Jelvényszivárvány

|

Várnai Gyula: Szivárvány 2017 | fotó: Boros Géza Várnai Gyula: Szivárvány 2017 | fotó: Boros Géza

„Ha akarsz látni egy világító galambot, ami ráadásul pimaszul a világbékét hirdeti, akkor a Ludwig Múzeumban a helyed. Várnai Gyula kiállításán látható egy űrváros, egy szétszerelt óriáskerék, de nyolcezer jelvény is a 70-es évekből. És hogy mindez miről szól? Hát arról, hogy gondoljuk újra a jövőt, és bizakodjunk, hogy a művészet segít megváltoztatni a megváltoztathatatlant”

A Velencei Biennálén nagy sikert aratott kiállítást január 14-ig a hazai közöség is megtekintheti a Ludwig Múzeumban. A budapesti bemutatót Fabényi Julia nemzeti biztos és Petrányi Zsolt kurátor nyitotta meg.

Petrányi Zsolt megnyitó beszéde:

„Stanislav Lemnek tetszene ez a kiállítás”

Petrányi Zsolt | fotó: Glódi Balázs Petrányi Zsolt | fotó: Glódi Balázs

Tisztelt Egybegyűltek!

Én nagyon remélem, hogy Stanislav Lemnek tetszene ez a kiállítás, bár a Művészet bukása című esszéjében nagyon kiábrándultan vélekedett a kortárs képzőművészetről: „A képzőművészet területén nincs, szó szerint nincs olyan disznóság, olyan ocsmányság, olyan undorító hányadék, amit ne raktak volna ki egy kiállításon, ne reprodukáltak volna, ne gyönyörködtek volna benne, ha nem is maguktól, de tettetve a kissé kritikus csodálatot” – írta 2002-ben.

Lem idejéhez, a hatvanas-nyolcvanas évekhez képest 2002 valóban teljesen más volt, mint ahogyan azt sejteni lehetett harminc évvel korábban. 2001. szeptember 11-én elkezdődött az új évszázad, ami mintha rögtön beteljesítette volna Huntington jóslatát a vallási alapú háborúkról, így szerte is foszlott minden olyan korábbi elképzelés, ami az egységes, globális fejlődésről, a modernizmus diadaláról szólt, s aminek kiteljesedésében már-már megfért egymás mellett a két világrend, az erőegyensúly, ami révén szinte nemes versengést követhettünk a sport, a tudományok és az űrkutatás területén.

Várnai Gyula: LEM 2017, Ludwig Múzeum - Kortársművészeti Múzeum gyűjteménye Várnai Gyula: LEM, 2017, Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum gyűjteménye

Lem idejében a művészet egy olyan víziót szolgált a keleti blokkban, ami arra az alapvető kérdésre kereste egy ideig a választ, hogy mi is a művészet funkciója, milyen szerepet játszik a közemberek életében, tud-e tanítani, érzelmet kelteni vagy jobbítani valamit a világ dolgain. Mivel akkor a hivatalos válasz erre igenlő volt, ezért a művészeteknek még közük volt azokhoz a század eleji utópiákhoz, amelyek az emberiség jövőjét egy békés, technológiáknak köszönhetően kényelmes világban képzelték el. Hogy nem így lett, arról a világpolitika sok összetevője „tehet”, minden esetre most megvan minden okunk arra, hogy megértéssel tekintsünk arra a korra, amiben Dunaújvárosban a legmagasabb ház tetejére egy óriási neon békegalambot szereltek föl „Békét a világnak!” felirattal.

Lem szövegének egy másik helyen így töpreng: „Mindazonáltal mégis elgondolkodtató az ellenállás hatványozott hiánya, bármely olyan erőfeszítésé, amely ezt a csak méreteiben hatalmas nihilista trendet visszafordítani törekedne.” Még ha nem is értek egyet a végkövetkeztetéssel, ha nem is érzem a világ művészeti feldolgozását nihilistának, még ha úgy is látom, hogy 2001 után a művészet nyelve, poézise, utalásrendszere a 20. század tanulságait alapul véve át alakult, s Várnai Gyula Békét a világnak! kiállítása talán mégis

megpróbál valamit törleszteni a remény elvesztéséből.

