Radikális művek és népi hímzés

|

Június 24-ig látogatható a Ludwig Múzeumban a Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet című kiállítás. A grandiózus, szókimondó alkotásokról, a tárlat előzményeiről, illetve a kiállítás katalógusáról beszélgettünk Fabényi Juliával, a múzeum igazgatójával, a kiállítás egyik kurátorával.

0180405_glb3329_600.jpg Látogató a Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet című kiállítás egyik műve előtt | Fotó: Glódi Balázs

Ludwig Múzeum: Hogyan illeszkedik a múzeum profiljába ez a kiállítás?

Fabényi Julia: Az alapítók, Peter és Irene Ludwig szándéka volt, hogy a múzeum összefoglalja Kelet-Közép-Európa, majd később a volt szocialista országok művészetét. Az is lényeges volt, hogy 1989 előtt, a hidegháború ideje alatt Peter Ludwig a kultúrán keresztül próbált a békítés szándékával élni. Aztán később elkezdődött a volt szocialista országok művészetének történelmi feldolgozása és megfigyelése. A legtöbb ilyen országra jellemző, hogy a művekben megjelenik a kulturális emlékezés és a kommunista diktatúra traumája, illetve ennek művészeti feldolgozása.

permanens_forradalom_7708w2_600.jpgFotó: Rosta József

Úgy érzem, hogy a gyűjteményi profilhoz is illeszkedik, az alapítók szándékának és a mi érdeklődési körünknek is megfelel ez a kiállítás. Fontos, hogy minőségi és érdekes újdonságokat mutassunk be, amilyen az albán vagy korábban az orosz kiállítás volt.

L.M.: Miben tér el ez a kiállítás az általános kurátori gyakorlattól?

F.J.: Mindig meredek vállalkozás, ha kicsit eltérünk a klasszikus kurátori koncepcióktól. Nem egy „össznemzeti” vagy egy témára internacionálisan felfűzött kiállítást rendeztünk, hanem – most már harmadik alkalommal – egyfajta nemzeti bemutatás történik. Azonban ez nem azt jelenti, hogy valamilyen nacionalista jellegről lenne szó. Úgy érzem, még mindig van érdekessége és üzenete, ha egy-egy földrész vagy ország vagy nemzet művészetét mutatjuk be. Így sokkal könnyebb egy adott ország művészetének érvényes keresztmetszetére fókuszálni, mint ha nemzetközi kontextusba helyezve mutatnánk be.

L.M.: Miért esett az ukrán kortárs képzőművészetre a választás?

F.J.: Az ukránokra az hívta fel a figyelmet, hogy a gazdasági, politikai és földrajzi változás a rendszerváltást követően eléggé vehemensen váltogatta egymást; miközben végig arról volt szó, hogy a volt Szovjetuniótól való leválás mennyiben jelenti az Oroszországtól való elkülönülést is. Nagyon nehéz lehetett az önállóságot kialakítani, mind gazdaságilag, mind politikailag, mind ideológiailag. Ezért is történhetett rengeteg változás.

A forradalmak, amelyek az elmúlt években zajlottak, nem a fotelben történtek, hanem ténylegesen társadalmi aktivitásokkal egybekötve mentek végbe, és ennek nagyon nagy része a művészek kezében volt. Fantasztikusnak tartom, hogy határozott politikai és társadalmi állásfoglalást képviseltek a forradalmakban, nemcsak valaminek az ellenében, hanem érdekében is. Azok a művészek, akiknek a munkáit kiválogattuk a kiállításra, mind részt vettek ebben. Páran visszautasították a felkérésünket, mert ők egy másfajta pozíciót képviseltek a Majdanon, tehát ennek inkább személyes okai voltak.

permanens_forradalom_7592_600u.jpgFotó: Rosta József

L.M.: Mi az oka annak, hogy ez a kiállítás a szó minden értelmében nagyszabásúnak mondható?

F.J.: Ne felejtsük el, hogy a kiállítás egy nagyon meredek témáról szól: a forradalomról, a permanens forradalomról. A forradalom minőségét ki kell fejezni mennyiségileg is, és méretben is. Azzal is összefügghet a művek grandiózus mérete, hogy Ukrajnában amúgy is minden nagy, például az utcák is. Egészen más lépték érvényes ott, máshogy tekintenek a terekre is.  

Számtalan művész dolgozik még mindig régi és hatalmas műtermekben, ahol létre tudják hozni a nagyméretű alkotásokat. Ezeket a műtermeket az állam régen biztosítani tudta a művészeknek, most valószínűleg bérbe veszik, nem is olcsón. Nekem úgy tűnt, amikor meglátogattuk őket, hogy elég jók a munkakörülmények, sok esetben jobbak, mint itthon.

Érdekessé teszi a nagy műveket még az is, hogy sokszor ellentétbe kerül a méret, és a téma, illetve a műveken szereplő folklór motívumok, például egy népi hímzés.

permanens_forradalom_7561_600.jpgNagy méretű művek és népi motívumok  | Fotó: Rosta József

L.M.: A kiállításon rendkívül szélsőséges, szókimondó művek, erős tartalmak láthatóak. Ezek szerint a művészek nem félnek belevágni az extrém művek megalkotásába?

F.J.: Igen, de ez így helyes. Sőt, van ennél egy még radikálisabb ukrán kortárs irány, amelyet szintén ismert művészek művelnek. Ők annyira szélsőségesek, hogy ez a tárlat nekik csupán egy „lájtos”, konzervatív válogatás lenne.

L.M.: Megjelent a kiállítás katalógusa. Milyen tanulmányokat olvashatunk benne?

F.J.: A katalógus olvasásának van egy jó kis dinamikája. Olyanok a szövegek, hogy mindenki számára érthetőek, azoknak is, akik kívülállók a témát illetően. Közben új dolgokat is közvetítenek ezek az írások, és saját állásfoglalás is van bennük. A kurátorok írásain kívül nagyon érdekesnek tartom Szerhij Zsadan és Jekatyerina Szergackova írását, amelyek nagyon fontos hozzászólások, adalékok. Tulajdonképpen egy ilyen össztársadalmi letargia jelenik meg ezekben a szövegekben. Nagyon izgalmasnak tartom Andreas Kappeler tanulmányát is, aki egy osztrák Közép-Kelet-Európa-kutató. Szóval sikerült pár nagyon jó szerzőt megtalálnunk.

Május 24-én, csütörtökön, 18 órától Yuriy Gurzhy, a RotFront zenekar frontembere tart exkluzív tárlatvezetést a A Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet című kiállításban.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr1613900144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása