni.

AI: Amikor ez a kérdés felmerül egy foglalkozáson, az a létező legjobb belépő a kortárs művészet világába. Ennél a pontnál nem egy kinyilatkoztatással vagy száraz definícióval érdemes leütni a labdát, hanem vissza kell adni azt a látogatónak: „Szerinted mi hiányzik belőle, hogy az legyen?” vagy „Te mitől éreznéd ezt művészetnek?”

A kortárs művészet ugyanis már rég nem a tökéletes technikai tudásról vagy a klasszikus szépségről szól, hanem a gondolatról, a szándékról és arról a térről, amibe beemelik. A múzeumpedagógiai foglalkozásoknak nem az a céljuk, hogy kész válaszokat adjanak, vagy bárkire ráerőltessék a tetszést, hanem hogy lebontsák a megfelelni akarást. Teljesen rendben van, ha egy mű provokál, fura, vagy nem érthető elsőre; az alkotás a néző reflexiói által válik teljessé, a foglalkozás pedig abban segít, hogy félelem nélkül lehessen kapcsolódni hozzá.

R.R.: Az idei pályázat fókuszában a mesterséges intelligencia pedagógiai hasznosítása áll. Miért pont 2026-ban választották ezt a témát? Milyen típusú projektekre számít?

H.L.: Minden évben meghatározunk egy központi témát. Amikor elindítottuk a díjat 2019-ben, az első felhívás még általánosan a kortárs művészet közvetítéséről szólt, tematikus megkötés nélkül, és csak később merült fel, hogy érdemes lenne minden évhez egy konkrét fókuszt rendelni. A tematikák mintegy 80 százaléka a Ludwig Múzeum kiállításaihoz és kísérőprogramjaihoz kapcsolódik.

Miért pont most került sorra az AI? A mesterséges intelligencia ma már elkerülhetetlen, és jelenléte mostanra magától értetődővé vált. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy kizárólag digitális pályamunkákat várunk, hiszen a végeredmény akár teljesen analóg vagy kézműves is lehet. Izgalmas csavarnak ígérkezik, ahogy a mesterséges intelligencia belép a tervezési vagy gondolkodási folyamatba, hiszen a felhívásban teljesen szabad kezet adtunk a pályázóknak.

Az AI-val jelenleg mindenki küzd, a művészeket is beleértve. Sokunkban él a félelem, hogy a mesterséges intelligencia mindent elvesz tőlünk, ugyanakkor a fizikai jelenlétünket és a kézműves alkotást még nem tudja felváltani. Bár már léteznek a használatával foglalkozó továbbképzések és múzeumi tanfolyamok, amelyek számos etikai és oktatási kérdést is felvetnek, továbbra is kérdés, hogyan lehet az AI-t kreatívan beépíteni a múzeumpedagógiai foglalkozásokba. Rendkívül kíváncsi vagyok, milyen pályamunkák érkeznek majd, és hogy a pályázók felvállalják-e az AI használatát akár a koncepció megalkotásában, akár a tervezés során.

R.R.: Volt-e példa arra, hogy a díj révén egy projekt szélesebb körben is bemutatkozhatott?

H.L.: A tavalyi győztes, Horváth Krisztina Képfaragó Műhely című projektje például nemrégiben a Műcsarnokban is bemutatkozott, ahol Schopp Ildikó múzeumpedagógussal több közös akción is szerepelt. Persze lehet, hogy a díj nélkül is megvalósult volna az együttműködés, mindenesetre számunkra fontos, hogy Krisztina munkája nemcsak értékes és működőképes, de a miniworkshopok keretein túl, a Műcsarnok léptékében is megállja a helyét.

R.R.: Egy korábbi interjúban (Fidelio, 2009) így fogalmazott: „Amikor eljön ide egy csoport – bármilyen dinamikájú, életkorú –, egy szakadék két különböző oldalán állunk, és a foglalkozás ideje alatt közösen kell felépítenünk egy hidat.” Miért választotta a múzeumpedagógiát hivatásául?

H.L.: Hát igen, a híd szimbolika talán már lerágott csont, de vállalom. A foglalkozások során sokféle hidat építünk – hiszen a híd maga a kommunikáció. Különböző kommunikációs hidak jönnek létre: a mű és a gyerek, a gyerekek egymás, valamint a diák, a pedagógus, az idegen és a múzeumpedagógus között. A program végén szinte kézzel foghatóvá válik, hogy ezek a hidak felépültek.

A főiskolán népművelést tanultam, és alapvetően az iskolai rendszeren kívül képzeltem el magam. Ennek ellenére rendkívül hasznos volt az a nagyjából nyolc év, amit végül az oktatásban töltöttem. Ezt az időszakot utólag óhatatlanul sajnálom is kicsit. Iskolai tanárként ugyanis van egy saját osztályod, egy közösséged, akiket hosszú időn át kísérsz. Amikor ez a kapcsolódás jól működik, az elképesztő élmény – és ezt a fajta tartós jelenlétet múzeumpedagógusként nem lehet átélni. Ugyanakkor a múzeumpedagógia szabadsága és sokszínűsége kárpótol mindezért. Sokkal kevesebb a kötöttség, mint a megszokott iskolai szisztémában és bár a tartós közösségi élmény kiesik, rengeteg érdekes emberrel lehet találkozni itt. Aki nyitott az emberi kapcsolódásokra és a valódi kommunikációra, annak ez a közeg maga a paradicsom. Bízom benne, hogy az ARTtransfer pályázatra is olyan kollégák jelentkeznek, akik hozzám hasonlóan élvezik ennek a hivatásnak az izgalmait.

Már elérhető az idei felhívás: https://arttransfer.ludwigmuseum.hu/arttransfer-2026-palyazati-felhivas/

A pályázat benyújtásának határideje: 2026. október 4., 24.00.

Fotók: Szabó Zsófia