Legyen vörös!

|

Újabb nemzetközi hírű, külföldön élő magyar képzőművészt ismerhet meg a közönség a Ludwig Múzeum ‒ Kortárs Művészeti Múzeumban. Rita Ackermann kiállításán jártunk.

Az idő előrehaladtával alakul a nyelv is, ami teljesen természetes: egy adott nyelv szókincse, a használt szófordulatok mind az éppen aktuális valóság lenyomatát adják. Vannak szavak, amelyek megmaradnak és vannak, amelyek kikopnak, annak ellenére, hogy tartalmuk lényeges és fontos. Ilyen szó a disszidálás is, amelynek jelentéséről a mai harminc alattiak zömének valószínűleg fogalma sincs. Ma bárki nekivághat a világnak, utazhat vagy szerencsét próbálhat, és ez bizony nagyon mást jelent, mint úgy nekiindulni a nagy kalandnak, hogy adott esetben soha nem lehet visszafordulni és hazatérni, függetlenül attól, hogy a megélhetés lehetetlensége vagy pusztán a szabadságvágy késztette az embert hazája elhagyására.

A döntés súlya 1989-el kisebb lett. A határok megnyíltak, a disszidálást a kivándorlás, a tanulmányút és a tapasztalatszerzés szavai váltották fel. Ezt a frissen született szabadságot használta ki az 1968-as születésű Bakos Rita magyar állampolgár, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőszakán eltöltött két év után New Yorkba költözzön. Fontos momentum munkásságában ez a határon állás. A már felpuhult szocializmusban nőtt fel, ahonnét vágyakkal és lelkesedéssel telve vágott neki Amerikának, megtapasztalva egy teljesen más kultúrát és szabadságfokot. És egy másik nevet vett fel: Bakos Ritából Rita Ackermann lett. New Yorkban, a Hanes Foundation támogatásának köszönhetően folytatta képzőművészeti tanulmányait a New York Studio School of Painting, Drawing and Sculpture-n, amelyet azonban egy év után otthagyott. Mint egy helyütt elmondta, megviselte, hogy az általa oly nagyra tartott pop art szapulását kellett hallgatnia. Ehelyett az utcát, a partykat és a pezsgő New York-i underground közeget választotta iskolának. Művein ennek a világnak a figurái és problémái köszönnek vissza. Mondhatnánk, hogy a „sex, drogs & rock and roll” életérzése, de a kilencvenes évek „youth culture” irányzata már távol állt a fenti háromság jelentette felhőtlen szabadosságtól. Az AIDS megjelenésével a szex veszélyes lett, a drogok keményebbek, és a rock and roll sem pont úgy szólt, mint korábban.

Ennek a közegnek a megértéséhez érdemes sorba venni a korszak pár ikonikus alakját és alkotását. Ide tartozik Chloë Sevigny, akit mi is láthattunk a Zodiákusban (2007), a Palmettóban (1998) vagy az Amerikai Psychóban (2000) és nem utolsó sorban a Kölykökben (1995). A perifériára szorult tinédzserek világát bemutató szomorú alkotás őszintesége nem kevés botrányt kavart. Ezt a vonalat aztán a film forgatókönyvírója, Harmony Korine (Sevigny férje), tovább vitte a Ken Parkba (2003), ahogy ugyanez a nyers őszinteség volt látható ez év januárjában az Ackermannal közös munkáikat bemutató tárlaton a Swiss Institute Contemporary Art New Yorkban is. De szintén ehhez a körhöz tartozott a Sonic Youth, Richard Kern fotós vagy a Bernadette Corporation csoport. Mint a felsorolt nevek is mutatják, Rita Ackermann igazán színes társaságba csöppent, s ennek egyik legfontosabb jellemzője az volt, hogy bár undergroundnak nevezték, alapvetően nem zárkózott el a mainstreamtől, ahogy a mainstream sem tőle; a partyk és a divat ugyanúgy részét képezték (és képezik) az életüknek, mint a művészi önkifejezés problematikája vagy aktusa. Ezt a tendenciát jól mutatják Sevigny széles repertoáron mozgó szerepválasztásai, a Sonic Youth mind a mai napig töretlen nemzetközi sikere, vagy hogy Richard Kern ugyanakkora lendülettel fotóz a Playboynak, ahogy a saját művészi munkáit készíti.

