Ludwig Múzeum Blog

A nemzetközi szinten is elismert pozsonyi Art Fond Gyűjtemény gazdag anyagából válogat az áprilisban megnyílt és szeptember huszadikáig látogatható Végül nem lesz vége című kiállítás. A neves szlovák bankár, üzletember és filantróp, Andrej Zaťko által 2014-ben alapított gyűjtemény fókuszában az 1960-as évektől napjainkig terjedő szlovák, illetve a csehszlovák időszakban létrejött művészeti törekvések állnak, különös figyelmet fordítva azokra az alkotókra, akik a kommunista diktatúra éveiben gyakran csak közvetett, szimbolikus formában szólalhattak meg. Arról, hogy miként válik egy sikeres üzletember a művészet elkötelezett támogatójává, milyen szempontok vezérlik egy huszonegyedik századi, közép-európai kollekció építését, valamint hogyan látja a művészet társadalmi szerepét, az Art Fond alapítóját, Andrej Zaťkot kérdeztem.

Ramocsai Renáta: Hogyan született meg a Végül nem lesz vége című kiállítás koncepciója? Kitől indult a kezdeményezés, és milyen szakmai egyeztetések előzték meg a tárlat létrejöttét?

 Andrej Zaťko: A kiállítás koncepciója a Ludwig Múzeum és a kurátoraim együttműködésének eredményeként született meg. Már a kezdetektől közös célunk volt, hogy a szlovák művészetet tágabb, közép-európai összefüggésben mutassuk be, és párbeszédet teremtsünk országaink kulturális tapasztalatai között, ezért fordultam a Ludwig Múzeumhoz az együttműködés javaslatával.

Ezt követően több hónapon át tartó intenzív közös munka vette kezdetét, amelyben kurátorok, szakértők és a múzeum vezetése is részt vett. A művek kiválasztása alapos szakmai egyeztetések eredménye volt, valamint annak a közös törekvésnek a megnyilvánulása, hogy a kiállítás ne csupán egy gyűjtemény bemutatása legyen, hanem lehetőséget kínáljon a szlovák művészet fejlődésének mélyebb megértésére nemzetközi összefüggésben is.

fotó: Silvia Slafkovska

R.R.: Mit jelent önök számára ez az együttműködés, és hogyan látja a közép-európai művészeti intézmények közötti szakmai kapcsolatok alakulását?

 A.Z.: Ez az együttműködés különösen fontos számomra, mert jól mutatja, hogy a művészet milyen természetes módon képes összekapcsolni országokat és kultúrákat. Közép-Európát közös történelmi tapasztalat köti össze; országainkat és népeinket közös múlt kapcsolja egymáshoz. Ennek ellenére a két nemzet még mindig kevésbé ismeri egymást, mint amennyire kellene – talán a szakmai köröket leszámítva.

Hiszek abban, hogy a jelentős kulturális intézmények közötti együttműködés az egyik leghatékonyabb módja új partnerségek kialakításának, a szakmai párbeszéd ösztönzésének és annak, hogy a művészetet szélesebb nemzetközi közönség számára is hozzáférhetővé tegyük. Mindenekelőtt pedig lehetőséget teremt arra, hogy mindezt a politika világán túl, emberi és polgári szinten valósítsuk meg.

 R.R.:  Üzletemberként mikor, milyen hatásra fordult a figyelme a képzőművészet felé?

A.Z.: Nem befektetési szándékkal fordultam a művészet felé, hanem személyes érdeklődésből és a kreativitás iránti vonzalomból. Talán éppen ez különbözteti meg leginkább a valódi gyűjtőt a befektetőtől: nem a művek pénzbeli értékét keresi, hanem a művészet lényegét, üzenetét és érzelmi erejét.

Idővel egyre több kiállítást látogattam, megismerkedtem művészekkel, és felfedeztem az egyes alkotások mögött rejlő történeteket. Érdeklődésem fokozatosan a kortárs művészet felől a neoavantgárd és konceptuális irányzatok felé fordult. A gyűjtemény építése során kezdettől fogva szorosan együttműködtem kurátorokkal, valamint a szlovák művészettörténet vezető szakértőivel. Így a kollekció nem csupán az én gyűjtői nézőpontomat tükrözi, hanem nagy hangsúlyt kapott benne a terület elismert szakembereinek véleménye, tudása és szakértelme is. A gyűjtés számomra egyfajta eszközzé vált a kulturális örökség megőrzésére és azon művészek támogatására, akik jelentős szerepet játszottak a szlovák kultúra formálásában.

