Büntetőexpedíció - forradalom a múzeumban

|

Balázs Béla Stúdió, délszláv avantgarde és a Ludwig Múzeum. Mi lehet az összefüggés közöttük? Kodolányi Sebestyénnel, a filmprogram kurátorával beszélgetünk forradalomról és filmművészetről, hatásokról és határokról, a filmklub születéséről.

image_REV600.jpg

Ez a sorozat a Forradalom. Anarchia. Utópia című kiállítás egyik kísérőprogramjaként került a repertoárba, melyet Fabényi Júlia felkérésére állítottam össze. Beszélgetéseink alapján kirajzolódott egy igen erős délszláv, illetve jugoszláv kötődés a kiállításban. Már régóta kutatom a volt jugoszláv tagköztársaságok mozgóképes művészetét, és egy régi álmomat ebben a kísérleti verzióban próbáltam megvalósítani. Érzésem szerint sikerült olyan egységbe kovácsolni a magyar és jugoszláv filmeket, melyek így, egymást kiegészítve – vagy éppen dekonstruálva a másikat - termékeny vitákat tudnak generálni, és egy új nézőpontba helyezik az alkotások által felvázolt történelmi narratívát.

A rendezvény támogatói között egy szerb és egy horvát kulturális intézmény is feltűnik. Minek köszönhető ez a partnerség, illetve miben nyilvánul meg a támogatás? 
Több alkalommal is voltam kutatni Belgrádban, Zágrábban, illetve Ljubljanában is, bár ez utóbbi kapcsolat eredményei nincsenek benne a programban. Az idők során hasznos és kölcsönös szakmai partnerségeket alakítottam ki. Az, hogy a nézők ezeket az alkotásokat így egyben láthatják, egy többéves folyamat eredménye. Ezeket a filmeket az archívumok és filmes műhelyek, kulturális központok tulajdonképpen ingyen, vagy egy jelképes összeg fejében bocsátották rendelkezésemre.

sebi_1.jpg

És mi a helyzet a magyar filmekkel?
A magyar filmek a Balázs Béla Stúdió archívumából, illetve a saját gyűjteményemből származnak.

A filmeket általában a tömörség jellemzi, ma például egy hatperces híradót is láthatnak a nézők.
A ma esti összeállítás az utópiákkal, utópia klisékkel foglalkozik. A fiatal házasok otthona egy, a Magyar Híradó és Dokumentumfilmgyárban született híradófilm, melyet a stúdióvezetés nem fogadott el, és amelynek később a Balázs Béla Stúdióban készült el a vetíthető standard kópiája. Ez egy 1972-es mű, alapvetően egy ironikus alkotás ami egy karikatúráját adja annak a fajta formavilágnak és üzenetközvetítői gyakorlatnak ami a szocialista életmód utópiáit mutatja be. Törekedtem arra hogy lehetőleg ne csak egyetlen egy egész estés játékfilmmel szerepeljünk az egyes programokban, hanem különböző filmeket ütköztessünk egymással. Ezért is választottam rövid darabokat, melyek egymás mellé rendezve adnak ki egyfajta új jelentést.

Tomislav-Gotovac-22.jpg

Mi várja a nézőket jövő héten?
A jövő heti egy meglehetősen izgalmas, emblematikus pillanata lesz a sorozatnak, ugyanis ekkor debütál a délszláv avantgarde egy kiemelkedő szereplője, Tomislav Gotovac. Őt semmiképp nem akartam kihagyni a sorozatból. Az est folyamán a nézők először Gotovac egyik első alkotását, A kék lovast láthatják. Ez egy 1964-ben készült kísérleti film. Ez egy izgalmas konceptualista munka, ami azért is érdekes, mert hazánkban, ebben az időszakban ez a fajta filmnyelvi megközelítés még nem létezett. Ezt követően vetítjük a Délután című Lordan Zafranovic filmet, amelyben Gotovac a főszereplő, ahogyan az azt követő Plastic Jesus-ben is. Eredetileg ez egy főiskolai diplomamunka, de a film elkészülte után a vetítését betiltották, valamint rendezőjét, Lazar Stojanovicot később börtönbe is zárták. Ezt az alkotást egyáltalán nem lehetett vetíteni Jugoszláviában. Több performance jellegű és konceptuálisnak tekinthető beállítás is szerepel a filmben, illetve rengeteg archív bejátszást is használ, a néző betekintést nyerhet a világháború előtti és alatti Jugoszlávia valóságába. Ajánlom mindenki figyelmébe.

Aki kedvet kapott a filmklubhoz, várjuk szeretettel a következő vetítésre melynek időpontja november 18. kedd, 18:00. A filmek kiállítási belépőjeggyel vagy bérlettel tekinthetőek meg. Az vetítés részleteit és a következő filmek listáját ezen a linken találod. Várunk a következő vetítésre!

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr306893673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.