Zár a Megyik kiállítás

|

Egy különleges és egyedülálló életműnek adott otthont az elmúlt hónapokban a Ludwig Múzeum. Megyik János: A kép tere című kiállításáról van szó, amely egy egyedülálló programmal várja a látogatókat a záró hétvégén.

A Megyik katalógus borítója

Megyik János munkásságáról, a kép, a tér és az ábrázolás határait feszegető alkotásairól a Ludwig blogján is többször olvashattak. Az 1956-ban Bécsbe távozó Megyik János kiállítását nem nevezhetjük életmű kiállításnak, mivel a művész saját elmondása szerint nem tekinti lezártnak életművét. Ha azonban a tárlat átfogó jellegét tekintjük, a kiállított művek változatosságát és mennyiségét, akkor bátran hívhatjuk annak, különös tekintettel arra, hogy Megyik munkái ilyen gazdagságban még egy magyarországi kiállítóhelyen sem voltak megtekinthetőek.

A kiállítás azonban június 10-én bezár, így már csak pár napja maradt azoknak, akik nem látták a kiállítást. Sőt lehet, hogy ők jártak igazán jól. A záróhétvégén ugyanis egy olyan program várja őket (természetesen azokat is, akik már látták a kiállítást), amelyre a március 9-i nyitás óta nem volt példa. Június 9-én, szombaton, 16 órától ugyanis maga Megyik János és Sz Szilágyi Gábor művészettörténész tart tárlatvezetést, így a résztvevők a leghitelesebb interpretáció kíséretében járhatják be a termeket. Ráadásul ez az értelmezés rögtön két különböző, egy külső és egy belső, szempontból közelít meg a műveket.

Az exkluzív tárlatvezetés mellett Megyik János dedikálást is tart. Az apropó, hogy ekkor már kapható lesz a kiállítás alkalmából készült 312 oldalas, átfogó katalógus, amely a kiállítás szellemének megfelelően, részletes bemutatását adja Megyik János életművének. A kötet reprezentatív megjelenése Hübner Teodórának köszönhető, a kiváló szövegeket pedig András Sándor, Andrási Gábor, Bacsó Béla, Bujdosó Alpár, Esterházy Péter, Werner Hofmann, Moravánszky Ákos, Nagy Pál, Rényi András és Sz. Szilágyi Gábor jegyzik.

A katalógus megvásárolható a Ludwig Múzeum shopjában. Ha pedig részt kívánnak venni az exkluzív tárlatvezetésen, akkor ne feledjék, hogy a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amit megtehetnek itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr285132475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.