Ma a művészet számomra elsősorban a jövő generációi iránti felelősségvállalást jelenti. Az alkotásokban az érzelmek és a kifejezés erejét keresem. Azok a művek vonzanak, amelyek kérdéseket vetnek fel, gondolkodásra késztetnek és reflexióra ösztönöznek. Nem pusztán a szépség érdekel, hanem az eszmék ereje.

fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum

R.R.:  Mennyire van jelen a szlovák társadalomban a „noblesse oblige” szemlélete, illetve a mecenatúra hagyománya? Tapasztal-e nyitottságot arra, hogy a sikeres üzletemberek és magángyűjtők aktív szerepet vállaljanak a kulturális értékek támogatásában és megőrzésében?

 A.Z.: A mecenatúra hagyománya Szlovákiában még mindig nem olyan fejlett, mint néhány nyugat-európai országban. Ennek okai részben történelmünkben keresendők, valamint abban, hogy nálunk nem alakultak ki olyan széles társadalmi rétegek, amelyek számára a művészetek és a kultúra támogatása hagyományosan természetes felelősséget jelentett.

Napjainkban sem minden sikeres ember ismeri fel teljes mértékben a társadalom iránti felelősségét. Gyakran az önérdek és a közöny kerül előtérbe. Ráadásul a jelentős mecénások tevékenysége sokszor nem kap kellő figyelmet, így nem alakul ki az a természetes társadalmi elvárás sem, amely másokat is hasonló szerepvállalásra ösztönözhetne. Ez sajnálatos, és nem kizárólag Szlovákiára jellemző jelenség.

Pedig az oktatás és a kultúra alapvető szerepet játszik egy nemzet értékrendjének formálásában. Jól látható, hogy a kulturálisan fejlettebb társadalmak gyakran ellenállóbbak a közösségi média közértékekre és a társadalmi kohézióra gyakorolt, sokszor rendkívül káros hatásaival szemben.

Éppen ezért úgy gondolom, hogy azoknak, akik bármilyen területen képesek a nyilvánosság figyelmét magukra irányítani, felelősségük is van abban, hogy ezt az előnyt a társadalom javára fordítsák. Meggyőződésem, hogy a siker egyfajta társadalmi felelősséggel jár együtt, és a kulturális értékek támogatása és védelme ennek az egyik legtermészetesebb módja.

 R.R.:  Egy korábbi interjúban említette, hogy időről időre találkozik azzal a véleménnyel, miszerint a műtárgyakra fordított összegeket inkább az egészségügy vagy más társadalmi célok támogatására kellene fordítani. Mi a válasza ezen felvetésekre, és ön szerint milyen szerepet tölthet be a műgyűjtés a társadalmi felelősségvállalásban?

A.Z.: Minden társadalomnak, amely elér egy bizonyos fejlettségi szintet, meg kell találnia azokat az erőforrásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a puszta létfenntartáson túlmutató szükségleteket is kielégítse. Éppen ez teremti meg a további fejlődés és gyarapodás feltételeit.

Nem tekintem egymással szemben álló területeknek a kultúrát és a szociális jólétet. Egy fejlett társadalomnak egyaránt szüksége van magas színvonalú egészségügyre, oktatásra és kultúrára. A művészet nem luxus, hanem identitásunk, történelmünk és kollektív emlékezetünk alapvető része.

Ha ma nem fordítunk kellő figyelmet kulturális örökségünk megőrzésére, a jövő generációi elveszíthetik azt. Éppen ezért a gyűjtésre nem pusztán magántevékenységként tekintek, hanem olyan értékek védelmének eszközeként is, amelyek túlmutatnak egyetlen nemzedéken.

fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum

R.R.: Az Art Fond Gyűjtemény 2014-es alapítása óta elsősorban az 1960-as évektől napjainkig terjedő időszak szlovák (egykori csehszlovák) művészetére fókuszál. A Végül nem lesz vége című kiállítást bejárva számomra feltűnő volt, hogy a bemutatott művek tematikájukban, formavilágukban és színhasználatukban is sok tekintetben eltérnek a magyar neoavantgárd megközelítéseitől. Melyek a szlovák neoavantgárd és kortárs művészet sajátos karakterjegyei?

