„A művész számára az alkotás működhet úgy, mint egy terápia” - interjú Yuriy Ghurzyval

|

Holnap, június 23-án, szombaton ismét itt a Múzeumok Éjszakája! A Ludwig Múzeum idén is számos programmal várja a látogatókat. A Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet című időszakos kiállításban Popovics Viktória tart kurátori tárlatvezetést 19 órától. Ugyanitt 19.30-tól Kollár-Klemencz László estjén vehetnek részt az érdeklődők. Sötétedéskor, már egyfajta hagyományként, ismét életre kel a múzeum homlokzata és Nikita Shalenny, ukrán művész The Bridge című árnyékvetítése elevenedik meg az épület falán. A vetítés középpontjában az állandóan úton lévő ember képe áll majd, amely nem ismeretlen az ukrajnai születésű, 23 éve Berlinben élő zenész, Yuriy Gurzhy számára, aki pár héttel ezelőtt tartott tárlatvezetést a Permanens forradalom című kiállításban, mielőtt zenekarával a RotFronttal koncertet adott Budapesten. Képzőművészethez való viszonyáról, személyes élményeiről kérdeztük.

_mykola_matsenko_oleg_tistol_together_forever_2013_vaszon_akril_300_x_300cm.jpg© Mykola Matsenko, Oleg Tistol (Natsprom): Together Forever (2013)

Ludwig Múzeum: A művészet iránti érdeklődésed már gyerekkorodban kialakult. Mi ennek a története?

Yuriy Ghurzy: Hét vagy nyolc éves lehettem, amikor elkezdtem érdeklődni a művészet iránt, ebben szerepe volt a szüleimnek, illetve volt egy nagyon inspiráló tanárom az iskola első éveiben, aki festő volt. A nagybátyám pedig a Harkovi Művészeti Múzeumban dolgozott. Emlékszem a vele tett hosszú sétákra a múzeumban, amikor körbevezetett és a művekről mesélt.

img_1198_1_600.jpgYuriy Ghurzy | fotó: Maciej Komorowski

Szintén még gyerekként, valamikor a nyolcvanas évek első felében kezdtem festményeket ábrázoló bélyegeket gyűjteni. Pontosan emlékszem, a „bélyegvadászatra”. Három üzletben lehetett ilyen bélyeget találni, a legtöbbet a Szovjetunióban gyártották. Azonban volt néhány privát árus, akik elég drágán külföldi, vagyis a Nyugatról származó bélyegeket árultak. Ezek a bélyegek jelentették az egyetlen információforrást számomra. Ezeken keresztül fedeztem fel Picasso néhány képét, ami egy hatalmas sokk volt számomra! Ez volt az első találkozásom a modern művészettel, mivel azelőtt kizárólag a régebbi korok festészetét ismertem, 17. vagy 18. századi képeket, vagy még korábbiakat. És akkor hirtelen megláttam Picasso festményeit! Nem tudtam eldönteni, hogy tetszenek-e nekem, vagy sem. Élénken él az emlékezetemben, ahogy hetekig csak bámultam ezeket az apró kis papírdarabkákat, és próbáltam kitalálni, hogy vajon miről szólnak.

7ab7149104bffe7c22d76a3b4cd129cc_600.jpg

Picasso-bélyeg | forrás: Pinterest

L.M.: Mennyire érdekel a mai kortárs művészet? 

Y.G.: Inkább a zenében vagyok otthon, de sok kortárs ukrán képzőművészt ismerek, így természetesen érdekel a munkájuk. Azt gondolom, hogy a képzőművészek és a zenészek összetartoznak.

L.M.: Vannak közös munkáid képzőművészekkel, vagy egyéb művészeti ágak képviselőivel?

Y.G.: Mostanában készült el a közös munkánk Nikolay Karabinovych-csal, amely megkapta a Pinchuk Művészeti Központ különdíját. A mű címe The Voice of the Delicate Silence. Nikolay a dédnagyapjának dedikálta ezt a művet, akit Odesszában élő görögként 1949-ben egy kazahsztáni faluba deportálták, ahol három év dohánygyári munka után meghalt. Nikolay végigment ezen az útvonalon, egészen a kazahsztáni faluig, amelyet Chilicknek hívnak. Ott a téli tájba kitett egy botra rögzített hangszórót, amely az általam szerzett zenét játszotta. A Nikolay által mesélt történetek és a dédapja Odesszában maradt családjának írt levelei alapján írtam meg a zenét. A dal a rebetiko zenéhez hasonlít, ami a görög bluesként definiálható. A történet szomorúsága látható és hallható is a műben, amelyet úgy kell elképzelnünk, hogy a hangszóróról készült nagyméretű fénykép egy üres teremben lóg a falon, közben szól a zene.

