„A tökéletesség helyett a hiba az, ami művészeti értéket hordozhat” – Interjú Brückner Jánossal

|

A Ludwig Múzeum 30 éves fennállásának alkalmából kéthónapos kiállítássorozatot rendez. A tárlatok kéthetente változnak, azonban az egyik mű a nyolc hét alatt nem cserélődik, viszont percről percre változik. Brückner János Itt és most című installációját a látogatók alakítják közösen több mint egy millió rovátka berajzolásával, amelyekből végül egy nagy kép áll össze. Azonban, hogy mit is ábrázol majd a mű, azt egyelőre a művészen kívül senki nem tudja. Brückner János képzőművész a legkülönfélébb műfajokban alkot, 2014 óta készít a közönség aktív részvételén alapuló installációkat. A művésszel készült interjúnk következik:

1_bruckner_600.jpgA látogatók közösen hozzák létre Brückner János installációját a Ludwig Múzeum 2016-os Rock/tér/idő című kiállításán | fotó: Glódi Balázs / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum


Ludwig Múzeum (S. Zs.): Honnan jött ezeknek az installációknak az ötlete?

Brückner János: A Human Printer ötletét a 2012-es MKE diplomamunkámban körvonalaztam először, ebben elsősorban festészeti problémaként merült fel a képhiba. Azt gondoltam, hogy a digitális képalkotás korában a tökéletesség helyett a hiba az, ami, mondjuk úgy, művészeti értéket hordozhat. Mindenesetre ez a hiba volt az, ami engem nagyon érdekelt. Ezért egy végrehajthatatlan feladatot tűztem ki magamnak: nem a természetet fogom imitálni a festészetemmel, hanem a gépek működését, mégpedig a képpont alapú nyomtatókét. Én magam, az emberi erőforrás leszek a nyomtató. Természetesen sosem leszek képes a kitűzött feladatot olyan pontossággal és tökéletességgel megvalósítani, mint egy gép, de itt épp ez volt a lényeg: a hibát mint alapvetően emberi motívumot színre vinni, hogy a kép más jelentést kapjon, és valami váratlan tudjon megmutatkozni. 

bruckner_janos_itt_es_most_photo_credit_weber_aron_1_600.jpgA kiállításmegnyitó előtt még üres az installáció a Ludwig Múzeum kiállítóterében | fotó: Weber Áron

Ezek szerint eleinte ez egy önálló alkotófolyamat volt. Hogyan jutottál el oda, hogy a közönséget is bevond?

Ez a módszer nagyon meditatív, így aztán később arra gondoltam, hogy ez mások számára is érdekes vagy akár kellemes lehet, és ezzel kezdődött a nagyméretű színezők, kitöltők sorozata – immár nem én egyedül voltam a nyomtató, hanem egy egész közösség.

3_bruckner_600.jpgElkezdődött a közösségi rovátkázás a Ludwig 30 megnyitóján, 2019. február 5-én | fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum

Milyen módon tervezed meg ezeket a képeket?

Ez egy elég hosszú folyamat, amiben egy csomó minden keveredik: képek, szoftverek, különböző méretek, vázlatok, saccolások és ilyesmik. Jó alaposan meg kell dolgozni egy képet ahhoz, hogy a végén megfelelő játszótér legyen belőle.

bruckner_janos_itt_es_most_photo_credit_weber_aron_3_600.jpgA magasabb részeket a létrára mászva érhetjük el | fotó: Weber Áron

Van valamilyen speciális, általad alkotott elnevezés, amellyel ezeket az egyedi módon készült műveket hívod?

A címekben (vagy a leírásokban) általában szerepel valamilyen szám, ami vagy a kép láthatóvá tételéhez szükséges lájkok számát vagy a kép létrejöttéhez szükséges pillanatok számát jelöli. De ezen kívül nincs semmilyen szigorú rendszer. 2015-ben például a Műcsarnokban 22 548 ++ lájk kipecsételése által rajzolódott ki Fekete György portréja – ennek a műnek az a címe, hogy Anagramma.

4_bruckner_600.jpgA látogatók együtt rajzolják a rovátkákat a Ludwig 30 kiállítássorozat megnyitóján | fotó: Végel Dániel / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum

A Ludwig Múzeumban a látogatók szorgosan rovátkáznak, és kezd formát ölteni a kép. Ugyanakkor sokan nem követik az utasításokat, és mindenfélét ráírnak, rárajzolnak a papírra. Ez még belefér az alkotás kereteibe és végül meg fog jelenni a kép, vagy ez egy probléma, ami elronthatja a végső összképet?

