LUDWIG A NÉGYZETEN – HATVÁNYOZOTT MŰÉLVEZET. Interjú Szipőcs Krisztinával, a Ludwig Múzeum főkurátorával

|

December 2-án, szombaton délután a Ludwig Múzeum látogatói betekintést nyerhetnek a kortárs művészeti múzeumok működésének kulisszái mögé. 15 órától Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója tart exkluzív tárlatvezetést az újrarendezett gyűjteményi kiállításon, majd 16 órától az idei cannes-i filmfesztivál Arany Pálma díjas filmjét, a Négyzetet nézhetik meg. A film előtt Réz András filmesztéta tart bevezető előadást, majd a vetítés után levezető beszélgetést.

A Négyzet című film a stockholmi kortárs művészeti múzeumban játszódik, főszereplője a múzeum főkurátora. Mi egy főkurátor munkája, egyáltalán mi egy kurátor feladata? Ezekről a kérdésekről, illetve magáról a Négyzet című filmről beszélgettünk Szipőcs Krisztinával, a Ludwig Múzeum főkurátorával.


negyzet_facebookrol_600.jpg

A Négyzet /forrás: cirkofilm/

Ludwig Múzeum: Tulajdonképpen miből áll egy kurátor munkája?

Szipőcs Krisztina: A kurátor szó egy általános kifejezés, azt jelenti, hogy valaki valamiről gondoskodik. A művészettörténetben nagyjából a hetvenes évektől van jelen. Harald Szeemann volt az első olyan művészettörténész, aki bizonyos szempontok szerint válogatott műtárgyakat egy kiállításra, amely egészében így több volt annál, mint műtárgyak sokasága. Azelőtt ezt kiállítás-rendezésnek hívták, ami azt jelentette, hogy el kellett helyezni a térben a műveket, de nem volt mögöttes koncepció. Magyarországon a kilencvenes évektől kezdték művészettörténészek, muzeológusok a kurátor elnevezést használni.

 szemann1_600_326.jpg

negyzet_foszereplo_kicsi.jpg

A kurátori stílus változása: Harald Szeemann, és a Négyzet kurátora, Christian (Claes Bang)
Forrás: fehe.org, port.hu

L. M.: A film főszereplője a stockholmi múzeum főkurátora. Mivel jár egy ilyen cím?

Sz. K.: A főkurátor formálja a múzeum szakmai arculatát, összeállítja a múzeum kiállítási programját, amelyhez átgondolt döntések és választások sorozata szükséges.

L. M.: Mennyire szól ez a film a kortárs művészetről, és mennyire általánosabb társadalmi kérdésekről?

Sz. K.: Erősen jelen van a filmben a kortárs művészet témája, de számomra a film elsődlegesen inkább arról szól, hogy van egy védelmező burok, amelyben a kiváltságos emberek, a nyugati, jóléti társadalom tagjai, a gazdagok, a fehérek, a svédek élnek. Ez a burok állandóan megsérül, a bizalmatlanság, a félreértések, az agresszió, és még számos tényező miatt. Maga a film címe, a Négyzet is erre utal absztrakt formában, hogy a négyzeten belül van egy védett zóna. Ebből aztán lépten-nyomon kibillen a főhős, és tulajdonképpen az egész társadalom, amikor szembesül a valósággal, és az olyan problémákkal, mint a szegénység, vagy a bevándorlók, vagy akár a performansz-művész állati agressziója. Egy darabig még játék, még művészet, még elvont, absztrakt dolog, aztán hirtelen valósággá válik. A négyzet tehát annak a szimbóluma, hogy mit gondol a nyugati társadalom magáról, milyen szeretne lenni, és ehhez képest mi a valóság.

L.M.: Feszegeti a film azt a kortárs művészetben gyakori kérdést, hogy hol van a valóság és a művészet határa?

Sz. K.: A film bővelkedik ilyen utalásokban. Ilyen a híres amerikai művész által alkotott sóderkupacok, amelyeket véletlenül (vagy sem) feltakarít a takarító. Ennek a jelenetnek is van művészettörténeti előzménye: Joseph Beuys zsírral borított székét lepucolta a takarító, később Damien Hirst csikkekkel teli hamutartóját öntötték ki takarítás közben. Hasonló kérdést feszeget a film elején a főszereplő, amikor az interjúban elmondja, hogy ha a riporter táskáját más kontextusban helyezik a múzeumi térbe, akkor műtárggyá válik. Ez egy közhely, hiszen Marcel Duchamp piszoárja óta állandó téma a művészetben, hogy mi számít műtárgynak, és ez a mai napig provokatív kérdés. A tárgyakon kívül azonban ott vannak a történések, mint a már említett állatias performansz, amely egyébként nagyon hasonlít Oleg Kulig akciójára, aki kutyává vált és meg is harapott egy újságírót. Kérdés, hogy meddig toleráljuk a határátlépéseket.

kupacok_600.jpg

Sóderkupacok a múzeumban /forrás: cirkofilm/

L.M.: A határátlépés fontos fogalom a filmben. A művészet-valóság közti határvonalon kívül, milyen egyéb határokat lépnek át a szereplők?