29356433_10155302574932765_562353532787752960_n_600.jpgThe Voice of the Delicate Silence | © Nikolay Karabinovych

Ezen kívül mostanában dolgozom egy úgynevezett „hip-operán” is. Ez lényegében egy opera a hip-hop stílusában, és Stepan Bandera történetét dolgozza fel, aki a vezetője volt az ukrán nacionalisták szervezetének. Az ukrán történelem elmúlt száz évének legellentmondásosabb figurája. Egyesek szeretik, mások gyűlölik. Bizonyos források szerint egy antiszemita, fasiszta ember volt, mások szerint pedig éppen ellenkezőleg. Mindenesetre mindenki nagyon erős érzelmekkel beszél erről a témáról.

34016223_10155454045397765_8356726775589371904_o_600.jpgA Bandera című hip-opera zenéjének albuma | © Nikolay Karabinovych

Dolgozom még egy dokumentumfilm zenéjén is, amely olyan emberekről szól, akiket Ukrajnából a II. világháború alatt Németországba hurcoltak, hogy ott dolgozzanak. Akkor 15, 16 évesek voltak, most már idősek, és korábban soha nem mertek ezekről a történésekről beszélni. Nagyon büszke vagyok erre a munkára, pár hét múlva mutatják be a filmet.

Korábban dolgoztam még egy zenés előadáson, amely Essad Bey, német író életét dolgozta fel, aki eredetileg orosz anyanyelvű zsidóként élt Bakuban, Azerbajdzsánban. A Nagy Októberi Forradalom után, 1917-ben, el kellett Bakuból menekülnie, mert apja olajmágnás volt. Végül Berlinben kötött ki, ahol Essad áttért az iszlám hitre, és úgy mutatta be magát, mintha egy perzsa herceg lenne. Ez egy eléggé őrült történet, amibe beleszerettem. Amikor elolvastam az erről szóló könyvet, akkor azt gondoltam, hogy ez nem lehet igaz. Aztán elkezdtem kutatni, meglátogattam a rokonokat, és kiderült, hogy az igazság még vadabb, mint a könyv, mert új részletek derültek ki.

Ezen kívül van még a RotFront zenekar, akikkel egy pár év szünet után újra együtt zenélünk. 

L.M.: A Ludwig Múzeumban látható kiállítás a forradalom témájához kötődik. Hogyan érintettek az Ukrajnában zajló események?

Y.G.: Bár Berlinben élek, rendszeresen tájékozódom az ukrajnai helyzetről. Pár évvel ezelőtt, a forradalom ideje alatt sokszor óránként figyeltem a híreket. Minden barátom ott volt Kijevben és más városokban. 2014 januárjában elmentem Harkovba, az ottani Majdanra. Ennek több értelme volt, mintha Kijevbe mentem volna, mert úgy éreztem, hogy ennek a helynek, és ezeknek az embereknek van igazán szüksége a támogatásomra. Így direkt módon is tudtam segíteni és részt venni az eseményekben. Néhány napot töltöttem ott, a barátaimmal zenéltünk, és azt éreztem, hogy ez így helyes. Mindig tudtam, hogy melyik oldalon állok, ez teljesen természetes volt számomra.

Azt gondolom, hogy a forradalom kemény dolog, és ahogy sokan mások, én sem kívánnám soha, hogy bárhol forradalom törjön ki. Azonban ebben a szituációban valószínűleg ez volt az egyetlen lehetőség.

L.M.: Mi a véleményed a Permanens forradalom című kiállításról? Vannak kedvenc alkotásaid?

Y.G.: Nagyon tetszik a kiállítás. Talán kiemelném Zhanna Kadyrova téglákból épült installációját, illetve nagy rajongója vagyok Boris Mikhailovnak. Ugyanabból a városból származunk, duplán, mivel most Berlinben él. Szintén nagyon tetszik Mykola Matsenka és Oleg Tistol: Together Forever című műve. Ezek jutnak elsőre eszembe, de

számos mű van a kiállításon, objektek, intsallációk, videók, amelyek mind a saját személyes történeteimmel együtt rezonálnak.

0180405_glb3380_600.jpgBoris Mikhailov képei a kiállításon | fotó: Glódi Balázs

L.M.: Mi a véleményed arról, hogy a művészet eszköz lehet, amely segíthet megoldani a társadalmi problémákat és konfliktusokat?

Y.G.: Nem gondolom, hogy a művészet eszközeivel sikerül bármit megoldani, de szerintem a művész számára az alkotás működhet úgy, mint egy terápia. Ukrajna mostanában eléggé viharos időszakokon ment keresztül. Azt is gondolom, hogy ha a közönség rászánja az idejét arra, hogy megértse a művész mondanivalóját, akkor

a művek megtekintése a nézők számára is működhet terápiaként.

Ennek segítségével talán végül mind jobb emberekké válunk.

dsc_0488_600.jpgYuriy Ghurzy a Ludwig Múzeumban tartott tárlatvezetésén Zhanna Kadyrova művéről mesél | forrás: Ludwig Múzeum

A Múzeumok Éjszakáján megelevenedő, The Bridge című épületvetítést Nikita Shalenny ukrán művész koncepciója alapján, ismét Hizsnyik Dénes fényművész kivitelezi, a technikát Pallagi Mihály, a Nemzeti Színház fővilágosítója biztosítja.

giphy.gifízelítő Nikita Shalenny: The Bridge című vetítéséből

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr4014063687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.