A Ludwig Múzeum bemutatja: Egy kiállítás képe

|

És láték akkor a bedőlt bank tetejéből egy haragvó hóembert kiemelkedni, fején egy autónak részletével, és véltem ezt rossz álomnak, ámde pedig sem nem rossz, sem nem álom nem vala. Vala inkább maga a relatíve jó és relatíve színtiszta valóság.

lumu_young_poland_800x320.jpg

És láték még a banképület mellett gyülekezni tanácstalan tüntetőket, akiknek a hóember nem fért sem nem látása síkjába, sem nem gondolkodásának tartományába, és véltem ezeket a kisbefektetői félelmek megtestesítőinek, akiknek a banképületből kiáradó dermesztő, jeges közöny is éppen elég teher, s nem kell őnékik még az is, hogy mindennapi létük dimenziójából felemeljék arcukat. Mert hogy már eddigi éltük során is éhük vala nékik a szorongás, amelyet most csillapít a közvetlen éhhaláltól való konkrét rettegés.
De láték akkor a levegőégben, az angyalok szférájában, futólépésben közelgő ijedt arcú rohamrendőröket, akiknek parancsuk vala a templomot fenevadaktól megvédelmezni. És láttam ő magukat e fenevadakat, s valának ezek egy részben földönkívüliek, más részben korábbi földtörténeti korszak prédalesői, s mindkét részben pedig pikkelyes sárkányai későbbi élőlények kollektív emlékezetének. És e fenevadak nem tevének mást, mint hogy vigyorgó pofával nyúlkáltak és lihegtek a templom kupolája felé.

És láték flashbacket, évekkel előbb multiplex mozik termében, amelyben majdani rohamrendőr és majdani tüntető gyermekekként ültek vala külön s külön családjaik körében, és bámulának ezekhez hasonlatos fenevadakat, és látám ennen magamat is ugyanott. És azt gondolám, hogy ameddig efféle fenevadak töltik meg elméjét mindannyiunknak, addig az minékünk még mindig sokkalta jobb, mint a semmi. És tudtam volna akkor sírni és nevetni egyszerre az mi magunkon.

És fordítám fejemet az égi dolgokról a földiekre ismét, s láték fémmodulokból összeállított kordont a templom körül, s láték ott rohamrendőrökkel tüntetőket összecsapni. És egy tüntető kezében vala egy úttestből kibontott térkő, és a levegőben is repüle több másik ehhez hasonlatos. És vízágyúzást is láttam, s hátára döntött égő autót is. És látám ez autót az utcai harcok részeként a templom előtti téren, s ezzel egy időben a legalsó képnek részeként is hullani a békés valóság felé. Egy gyógyszertár és egy ép banképület közötti utcára fog zuhanni másodperceken belül. És figyelmeztetém ekkor enmagamat, hogy amit mostan látok, az csak mind egy szőnyegbe szőve vagyon.

És jelét kezdtem keresni annak, hogy a szőnyeg megszövője akart-e énnékem mondani valamit, avagy tréfált velem. És ránéztem újból az egész szőnyegre, és látám megint csak a templomot a kép centrumába szőve, ám de elzárva mindenektől, elkerítve Istentől épp úgy, ahogyan emberi agynak rémétől és enmagunktól is. S meghallottam ekkor a szőnyegszövőt így szólani én hozzám: sírjál és nevessél! És megéreztem akkor az ő lelkének szomorúságát, amely az enyémnek édes testvére.

Az írás a Könyves Magazinban jelent meg. Sorozatukban írókat, költőket kérnek fel, hogy válasszanak egy műalkotást a Ludwig Múzeum aktuális kiállításának anyagából és írják le, ami először az eszükbe jut róla.

Szerző: Kemény István író, költő
Kiállítás: Fiatal Lengyelország - A valóság utóérzései
2016. október 1. - 2016. december 4.

kemeny_lumu-3639_626.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr611826757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.