Tízezer eurós képzőművészeti díj Nemes Csabának

|

Megszületett a várva várt eredmény: a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat Nemes Csabának ítélte a szakmai zsűri. A kilenc jelölt közös kiállítását szeptember 29-ig tekinthetitek meg a Ludwig Múzeumban. Kőhalmi Anett beszámolója a díjátadóról.

0130906_GL36079.jpg


Alkonyati fények, hűs dunai szellő, finom borok és gourmet falatok- a Leopold Bloom díjátadó pénteken hét óra után pár perccel vette kezdetét a Ludwig Múzeum teraszán. A zártkörű, exkluzív programon közel 300 ember vett részt. Nem csak a díj kiemelkedő összege, hanem a vele járó művészi bemutatkozási lehetőség miatt is nagy érdeklődés kísérte a pályázatot, izgalommal várták az eredményt a magyar kortárs művészet holdudvarába és mecenatúrájához tartozó vendégek.

0130906_GL35959.jpg 

A díjátadót Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója nyitotta meg. Kifejtette, hogy a régi, hagyományos értelemben vett mecenatúra kihalófélben van, ezért is fontos ez az elismerés, amely a kortárs magyar képzőművészek nemzetközi megjelenését támogatja. Előrevetíti, hogy a jövőben is szívesen néznek újfajta együttműködési lehetőségek elé, és természetesen a következő alkalommal is örömmel látja vendégül a díjat a Ludwig Múzeum.

0130906_GL36021.jpg 

Bemutatkozott John Ward, az ír Maurice Ward Nemzetközi Szállítmányozó és Logisztikai Cégcsoport társtulajdonosa, a díj egyik alapítója is, aki kiemelte: „a díj legnagyobb jelentősége a céljában rejlik, hogy külső szemek láthassák a magyar művészetet a lokális értékek kizárásával, pusztán szakmai mérce alapján”.

Ezt követően Annie Fletcher zsűritag, az eindhoveni Van Abbemuseum kurátora bejelentette a nyertest: a tízezer eurós díjat Nemes Csaba nyerte, „akinek festői munkássága sürgető és kényelmetlen politikai kérdéseket feszeget, próbálja értelmezni a kortárs mibenlétét azáltal, hogy továbbviszi művészetét és új médiumokat, technikákat választ művei formába öntésére.” Annie Fletcher elmondta: a döntés során törekedtek arra, hogy a mai Magyarország szociológiai lenyomatát tükrözze a nyertes munkája.

0130906_GL36186.jpg

Nemes Csaba egy rajzsorozatot, egy filmet és három festményt szelektált a kiállításra. A művész arra a kérdésünkre, hogy milyen változást idéz elő a díj munkásságában, így válaszolt:

„Engem most a politikai kontextus érdekel elsősorban, ezt a vonalat szeretném továbbvinni ezek után is. A díj abban mindenképpen segít, hogy egy nagyobb volumenű, átfogóbb kiállítást tudjunk létrehozni, de természetesen könnyebbé válik a következő tervek elkészítése is.”

A zsűri döntését megnehezítette, hogy csak egyetlen díjazottat választhattak, így szükségesnek érezték megemlíteni Szabó Esztert és Péter Ildikót is, mint figyelemre érdemes alkotókat.

A zsűritagok: Annie Fletcher az eindhoveni Van Abbemuseum kurátora, az amszterdami De Appel oktatója, továbbá Katia Baudin művészettörténész, kurátor, a kölni Ludwig Múzeum igazgatóhelyettese,  és Tihomir Milovac művészettörténész, a zágrábi Kortárs Művészeti Múzeum Kísérleti és Kutatási Osztályának vezetője) jelentette be. A 2011-ben alapított Leopold Bloom díj a Ludwig Múzeum ACAX Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Irodája és az ír Maurice Ward Nemzetközi Szállítmányozó és Logisztikai Cégcsoport együttműködésében jött létre.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr905504564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.