Yoko Onótól a törzsi kunyhóig – történetek a Ludwig Múzeum hőskorából

Interjú Szipőcs Krisztinával

|

Szipőcs Krisztina a Ludwig Múzeum szakmai igazgatóhelyettese és főkurátora, szinte az első pillanatoktól kezdve részese a múzeum létezésének. Felsorolni is nehéz lenne, hogy az intézmény 30 éves történetében hány kiállításnak volt a kurátora, mennyi szakmai szöveget írt, és hány katalógust és kiadványt szerkesztett. Egy mondatban összefoglalva: a Ludwig Múzeum nélküle nem lenne az, ami. Legközelebb a Ludwig 30 kiállítássorozat zárótárlatát fogja rendezni, amelynek műveit – rendhagyó módon – a látogatók választhatják ki internetes szavazással. A kerek évforduló alkalmából beszélgettünk a kezdetekről, a Ludwig Múzeum hőskoráról, a 2005-ös költözés okozta változásokról, és arról, hogy jelenleg milyen irányba tart a múzeum és a kortárs művészet általában. Az interjú első része következik. 

szipocs_krisztina_600.jpgSzipőcs Krisztina | fotó: Rosta József

Mesélnél a kezdetekről? Hogyan kerültél a Ludwig Múzeumba?

1991-ben kezdtem dolgozni a Nemzeti Galériában, aztán egy évvel később a Jelenkori Gyűjteményhez kerültem, ahol többek között a Ludwig-gyűjtemény gondozása is a feladatom volt. Amikor Néray Katalin a Ludwig Múzeum igazgatója lett, és 1993-tól már időszaki kiállításokat is rendezett, akkor sokasodtak meg a feladataim. A Made Strange. Mai brit szobrászat című tárlat volt az első olyan időszaki kiállítás, amelyben már szerepem volt, aztán Köves Éva térinstallációja következett. Hivatalosan 1994. január 1-től dolgozom a Ludwig Múzeumban.

Melyek voltak az első legendás időszakos kiállítások?

Az egyik legnagyobb nemzetközi sztárképzőművész, Yoko Ono nyitotta meg a Ludwig Múzeum időszakos kiállításainak sorát 1993-ban. Ez egy kamarakiállítás volt, a későbbi kisteremben, Veszélyeztetett faj címmel.

Ugyanebben az évben volt egy hatalmas Picasso-kiállítás a Nemzeti Galériában, Picasso művek a Ludwig-Gyűjteményből címmel, amely – bár a Galériában volt –, valójában a Ludwig Múzeum kezdeményezésére jött létre, de ekkoriban a Ludwig Múzeum még nem rendelkezett a tárlat megrendezéséhez szükséges kiállítóhellyel.

Melyik volt számodra a legemlékezetesebb kiállítás a kezdeti időszakból?

1993 végén nyílt a Láthatatlan természet. Kortárs japán művészet című kiállítás. A tárlat több nagyméretű installációja is helyben készült. Az egyik egy 25 méter hosszú földszobor volt, egyik végében egy vízzel teli medencével. Ennek az építését kellett többek között megszerveznünk, végül a Képzőművészeti Főiskola hallgatóiból alakult egy építőbrigád.

1993lathatatlantermeszet1_600.jpgEndó Tosikacu Mérföldkő című munkája a Láthatatlan természet. Kortárs japán művészet kiállításon, 1993 | fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum  Kortárs Művészeti Múzeum Adattár és Digitális Archívum 

A másik nagyszabású munka a Lánchíd kicsinyített mása volt, amely speciális anyaggal töltött homokzsákokból épült. Ez egy kihívásokkal teli, de felejthetetlen, nagyszabású és látványos kiállítás volt.

Itt kóstoltam bele elsőként, hogy tulajdonképpen mi is a kortárs művészet, mi a kurátori munka, ami sokkal több a klasszikus kiállításrendezői feladatnál: komoly szervezőmunkával, akár a művek létrehozását is segítő menedzseri tevékenységgel is együtt jár.

1993lathatatlantermeszetw_600.jpgNagaszava Nobuho Arcus című munkája a Láthatatlan természet. Kortárs japán művészet kiállításon, 1993 | fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum  Kortárs Művészeti Múzeum Adattár és Digitális Archívum 

Melyik volt az a kiállítás a kezdeti időszakban, amely a legextrémebb kihívások elé állított?