Ennek a színes-szagos közegnek az eredményei Rita Ackermann munkái is, amelyek egészen márciusig megtekinthetők a Ludwig Múzeum ‒ Kortárs Művészeti Múzeumban. Ackermann jelenleg is New Yorkban él. 2008-ban meghívást kapott a New York-i Whitney Biennáléra, kiállításainak azonban már több európai város (Párizs, Zürich, Athén, Bécs) otthont adott, továbbá a japán fővárosban, Tokióban is rendeztek tárlatot műveiből. A budapesti tárlat abba a sorozatba illeszkedik, amelynek keretében az elmúlt időszakban Martin Munkácsi, Robert Capa és Moholy-Nagy László munkásságát ismerhette meg a közönség; olyan magyar alkotók munkáit, akiknek életműve nem vagy csak kevésbé ismertek Magyarországon. Ackermann azonban némiképp kilóg a sorból. Az életmű ugyanis még korántsem lezárt, ráadásul még a meglévő életműnek is csak egy kis szeletét láthatjuk a termekben. A kiállított anyag az elmúlt három év termését mutatja be, különös tekintettel a texasi Marfában, a Chinati Artist in Residence programban eltöltött időre, amely alkotói periódus teljes képanyaga Budapestre érkezett. Így állt elő az a különleges helyzet, hogy egy művészi életmű helyett egy alkotói pálya aktuális csúcsát láthatjuk.

A kiállítás leglátványosabb eleme egyértelműen a nagyméretű, vörösben úszó Tűz, napról napra sorozat, amely egy kompozíció és két szín variációt mutatja be. A művészi kísérlet azonban nem csak a nézőknek, hanem a művésznek is tartogatott meglepetéseket. Mint elmondta, szakítani akart a korábban általa alkalmazott figurális ábrázolással, ám ahogy haladt előre a munkával, azt kellett látnia, hogy valahogy mégis alakok lopóztak a színekbe. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem találunk figurális festményeket a falakon, de az Ackermann korábbi képein megszokott – a művésznő arcát viselő – nimfácskák helyett jóval elnagyoltabb alakokkal találkozhatunk a képeken. Ami nem változott, az az Ackermann munkáit átható szenvedély és erő. Nem öncélú agresszióról van szó, inkább olyan kifejezőeszközről, amellyel Ackermann rávilágít az agresszió elszenvedőinek érzéseire. Képei sokszor sokkolóak, akárcsak montázs technikán alapuló videomunkái. De odafigyelnénk-e vajon rájuk a mai képdömpingben, ha nem ilyenek volnának?

Bakos. Rita Ackermann Nyitva: 2012. március 11-ig Ludwig Múzeum ‒ Kortárs Művészeti Múzeum

A cikk a MÜPA Magazin 2012. január-február (VII. évf. 1. szám) jelent meg.

A képek pontos adatait, a cikkben szereplő sorrendjükben, alább olvashatják.

Rita Ackermann: Vámpírirtó / Testtel, 2009 Latex, tempera, zománcfesték, spray festék, papír, akril, bársony/ipari vászon, 285 × 561 cm; A művész és a zürichi Peter Kilchmann Galéria jóvoltából

Rita Ackermann: Parkoló baleset 1. - Marfa/Crash, 2009 szén, olaj, spray festék, modellező paszta, festett papír
285 × 561 cm, egyenként 122 × 91 cm; A művész és a zürichi Peter Kilchmann Galéria jóvoltából

Rita Ackermann: Bemerevedett idő, 2009 Modellező paszta, spray festék, latex, zománcfesték, bársony, 244 × 285 cm; A művész és a zürichi Peter Kilchmann Galéria jóvoltából

Rita Ackermann: Cukrosbácsi I., 2010 Vegyes technika, 160 × 206 cm; A művész, az athéni Rebecca Camhi Galéria és a New York-i Andrea Rosen Gallery jóvoltából

Rita Ackermann: Tűz, nap nap után, 2011 Monotípiák papíron
Zománcfesték, papír, 84 x 62.5 cm; A művész jóvoltából

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr45132434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.