 A.Z.: A szlovák neoavantgárd sajátos társadalmi és politikai körülmények között bontakozott ki, amelyek gyakran arra késztették a művészeket, hogy új kifejezési formákat és a szabadság új lehetőségeit keressék. Ennek eredményeként rendkívül erős konceptuális hagyomány, a médiumokkal való kísérletezés, valamint performansz- és akcióművészet alakult ki, mindezeket pedig a személyes hitelesség mély igénye kísérte.

Számos alkotó olyan eredeti művészi nyelvet hozott létre, amely független maradt a meghatározó nemzetközi trendektől. Véleményem szerint éppen ez a hitelesség, az intellektuális mélység és a társadalmi kérdésekre való érzékeny reflexió teszi a szlovák neoavantgárdot kulturális történetünk egyik legerősebb korszakává.

A kortárs művészek ma is meríthetnek ebből a gazdag örökségből. Építhetnek rá, és továbbvihetik annak szellemiségét. Ez volt a kiállítás egyik alapvető célja is: kapcsolatot teremteni az idősebb és a fiatalabb művészgenerációk között, valamint láthatóvá tenni a köztük húzódó természetes párhuzamokat.

R.R.: Felidézné az első műtárgyvásárlását? Melyik alkotás volt az, és milyen történet kapcsolódik hozzá?

 A.Z.: Igen, nagyon jól emlékszem rá. A gyűjtemény első darabja, amelyet megszereztem, Jozef Jankovič Bukás (The Fall) című műve volt. Máig élénken él bennem az a mély benyomás, amelyet az alkotás tett rám, valamint az a csodálat, amelyet a művész iránt éreztem – és aki mind a mai napig a kedvenc alkotóm maradt.

Visszatekintve ezt a vásárlást egy olyan út szimbolikus kezdetének látom, amely végül a gyűjtemény létrejöttéhez vezetett.

Jozef Jankovič: Bukás (The Fall) | fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum

R.R.: Hány alkotás tartozik jelenleg az Art Fond Gyűjteményhez?

 A.Z.: Az Art Fond Gyűjtemény jelenleg közel ötszáz műalkotást foglal magában. A kollekció elsősorban az 1960-as évektől napjainkig terjedő szlovák művészetre összpontosít, különös figyelmet fordítva a neoavantgárd alkotókra és a kortárs művészet meghatározó személyiségeire.

Célom nem a lehető legnagyobb gyűjtemény létrehozása, hanem egy olyan magas színvonalú és reprezentatív kollekció felépítése, amely átfogó képet nyújt a szlovák művészet fejlődéséről.

Számos olyan műalkotás is a tulajdonomban van, amelyek nem illeszkednek a kollekció koncepcionális keretei közé: fiatalabb művészek és nemzetközi alkotók munkái.

 R.R.: Az elmúlt években számos rangos intézményben mutatták be gyűjteményüket, ugyanakkor nem rendelkeznek állandó, nyilvánosan látogatható kiállítótérrel. Felmerült-e már egy saját kiállítóhely vagy múzeum létrehozásának gondolata? Hogyan képzeli el az Art Fond jövőjét intézményi szempontból?

 A.Z.: Igen, ez a kérdés régóta foglalkoztat. Nem szeretem azt látni, hogy fontos műalkotások raktárakban és archívumokban rejtve maradnak. A művészetnek hozzáférhetőnek kell lennie az emberek számára, párbeszédet kell generálnia, és a közélet szerves részét kell képeznie.

Az elkövetkező években elsősorban olyan európai kiállítások szervezésére szeretnék összpontosítani, amelyek a szlovák kultúra véleményem szerint egyik legerősebb korszakát, a huszadik század második felének neoavantgárdját, valamint annak a kortárs művészettel való kapcsolódási pontjait mutatják be.

Egy múzeum vagy állandó kiállítótér létrehozásának gondolata továbbra is fontos számomra, ugyanakkor ez egy hosszú távú terv része. Jelenleg a gyűjtemény egy része a magángalériámban látható, amely ugyan a nagyközönség számára nem látogatható rendszeresen, de szakemberek, kurátorok, diákok, iskolai csoportok és maguk a művészek számára hozzáférhető.