Az itt bemutatott munkák a múlt vizualitására, jelképrendszerére építenek, azok jelentésével szembesítenek minket ma, egy új kihívásokkal teli korban, ha már a békevágyról volt szó, egy lehetséges koreai, vagy közel-keleti háború küszöbén. Mert nem az a kérdés, hogy vagyunk-e olyan naivok, hogy a művekkel azt állítsuk, eljön a globális béke, hanem az, hogy ha elővesszük az ezzel kapcsolatos szlogeneket, elgondolkodunk-e azon, milyen tényezők játszottak szerepet abban, hogy elvesztettük hitünket ennek megvalósíthatóságában.

Várnai Gyula | fotó: Glódi Balázs Várnai Gyula | Fotó: Glódi Balázs

Várnai a Velencei Biennále magyar pavilonjában egy olyan műegyüttest állított ki, ami segít erről elgondolkodni. A munkák egy része már különböző változatokban létezett a kiállítás előtt, de ebben az összefüggésrendszerben Velencében érthették meg az üzenetüket a nézők.

A mögöttünk látható szivárvány több ezer, hetvenes évekből származó jelvényén például olyan szimbólumok, beszédes ábrák láthatók, melyek közelről nézve megmutatják egy-egy város, vállalat, sportegyesület identitását és pozitív jövőképét. Ezzel szemben az E-wars nyomat és a „Mindent tudni akarok” filmfőcím rajzolt képregény változata rávilágít arra, hogy semmi sem új a nap alatt. A politikai és gazdasági hatalmak információéhsége tudásfölényhez, és újabb hatalmi pozíciókhoz vezet, amit egy határon túl már csak erőszakkal lehet megszerezni, vagy olyan mai módszerekkel, hogy az egyén észre se vegye, hogy magáról személyes adatokat szolgáltat ki másoknak profitszerzés céljából.

Várnai Gyula: Neonbéke, 2017 | fotó: Glódi Balázs Várnai Gyula: Neonbéke, 2017 | fotó: Glódi Balázs

Várnai Gyula: Láthatatlan városok, 2017 | fotó: Glódi Balázs Várnai Gyula: Láthatatlan városok, 2017 | fotó: Glódi Balázs

A Békét a világnak! neonreklám, vagy a retro-scifi űrvárosok interaktív képe arról beszél, hogy mi lett volna ha, nem az a történelmi narratíva zajlott volna, ami történt, hanem egy másik eseménysor mentén fejlődhettünk volna. Erről fantáziálhatunk ugyan, de mi Lemmel ellentétben, akit felbőszített a művészeti jelen, megszoktuk a napi realitás ellentmondásosságát és új helyzetét. Ahogy Várnai a szétszedett óriáskerékkel utal rá, a jövő megismerhetetlen és kiszámíthatatlan: amit ma rossz fordulatnak gondolunk, az jóra is vezethet ötven év távlatában és fordítva is: ami ma megnyugtató, kényelmet szolgáló fejlődési folyamat – például a technika területén – az lehet, hogy a fejünk felé nő, és

teljesül a Terminátor jóslata

és a század második felében mesterséges intelligenciák ellen kell majd küzdenünk.

De ne szaladjunk ennyire előre, élvezzük a jelent, tekintsük a múltat a ma előhírnökének és tanuljunk Stanislav Lemtől, aki még 1970-ben – mint ahogy azt a Lem című videón láthatjuk – a jövőt egy, ha nem is pontosan meghatározható, de trendjeiben feltérképezhető folyamatnak látta.

Nézzük meg a kiállítást ezzel a szemmel, és támaszkodjunk Várnai Gyula sugallatára, aki a műveivel szeretné bennünk felkelteni egy jobb jövő reményét.

részlet a kiállítás megnyitóról | fotó: Glódi Balázs Részlet a megnyitóról | fotó: Glódi Balázs

részlet a kiállítás megnyitóról | fotó: Glódi Balázs Részlet a megnyitóról | fotó: Glódi Balázs

részlet a kiállítás megnyitóról | fotó: Glódi Balázs Részlet a megnyitóról | fotó: Glódi Balázs

És persze Boldog Karácsonyt!

Happy Christmas! | fotó: Boros Géza (a mézesért köszönet Fanninak)Happy Christmas! | fotó: Boros Géza   | mézeskalács: Fanni jóvoltából

A kiállítás 2018. január 14-ig tekinthető meg. 

Január 6-án szombaton 16 órakor rendhagyó kurátori tárlatvezetéssel várjuk a látogatókat,

melyen elhangzik majd Várnai Gyulának erre az alkalomra komponált akusztikus alkotása is. 

A bejegyzés trackback címe:

http://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr4413499405
Nincsenek hozzászólások.