„Az érdekel igazán, hogy mi történik a munkámmal a kiállítótérben” – interjú Farkas Dénessel

|

Szeptember 28-tól látogatható a Nyelvrokonok. Észt-magyar kortárs művészeti kiállítás a Ludwig Múzeumban. Farkas Dénes személyes kapocsként szerepel a kiállító művészek között, mivel Magyarországon nőtt fel, 1997 óta pedig Észtországban él és alkot. Hétszáz fényképét egyedi módon bemutató személyes archívumáról, illetve az észt és magyar kortárs művészetről beszélgettünk a kiállítás előkészületei közben.

0180927_glb0710_600.jpgFarkas Dénes a megnyitó előtti sajtótájékoztatón mesél Valamiféle csendek című művéről | fotó: Glódi Balázs

Ludwig Múzeum: Mesélnél az észt-magyar gyökereidről? Hol születtél, hol nőttél fel?

Farkas Dénes: Édesanyám észt, édesapám magyar. Moszkvában tanultak, összeházasodtak és Magyarországra költöztek. Budapesten születtem és 1997-ben mentem ki Észtországba tanulni, a Művészeti Egyetemre. Akkor úgy terveztem, hogy négy évre, aztán ott maradtam és azóta is ott élek, de 2013 óta aktívabb a kapcsolatom a magyar művészeti közeggel, azóta tartozom a Molnár Ani Galériához.

Mennyire van jelen a művészetedben a kétnyelvűség? 

Nagyon sokat foglalkozom a nyelvvel és a kommunikációval. Ebből a szempontból biztos, hogy van hatása a munkámra, hogy több nyelven beszélek. Azonban általában nem az anyanyelvemet használom, ezért érdekelnek a kommunikációs folyamatok, hogy mit mondok, a másik hogyan érti, vagy hogyan nem érti.

Milyen munkával készültél most a kiállításra?

Ez egy felújított régebbi munka, amelyet a finnországi Turkui Biennáléra készítettem, 2015-ben. Fiókos szekrényeket láthatunk, amelyekben a fotóim vannak. Ezek kis formátumban kinagyított képek, amiket tervezéshez vagy újabb anyagokhoz készítettem, tehát olyan fotókról van szó, amelyeket amúgy nem mutatnék meg, talán senkinek. Tulajdonképpen ez egy nagyon személyes archívum, amit kicsit meg is mutatok meg nem is. Ki lehet húzni a fiókokat, amikben benne vannak a képek egymásra rakva, de csak a legfelső fotót lehet látni. Viszont mindegyik képről leírtam részletesen, hogy mi látható rajtuk, és ezeket felolvastam, úgyhogy egy rádión közben megy ez a szöveg felvételről. A hétszáz képről összesen egy négy órás hangfelvétel készült. Ezek a képleírások olyanok, mint ahogy egy múzeumi katalógusban leírják, hogy mi szerepel egy képen.

nyelvrokonok_eszt_magyar_6309w_600.jpg„csak a legfelső fotót lehet látni” | fotó: Rosta József

Gyakran dolgozol a nézők aktív részvételére építve?

Igen, a fiókokat ki lehet húzni, ebből a szempontból interaktív. Szeretek azzal játszani, hogy miként fog működni a munka, mert ezt nehéz előre elképzelni. A Ludwig Múzeumban pont lehet előre tudni, hogy mi fog a művel történni, de voltak olyan munkáim ahol váratlan volt számomra is, hogy hogyan fognak reagálni a látogatók.

0180927_glb0717_600.jpg„a fiókokat ki lehet húzni” | fotó: Glódi Balázs

Mesélnél egy ilyen művedről?

A Velencei Biennáléra készítettem az észt pavilonba egy tízezer kötetes könyvtárat, amibe be lehetett menni. Azonban mivel ez egy kiállítás volt, a látogatóknak nagyon nehéz volt eldönteni, hogy hozzá lehet-e egyáltalán érni a könyvekhez, le lehet-e emelni őket. Nem tettem ki semmilyen cédulát, hogy „vegyél el egy könyvet”. Elég furcsa volt látni, hogy volt, aki fogott húsz könyvet és berakta a szatyrába, a másik meg csak nézte a könyveket, és nem mert hozzájuk nyúlni. Az érdekel igazán, hogy mi történik a munkámmal a kiállítótérben.  

Milyen hasonlóságokat látsz az észt és a magyar kortárs művészetben, illetve melyek a legjelentősebb különbségek?

Abban hasonlítanak, ami a mai kortárs művészetben általános jelenség, hogy az installációk és a fotók dominálnak. Szerintem ez Magyarországon is így van.

Különbségeket nehezebb találni. A magyar kortárs művészetet kevésbé ismerem, mint az észtet, de azt gondolom, hogy Magyarországon sok művész a napi és helyi politikai helyzetre reflektál. Ezeket a műveket talán nem is lehet múzeumokban vagy galériákban látni. Észtországban viszont ez nem annyira jellemző. Az észt politikai munkák inkább átfogóbb, globális fogalmakkal foglalkoznak, mint amilyen a klímaváltozás vagy a kapitalizmus. Észtországban az egyetlen fontos helyi téma az, hogy az ország lakossága két nagyobb csoportra osztható, az észtek és az oroszok csoportjára.

0180927_glb0616_sq_vagott_600.jpgEgy régi rádión szól a négy órás felvétel | fotó: Rosta József

Mennyire van benne az észt kortárs művészet a nemzetközi áramlásban?

Szerintem most egyre inkább, jó irányba halad. Kevés művész van, viszont sokan tartoznak egy vagy több külföldi galériához, és állítanak ki folyamatosan nevesebb intézményekben.

A Ludwig Múzeumban megrendezett kiállítás milyen szempontból mutatja meg újszerűen az észt kortárs művészetet?

Nekem itt az tetszik, hogy mindegyik itt kiállító művész ismert Észtországban, de a kiállítás kurátorai nem ismerték őket személyesen, hanem a munkák alapján válogattak. Nagyon tetszik, ahogy így összeállt a kép, és az is, ahogy a magyar művészekkel párbeszédet alakítottak ki. 

Farkas Dénes a Ludwig Múzeum kiállításán mesél Valamiféle csendek című munkájáról 

A Nyelvrokonok. Észt-magyar kortárs művészeti kiállítás 2019. január 6-ig látogatható a Ludwig Múzeum második emeleti kiállítóterében.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr7114297729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.