Sz.K.: Különböző világok, társadalmi rétegek közti választó vonalakon lép át a főszereplő, aki a saját tökéletes, előkelő világából átmegy a szegény városrészbe. Ezt a film képi világa is jelzi: kevés szín, sötét tónusok, szürke, beton építészet, a visszafogott elegancia képei, Josef Albers értékes festménye a lakása falán, minden a legmagasabb minőségben; aztán hirtelen ott állunk a foszlott büfében, meg a kerítéssel elzárt szemét világában. Azonban nem csak fizikai határátlépésekről van szó. A jól nevelt, felsőbb osztály tagjai néha átlépik a civilizációs határokat, mint a főszereplő, aki elkezd üvölteni a gyerekeivel, vagy a múzeumi diszkó jelenetben, némi alkohol, és az ösztönök hatására az elit vendégek elkezdenek őrjöngeni.

L.M.: A civilizált viselkedéshez köthető, manapság mindenhol megkövetelt politikai korrektség hogyan jelenik meg a filmben?

Sz.K.:  Egy olyan nyugatias társadalmat látunk, amely még az amerikainál is korrektebb politikailag. Az egyik kulcsjelenet rámutat erre, amikor a híres amerikai művésszel történő nyilvános beszélgetés közben a közönség soraiban ülő Tourette-szindrómás vendég elkezd káromkodni, kinyilvánítja nemtetszését, amivel hatalmas zavart kelt. Közben a jól nevelt közönség soraiban ülők közül sokan hasonló véleményt mondanának, ha a civilizációs béklyók nem kötnék őket. Ebben a korrekt világban sok szabály van, amit követni kell, és mindenki rendkívül udvarias. Tipikus mondat a filmben: „ez nem az, amire számítottam”, tehát nem vállalják, hogy valamit jónak vagy rossznak tartanak-e. Jól mutatja ezt a múzeumi értekezlet is, amikor egyik szereplő sem mer véleményt nyilvánítani a teljesen nevetséges ötletek elhangzásakor, és alig várják a főkurátort, hogy mondja ki a döntést.

 negyzet_kommunikacios_ertekezlet_600.jpg

Kommunikációs értekezlet a múzeumban /forrás: port.hu/

 L.M.: A közvetlen emberi kommunikáción kívül milyen kérdéseket vet fel a film a múzeumi kommunikációval kapcsolatban?

Sz.K.: Olyan alapvető dilemmák jelennek meg, minthogy hogyan keltsünk figyelmet a múzeum iránt; hogyan lehet mindenki számára érthetően kommunikálni az üzenetet; szabad-e a tartalmat lebutítani; hogyan ne váljon banálissá. És mindenek felett: hogyan maradjon a tartalom hiteles a valóság szempontjából. Ezekkel a kérdésekkel a filmben szereplő külsős PR cég alkalmazottjai egyáltalán nem foglalkoznak. Úgy kezelik a múzeumot, mint egy egyszerű terméket, amelyet el kell adni, mindenáron.

 negyzet_foter_600.jpg

 Négyzet a múzeum előtti téren /forrás: imdb.com/

A Ludwig Múzeumban folyamatosan figyelünk a közönségre, a közízlésre, arra, hogy hol van a befogadóképesség határa, és miben tudunk segíteni a látogatóknak, ha valami olyan művet állítunk ki, ami érthetetlennek tűnik. A mi esetünkben nehezítő tényező, hogy a kortárs művészet általánosságban egy nehezen befogadható, visszautasított területnek számít. Amikor ellenállásba ütközünk, olyankor képviselnünk kell a belső meggyőződésünket. Azon dolgozunk, hogy megértessük, megszerettessük, és hitelessé tegyük az itt kiállított műveket.

 A Négyzet című filmet a Cirkofilm jóvoltából vetíti a Ludwig Múzeum, december 2-án, szombaton.

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr7813409155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.