Nedko Solakov A műgyűjtő című installációja egy afrikai törzsfőnök fiktív történetére épül, aki európai művészetet gyűjt a kunyhójában. 1994-ben állítottuk ki, akkoriban kezdett a dekolonialista szemlélet megjelenni a kortárs művészetben. Ez a téma a mai napig aktuális maradt: kinek a szempontját képviseljük, amikor gyűjtünk vagy kiállítást rendezünk? Az installáció egy teljesen más szemszögből, kellő öniróniával láttatja az európai művészetet és műgyűjtést.

solakov_1w_600.jpgNedko Solakov A műgyűjtő című installációja, 1994 | fotó: Farkas Árpád, Jaksity László Ludwig Múzeum  Kortárs Művészeti Múzeum Adattár és Digitális Archívum 

Ekkor még csak mi ketten dolgoztunk a múzeumban, Néray Kata és én. Nem volt műszaki osztály, anyagbeszerző vagy szállító, mindent személyesen kellett lebonyolítanunk. Az installáció része volt egy kunyhó, amihez kellett fa, nád, homok, illetve a másik teremben szükség volt egy naplementés óriásposzterre is. Ez még nem jelentett gondot, de

amikor kiderült, hogy kellene még egy oroszlán, egy zebra és még egy kis kígyóbőr is, akkor már gondolkodóba estem.

Végül a Természettudományi Múzeumtól kértük kölcsön az állatbőröket, amelyeket taxival hoztam el a Baross utcából.

solakov_2w_600.jpgNedko Solakov A műgyűjtő című installációja, 1994 | fotó: Farkas Árpád, Jaksity László Ludwig Múzeum  Kortárs Művészeti Múzeum Adattár és Digitális Archívum 

A művésznek szüksége volt még egy anya- és egy gyermekzsiráfra is, amit végül az UNICEF ajándékboltjából sikerült beszerezni plüssállatok formájában. Kellett az installációhoz néhány kókuszdió is, így hát elmentem a piacra – ne felejtsük el, hogy 1993-at írunk –, és mondtam, hogy kókuszt szeretnék. „De hát annak nincs most szezonja!” Végül egy nagykeren keresztül sikerült szerezni kókuszt és ananászt is. Nagyon szerettem ezt a kiállítást – jópofa volt és szellemes. Az installációt 2011-ben rekonstruáltuk legutóbb, a Helyszíni szemle című kiállításon.

Kik voltak azok a nagy sztárok, akik az első években személyesen is jelen voltak a kiállítások előkészületeinél, illetve megnyitóján?

Jim Dine, pop art művész – akkoriban már élő legenda – személyesen is eljött a Jim Dine: Festmények, rajzok, szobrok 19731993 című tárlatának megnyitójára. Akkoriban a Ludwig Múzeum a Budavári Palota „A” Épületében működött, de az első években még osztoznunk kellett az épületen a Legújabbkori Történeti Múzeummal, ráadásul ők a Természettudományi Múzeumnak is átadták időnként a földszinti kiállítóteret. Ekkor éppen egy nagysikerű dinoszauruszkiállítást rendeztek, mozgó, hörgő, tojást rakó dinoszauruszokkal. El lehet képzelni a művész döbbent arcát, amikor belépett az úgynevezett „kortárs művészeti múzeumba”, és ez a látvány fogadta. Jim Dine családtagjai annyit nevettek ezen, hogy egy ideig „Jim Dionasaur”-nak szólították. Szerencsére a művész kellő humorral kezelte a helyzetet, illetve tisztában volt vele, hogy milyen nehézségekkel küzd a múzeum nem sokkal a rendszerváltás után.

jim_dine21w_600.jpgJim Dime egyik műve előtt a Jim Dine: Festmények, rajzok, szobrok 19731993 című kiállításon, 1993 | fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum  Kortárs Művészeti Múzeum Adattár és Digitális Archívum 

Személyesen jelen volt kiállításának megnyitóján, illetve már az installálás időszakában is Anthony Gormley brit szobrász is, már ugyancsak világhírű ekkoriban. Európai mező című installációja körülbelül negyvenezer darab kicsi agyagfigurából állt, amelyeket nem maga a művész készített, hanem egy-egy közösség a világ minden tájáról. Minden egyes figura egyedi, ebből kellett a tömeget megépíteni. A művész irányításával készült az installáció, amely már 1994-ben megelőlegezte a 21. századi részvételi művészetet.

1994a_gromley1w_600.jpgAnthony Gormley Európai mező című installációja | fotó: Farkas Árpád, Jaksity László Ludwig Múzeum  Kortárs Művészeti Múzeum Adattár és Digitális Archívum 

Az együttműködésen, illetve részvételen alapuló művészeti törekvésekre reagál a Ludwig 30 kiállítássorozat Testreszabás című utolsó tárlata is, amelynek műveit a látogatók választják ki a Ludwig Múzeum gyűjteményéből, internetes szavazással. Reményeink szerint a programsorozat egy olyan múzeumot mutat be, amely az alapítók szándékait követve a 21. században is nyitott, sokszínű, kezdeményező és megújulásra kész.

A Testreszabás című tárlat műveire ezen a linken szavazhatnak!

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr3114660815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.