A Fehérneműspult igaz története

|

Claes Oldenburg életművével ismerkedhetnek meg a bécsi Ludwig Múzeumban a Claes Oldenburg The Sixties című tárlaton. A május 28-ig látogatható kiállításra a budapesti Ludwig Múzeum is kölcsönzött egy tárgyat, amely kalandos történetéről Szipőcs Krisztina, a Gyűjteményi Osztály vezetője mesélt.

„Nem kölcsönözhető”, írtuk a múzeumi nyilvántartó programba, amikor végre befejeztük Claes Oldenburg Fehérneműspultjának (Lingeri Counter) több évig tartó restaurálását. A pop art egyik legismertebb mesterének korai munkája eredetileg a New York-i Sidney Janis Gallery Új realizmus kiállítására, egy bérelt üzlet kirakatába készült 1962-ben. A híres The Store koncepciójához kapcsolódva ez a mű is a Lower East Side-on sorakozó üzletek hangulatát, áruválasztékát idézi: a neonfénnyel megvilágított kirakati állvány különféle fehérneműket, harisnyákat, zoknikat, kesztyűket és zsebkendőket kínál a hölgyeknek, Oldenburg ismert lágy szobrainak stílusában. A Fehérneműspult a Ludwig Múzeum gyűjteményének egyik legértékesebb darabja, számos tematikus és monografikus kiállításon és fontos kiadványban szerepelt.

Minden műnek megvan a maga sorsa: a Lingerie Counter a hatvanas évek végén a Los Angeles-i County Museumba került letétként, hogy aztán a pop art iránt rajongó Peter Ludwig meglássa egy aukción 1977-ben, megvásárolja és Európába hozza. A mű megfordult Teheránban, aztán a bécsi Museum Moderner Kunstba került az osztrák Ludwig Stiftung letétjeként, végül 1989-ben Peter és Irene Ludwig az újonnan alapított budapesti múzeumnak adományozta. Az eltelt ötven év, a számos kiállítás és egy-két rendkívüli esemény nem hagyta érintetlenül az érzékeny művet: a gipszbe és színes olajfestékbe mártott, állványon függő kombinékon és melltartókon megrepedezett a festék, a pántok több helyen elszakadtak, amit aprólékos, hosszadalmas munkával sikerült javítania a restaurátornak. A mű 2009-ben visszakerült a harmadik emeleti állandó kiállításba, és úgy terveztük, hogy útja innen már legfeljebb a gyűjteményi raktárba vezethet.

Ám 2009 végén több kikérőlevelet is kaptunk: egy neves New York-i magángaléria, továbbá a madridi Reina Sofia – a Julia Robinson által szervezett „New Realisms” című kiállításon – egyaránt szerette volna ezt a művet kiállítani 2010 tavaszán-nyarán. Eleinte kérlelhetetlenek voltunk, ám közben felmerült egy fontos művészettörténeti, muzeológiai szempont. Claes Oldenburg a művet azóta szinte nem is látta, amióta az Európába került. Az installáció hiteles képének mind ez ideig az 1989-es budapesti katalógusban megjelent reprodukciót tekintettük, ám ez a kép nem egyezett a Ludwig Stiftung nyilvántartó kartonján található fotóval – a fehérneműk itt egész más elrendezésben jelentek meg. De vajon milyen volt az eredeti Fehérneműspult 1962-ben? Úgy gondoltuk, hogy a Reina Sofia kiállítása, ahol a kurátor célja többek között az volt, hogy rekonstruálja az 1962-es „új realista” kiállítást – párhuzamba állítva az európai Nouveau Realismmal – alkalmat adhat arra, hogy a művész archívumára és segítségére támaszkodva megszülessen a mű hiteles rekonstrukciója. Hisz Oldenburg eredeti intenciója is ez volt: „a mű bizonyos fokig performansz-darabnak is tekinthető, mivel az a legjobb, ha a művész rakja össze”.

Julia Robinson és asszisztense kérésünkre kutatásokat végzett Oldenburg archívumában, és ott számos korabeli felvételt talált a műről. Kiderült, hogy a háromszög alakú, tükörrel fedett talapzaton eredetileg több, kisebb állvány volt még, amelyek az egyes darabokat – harisnyákat, fűzőket, zsebkendőket – tartották. Julia és asszisztense, Sarah a csodával határos módon talált néhány kis üzletet New Yorkban, ahol effajta régimódi kirakati kellékeket árulnak, így boldogan mutatták a zsákmányt, amikor nekiláttunk a mű installálásának Madridban. A régi fotóknak és az új kellékeknek köszönhetően a mű a korábbinál sokkal mozgalmasabb és telítettebb lett: az eddig egymáson heverő darabok megtöltötték a két fémoszlop közti üres teret, két kis barna harisnya a „sarkára állt”, láthatóvá lettek a muszlinzsebkendők, kesztyűk, kisebb kiegészítők. Ám a művész ez alkalommal sajnos nem tudott Európába utazni, csak képeket kapott az „eredményről”.

A mű épségben visszatért Madridból 2010 őszén, de hamarosan újabb levelet kaptunk, ezúttal a bécsi MUMOK frissen kinevezett igazgatójától: 2012 elején nagyszabású vándorkiállítást rendeznek Claes Oldenburg hatvanas évekbeli műveiből, ahol szeretnék a Fehérneműspultot is kiállítani. Válaszunk most már rutinos volt: amennyiben a művész jelen tud lenni az installálásnál és segít az installáció véglegesítésében, vállaljuk a szállítással, kiállítással járó kockázatot. Így került sor a Claes Oldenburggal való találkozásra 2012. január 31-én, Bécsben. A koncentrált munka eredményeként – amelyben nagy részt vállalt a 81 éves, szellemileg friss, de nehezen mozgó művész lánya, Maartje Oldenburg is – elkészült az installáció művész által is hitelesített változata. Ide kattintva pedig a kiállítás építéséről tudhatnak meg többet.

A mű kiállításra való előkészítését és installálását Farkas Emese festő restaurátor végezte.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr205132452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.