„Elhatároztam, hogy mindent szobornak fogok nevezni”

|

Július elején megnyílik Erwin Wurm kiállítása a Ludwig Múzeumban. Az egyik legismertebb kortárs osztrák művész manapság igazi „sztárnak” számít. A valóságot gyakran torzan ábrázolja, a minket körülvevő világ tárgyait beemeli művészetébe, illetve a nézőt is aktív részvételre invitálja. Sokszor humoros, ugyanakkor erős kritikai szemléletet megfogalmazó művei közül eggyel már találkozhatunk is a múzeum lépcsőházában. A kiállítás előkészületei közben sikerült elérnünk a művészt egy villáminterjúra.


lyon_photo_christoph_maout_paris_kicsi.jpgFizikai gyakorlatok, 2003, vegyes technika (a művész által megvalósítva) | Fotó: Christoph Maout, Párizs

Ludwig Múzeum: Ebben az évben még mintegy hat helyszínen lesz kiállítása Európában és világszerte, Magyarországon először mutatkozik be életmű kiállítással. Miben lesz más a budapesti bemutató, mint a többi kiállítása?

Erwin Wurm: A Ludwig Múzeumban megrendezett tárlat egyfajta átfogó kiállítás lesz. A munkám különböző aspektusait fogjuk bemutatni az Egyperces Szobroktól kezdve, az Ivó Szobrokon és a Performatív Szobrok című sorozaton át (mint például a Háztámadás és a Bútorok) a De Profundis című fotósorozatig, és még sok egyéb is látható lesz.

33577264_409991582798592_8227251151045656576_n_1.jpg

 Az idióta II., 2004. A Ludwig Múzeum munkatársa által megvalósítva | Fotó: Somogyvári Ágnes

Ludwig Múzeum: Gyakran úgy tetszik a külső szemlélő számára, hogy Ön mindent szobornak lát! Hogyan határozná meg, személyesen mivel járul hozzá a szobrászat 21. századi fogalmához, annak határai feltérképezéséhez?

Erwin Wurm: Nos, már a kezdetektől fogva a szobrászattal való munka és kutatás érdekelt. Olyan dolgok érdekeltek, mint az átlépés két dimenzióból háromba, felület, tömeg, térfogat, borítás, idő és egyéb fogalmak. Egy speciális stratégiát találtam ki már nagyon korán, elhatároztam, hogy mindent, amit alkotok, szobornak fogok nevezni. Ennek az volt az oka, hogy egyfajta programként a különböző technikákat is szobornak neveztem, például rajzokat, fotókat, videókat, performanszokat, szövegeket. Ez mindig speciális kérdéseket vet fel a fent említett problémákkal kapcsolatban.

 0180504_glb2706.jpgErwin Wurm | Fotó: GLÓDI Balázs © Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum

Ludwig Múzeum: Mit gondol a nemzetközi művészeti toplisták jelentőségéről, amelyeken Ön rendre a világ első tíz legmeghatározóbb képzőművésze között szerepel, megelőzve korábban állócsillagnak gondolt alkotókat is? Minek köszönhető ez a siker?

Erwin Wurm: A siker oka talán az, hogy nagyon következetes vagyok a szobrászati témák vizsgálatában, és nagyon odafigyelek az Egyperces Szobrok stratégiájára.

Az elműlt 21 év alatt csaknem 110 különböző Egyperces Szobor pozíciót dolgoztam ki és nagyon szigorúan veszem azt, hogy kizárólag csak múzeumi közegben mutatom be őket. Nagyon sok meghívást kaptam, hogy bemutassam ezeket a műveket különböző eseményeken, koncerteken, partikon, kiállításmegnyitókon, stb. Azonban soha nem egyeztem bele.

Valójában, ami érdekel a munkám folyamatában az az, hogy nagyon gyakran megpróbálok a magam számára kitalálni új utakat, hogy tovább fejleszthessem az említett kérdéseket és különböző irányokat.

 

Erwin Wurm kiállítása július 6-tól szeptember 23-ig lesz látogatható a Ludwig Múzeumban. 

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr5514050264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.