Ezeknek a munkáknak az egyik lényegi eleme az, hogy szabad hibázni, pontosabban: nincs semmilyen szabály vagy előírás, hogy mit kell csinálni. A színezők mellett van egy leírás, ami elmondja, hogy ha érdekel a kép, akkor ilyen és ilyen módszerrel lehet láthatóvá tenni, de soha nincs mellette, hogy így kell csinálni és mást nem szabad.

Ezért tehát ez egy olyan zóna, ahol a befogadóra van bízva, hogy mit csinál: együttműködik vagy lázad vagy közömbös marad. Kicsit úgy, ahogy a kiállításon kívüli életben is.

A végeredmény – a mű – pedig egy tökéletes lenyomata annak, hogy a befogadók hogyan reagáltak. Így aztán ezeket a képeket nem lehet „elrontani”: mindenféle hiba, lázadás, nem együttműködés fontos része a végső műtárgynak. (Ezeket a színezőket egyébként úgy tervezem, hogy még úgy nagyjából 50%-os együttműködés mellet is láthatóvá váljon az elrejtett kép.)

bruckner_5_gogos_2_dscn7755_600.jpgElkészült a mű a Ludwig Múzeum 2016-os Rock/tér/idő című kiállításán: Prince és Michael Jackson egyesített arca  | fotó: Kovácsné Gőgös Ágota / Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum

Ezt a képet „fizikailag” a látogatók hozzák létre, viszont a koncepció, az ötlet, az „alaprajz” tőled származik. Itt most felmerülhet a gyakori kérdés, kinek a műve lesz ez?

Erre azért nincsen egyetlen általános érvényű válasz, mivel ezek a művek a hibázáson kívül éppen ezt a szituációt kérdőjelezik meg. Ki csinálta a képet? Ki csinálta a művészetet? Ki csinálta a társadalmat? Ezek a kérdések mindig más és más rezonanciával hangzanak el, attól függően, hogy például a kifizetésnél vagy a felelősségre vonásnál teszik fel őket. A művekben természetesen alkotói részt vállalnak a színező befogadók is, tehát közös művekről van szó. A befogadók/színezők maguk is a mű részeivé válnak – de a legtöbb esetben az is alapvető fontosságú, hogy hol, kinek és ki által készülnek a színezők.

Festő szakra jártál, de sokféle műfajban alkotsz. Jelenleg milyen munkákon dolgozol?

Idén fejezem be azt a hét epizódból álló rövidfilmsorozatot, amit 2017-ben kezdtem el készíteni – ez egy egyszerre sötét, abszurd, de humoros és érzelmes újramesélése annak a zátonyra futott kelet-európai morálnak, amit a családom egy részétől örököltem. Az a címe, hogy Az Örökség, és az első négy epizódot tavaly mutatták be a 29. Sao Paolo nemzetközi rövidfilmfesztiválon.

janos-bruckner-man-and-nature-80x60-cm-acrylic-canvas-2015_600.jpgBrückner János Man And Nature | fotó: A művész és az Everybody Needs Art jóvoltából

Ezen kívül dolgozom egy oktatófilm-sorozaton is, amelyben egy másik örökségemről tanulok: a fehér emberek kiváltságairól. Ebben többek között olyan kérdések nyomába eredek, mint például: „Fehér embernek számítanak-e a kelet-európaiak?”, és ha igen, hogyan jelenik ez meg a hétköznapokban.

Továbbra is foglalkozom egyébként festészettel, a legújabb festményekből április 6-án nyílik egy kiállítás az Everybody Needs Art budapesti galériájában (ENA Viewing Space). Az a címe, hogy Hülyeségek.

bruckner-janos-joska-bacsi-meghozta-a-bugyikat-61x45cm-akril-vaszon-2019-scr_600.jpgBrückner János Jóska Bácsi Meghozta A Bugyikat című festménye, ami szerepelni fog a Hülyeségek című kiállításon | fotó: A művész és az Everybody Needs Art jóvoltából

A kétezres évek óta egyre jellemzőbb múzeumi tendencia az együttműködésen, illetve részvételen alapuló művészet beemelése, bemutatása. Szerinted miért lényeges feladata ez egy múzeumnak, illetve a művészeknek?

