Műtárgymentés forradalom idején

|

Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet címmel nyílt új kiállítás április 5-én, a Ludwig Múzeumban. A tárlat az ukrán kortárs művészet első európai múzeumi bemutatkozása. A kiállításon számos nagyméretű installáció látható, amelyek itt, a kiállítótérben épültek fel a megnyitó előtti napokban. Az előkészületek közben Alisa Lozhkinával, a kiállítás egyik kurátorával beszélgettünk személyes élményeiről és munkáiról, amelyek a budapesti kiállítás előzményeinek is tekinthetők.

 0180405_glb3057_600.jpgAlisa Lozhkina a Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet című kiállításon (fotó: Glódi Balázs)

Ludwig Múzeum: Jelentős kortárs ukrán kiállítások kurátoraként erőteljes politikai jelleggel bíró tárlatokat rendez, ahogy ez a budapesti kiállítás anyagán is érezhető. Milyen személyes tapasztalatai, élményei vannak, amelyek ehhez a témához köthetők?

Alisa Lozhkina: Tulajdonképpen az egész életünket forradalmakon keresztül éltük. A Szovjetunióban születtem, és kisgyerek voltam, amikor az állam összeomlott; ez is tekinthető egyfajta forradalomnak. Aztán később, amikor kamasz voltam, akkor volt a narancsos forradalom, 2004-ben. Részt vettem én is a tüntetéseken, ott laktam a főtéren egy sátorban. A 2013-2014-ben zajló események idején szintén aggódtam az országért, de aktívan nem vettem részt a Majdanon történő forradalomban, mert akkoriban beteg voltam, illetve ellentétes érzéseim is voltak azzal kapcsolatban, hogy biztos a forradalom-e a legjobb módja annak, hogy megváltoztassuk az országot.

0180405_glb3048_600.jpgKonstantin Akinsha, Alisa Lozhkina és a sajtó munkatársai a Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet című kiállításon (fotó: Glódi Balázs)

L.M.: Milyen kiállításokat rendezett, amelyek a legutóbbi forradalom eseményeihez köthetők?

A.L.: Amikor a forradalom a végéhez közeledett, az ország traumatizált állapotban volt. Ebben az időszakban számos kiállítást rendeztünk Konstantin Akinsha társkurátorral, akivel a Ludwig Múzeum kiállításán is együtt dolgoztunk. Hatalmas anyagunk volt a forradalmi művészetről, és lehetőséget kaptunk, hogy a bécsi Künstlerhaus-ban rendezzünk egy kiállítást, I Am a Drop in the Ocean: Art of the Ukranian Revolution címmel, amely nagyon sikeres lett, és a nemzetközi sajtóban is nagy visszhangot keltett. Aztán a MOCAK-ban, a krakkói kortárs művészeti múzeumban is megrendeztük ezt a kiállítást, ezt követően pedig Chicagoba vittük az anyagot.

L.M.: Ön is tagja volt annak a csoportnak, akik az elhagyatott Janukovics rezidencián talált műtárgyakat biztonságba helyezték. Hogyan történt ez?

A.L.: A forradalom vége felé az akkori oligarcha miniszterelnök, Janukovics elmenekült az országból és a milliárdokat érő rezidenciája ott maradt elhagyatottan. Nem tett senki kárt az épületben, az emberek azt akarták, hogy minden korrekt módon legyen megoldva. A forradalmárok, akik az épületet felügyelték, felhívtak minket, múzeumi dolgozókat, hogy menjünk oda, és az ott talált műtárgyakat vegyük a védelmünkbe. Akkoriban a Mystetskyi Arsenalban (Art Arsenal) dolgoztam, mint igazgatóhelyettes, így minden dokumentumot megszereztem, ami az ilyen múzeumi eljárásoknál szükséges. Megszerveztem egy múzeumi dolgozókból álló csoportot, akikkel odamentünk a palotába. Kis létszámú csapat volt, kizárólag női tagokkal. Számos értékes műalkotást találtunk, például több ládányi ikonképet, amelyek hatalmas veszélynek voltak kitéve, hiszen a forradalom nem játék, és nem lehetett tudni, hogy mi történik a következő pillanatban. Nagyon ijesztő és nehéz, ugyanakkor teljesen abszurd szituáció volt. Ott voltak a saját maguk által szerveződött, felfegyverzett férfiakból álló csapatok, és ott voltunk mi, néhány nő, az intézményi rendszer egyedüli képviselőiként. Próbáltuk valahogyan megakadályozni, hogy eltulajdonítsanak értékes műtárgyakat, tárgyalásokat folytattunk velük. Forgattunk egy dokumentumfilmet az egész folyamatról, amelyet idén fogunk bemutatni egy kiállításon. 

0180405_glb3133_600.jpgA Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet című kiállítás megnyitóján (fotó: Glódi Balázs)

L.M.: Mi történt a műtárgyakkal ezután?

A.L.: Sikerült a műtárgyakat elszállítanunk a Nemzeti Múzeumba, Kijevbe, ahol ebből az anyagból rendeztünk egy kiállítást. A Janukovics-féle rezidenciának a neve Mezsihírja, így a kiállításnak a Mezsihírjai Kódex címet adtuk. Ez a kiállítási anyag kombinációja volt a nagyon giccsesnek és az igazán értékesnek, ez az ellentét adta a fő vonalát, amely megmutatta, hogy milyen volt a rezsim, hiszen mindent elloptak, amit tudtak. Ebben a zavaros időszakban eléggé kockázatos dolog volt egy ilyen kiállítást megrendezni, mégis ez volt a leglátogatottabb tárlat a Nemzeti Múzeumban. Ugyanakkor valahol humoros is volt a dolog, mert a forradalmárok mindenfélét odaadtak, amiről azt gondolták, hogy szép és értékes.

Nem volt idő válogatni, hoztuk, amit tudtunk, illetve amit adtak nekünk; például egy 10 millió dollárt érő krokodilbőrt, meg aranycsillárokat. Ami akkor történt, az életem egyik legnagyszerűbb és legemlékezetesebb eseménye volt, én így vettem részt a forradalomban.

Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet  című kiállítást június 24-ig tekinthetik meg a Ludwig Múzeumban. 

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr5913814672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.