Azt gondolom, hogy ezek az aspektusok talán eredendően hozzátartoznak a művészet lényegéhez, és mindig is a részét képezték a különböző korszakokban, csak épp a jelen diskurzusban más szerepet töltenek be. A magam részéről azért tartom ezt fontosnak, mert a white cube elitista és exkluzív megközelítésével nem tudok azonosulni.

Számomra a részvétel, az együttérzés a közönséggel, a törődés azzal, hogy ki és miért fogja megnézni, amit csinálok – mind egyfajta realizmust jelent, a visszatérést az itt és most valóságához.

Ez a fajta művészet vagy ez a típusú realizmus pedig remekül tud tenyészni a lehető legkülönfélébb intézményekben, így például a múzeumokban is. És hogy miért feladata a múzeumoknak az, hogy ezzel foglalkozzanak? A saját relevanciájukon, jól felfogott érdekeiken és a befogadók nagy örömén, valamint a nyitottabb, közösségibb és kísérletezőbb terek lehetővé tételén kívül?....

Ha szeretnének választ találni ezekre a kérdésekre, akkor március 31-ig van erre lehetőség a Ludwig 30 című kiállítássorozat utolsó, Testreszabás című tárlatán.

Brückner János projektjének partnere az Everybody Needs Art. Az installáció megalkotásában szintén március 31-ig vehetnek részt az érdeklődők.

_________________________________________________

“Instead of perfection, the error could have artistic value” – Interview with János Brückner


On the occasion of the 30th anniversary of its founding, Ludwig Museum – Museum of Contemporary Art has organised a two-month series of four exhibitions alternating every two weeks. One of the exhibits, however, remains on display throughout the entire eight-week period, but it changes every minute. János Brückner’s installation Here and Now is shaped collectively by the visitors, who collaborate in filling in millions of boxes with millions of notches, out of which eventually a wall-size image emerges. At this point, only the artist knows what it will end up depicting. Visual artist
János Brückner works in diverse genres; since 2014, he has been making participatory installations engaging the spectators. Below is our interview with the artist:

1_bruckner_600.jpgVisitors are creating János Brückner's installation at the Ludwig Museum's exhibition Rock/Space/Time in 2016 | Photo: Balázs Glódi / Ludwig Museum - Museum of Contemporary Art, Archives

Ludwig Museum: How did you come up with the idea for these installations?

János Brückner: The idea of Human Printer was first outlined in my diploma work at the Hungarian University of Fine Arts in 2012. The notion of image error came up here as a problem mainly with regard to painting. I thought that in the era of digital imaging, instead of perfection, it is the error that could, so to say, have artistic value. In any case, I was explicitly interested in the error, so I gave myself a task that could not be accomplished: instead of imitating nature, my painting would imitate the functioning of machines – specifically, dot matrix printers. I, the human resource, would be the printer. Naturally, I would never be able to accomplish the set task with such precision and perfection as a machine, but that was exactly the point: to stage the error as a fundamentally human motif in order to endow the image with a different meaning and show something unexpected.

bruckner_janos_itt_es_most_photo_credit_weber_aron_1_600.jpgThe installation is still empty before the opening of the exhibition | Photo: Áron Weber

So originally this was an individual creative process. How did you reach the point of involving the audience?

This method is very meditative, so later I thought it might be interesting or even pleasant to others as well, which gave rise to the series of large format images to be coloured or filled in – I ceased to be the printer alone and gave the task to the entire audience.

3_bruckner_600.jpgCollaborative drawing started at the opening of the exhibition series Ludwig 30, 5th Feb, 2019 | Photo: Daniel Végel / Ludwig Museum - Museum of Contemporary Art, Archives

How do you design these images?

It is quite a long process, a combination of several factors: images, software, different dimensions, sketches, estimates, and so on. An image has to be thoroughly worked out in order to eventually turn into a suitable playground.

bruckner_janos_itt_es_most_photo_credit_weber_aron_3_600.jpgYou can reach the higher points by climbing the ladder | Photo: Áron Weber

Is there a special term coined by you to denote these unique works of art?

The titles (or descriptions) usually include some number marking the number of likes necessary for the image to appear, or the number of moments required to create the image. Otherwise, there is no strict system. For instance, in 2015 at the Kunsthalle / Budapest, the portrait of MMA-president György Fekete emerged as a result of 22548 ++ collectively stamped likes – this work was titled Anagram.

4_bruckner_600.jpgVisitors are drawing notches together at the opening of Ludwig 30 | Photo: Daniel Végel / Ludwig Museum - Museum of Contemporary Art, Archives  

Visitors at the Ludwig Museum are busy drawing notches; the image is beginning to emerge. However, many refuse to follow the instructions and write or draw all kinds of things on the paper. Does this fit into the margin of error, will the image appear at the end, or is this a problem that could destroy the final picture?

An essential aspect of these works is that they allow for errors, or, to be precise: there are no rules and regulations prescribing what has to be done. There is a description next to the colouring sheets explaining that if the spectators are interested in the picture, they can make it visible with this and that method, but it never says they have to do it in a certain way and everything else is forbidden.

Therefore, this is a zone where it is up to the recipients to decide what they do: whether they collaborate,  rebel, or remain indifferent. A bit like in real life outside the exhibition.

The result – the artwork – is a perfect imprint of how the recipients reacted. In other words, these images cannot be “messed up”: every error, rebellion and non-cooperation is an important component of the final artwork. (Actually, I design these colouring sheets in a way that the concealed image becomes visible even at a cooperation rate as low as 50%.)

bruckner_5_gogos_2_dscn7755_600.jpgThe artwork is done at the Ludwig Museum's exhibition Rock/Space/Time in 2016: the united portrait of Prince and Michael Jackson | Photo: Ágota Kovácsné Gőgös / Ludwig Museum - Museum of Contemporary Art, Archives

This picture is “physically” created by the visitors, but the concept, the idea, the “blueprint” comes from you. This brings up the oft-cited question: who will be the author of this work?

There is no single universal answer to this question, because beyond the problem of the error, this very situation is also queried by these works. Who made the picture? Who made art? Who made society? These questions are always voiced with different resonance, depending on whether they are asked upon payment or calling someone to account. Naturally, the colouring spectators also have a creative role in the artworks, so these are joint works. The recipients/colourers themselves become part of the work – but in most cases where, to whom, and by whom the colouring sheets are made is of fundamental importance.

You studied painting but you work in many genres. What are you currently working on?

This year I am finishing the series of seven short films I started making in 2017 – this is a dark, absurd but humorous and emotional retelling of the stranded Eastern European moral that I inherited from part of my family. Its title is Heritage, and the first four episodes premiered last year at the 29th São Paulo International Short Film Festival.

janos-bruckner-man-and-nature-80x60-cm-acrylic-canvas-2015_600.jpgJános Brückner Man And Nature | Photo: Courtesy of the artist and Everybody Needs Art

Apart from this I’m working on an educational series as well, in which I learn about another legacy: the privileges of white people. I seek answers to questions like “Do Eastern Europeans count as white people?” and if yes, how this is manifested in everyday life.

Otherwise, I continue to engage in painting: my latest paintings will be on show from the 6th of April at the Budapest venue of Everybody Needs Art (ENA Viewing Space). The title is Stupid Things.

bruckner-janos-joska-bacsi-meghozta-a-bugyikat-61x45cm-akril-vaszon-2019-scr_600.jpgUncle Jóska Brought The Panties. Painting by János Brückner that will be presented at the exhibition Stupid Things | Photo: Courtesy of the artist and Everybody Needs Art

Since the 2000s, the inclusion and presentation of collaborative and participatory art practices has been a growing tendency in museums. Why do you think this is an important task of museums and artists?

I think these aspects may originally be part of the essence of art, and have always been part of it in different periods, only they have a different role in the current discourse. I consider this important because I cannot identify with the elitist and exclusive approach of the white cube.

To me participation, sympathy with the audience, caring about who will see what I do and why – it all means a kind of realism, a return to the reality of here and now.

This type of art or this kind of realism can perfectly proliferate in the most diverse institutions, even in museums. And why is it the duty of museums to deal with this? Beyond their own relevance, their best interest and the spectators’ greatest joy, as well as the offering of more open, more collective and more experimental spaces?...

If you would like to have these questions answered, the final show of the Ludwig 30 series of exhibitions, titled Customize, is still on view till the 31st of March.

János Brückner’s project has been carried out in partnership with Everybody Needs Art. Visitors can participate in the completion of the collective installation until the 31st of March.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr6114709219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.