Gilbert és George akkor és most

|

A Gilbert és George művészpáros Bűnbak képek Budapestnek (Scapegoating Pictures for Budapest) című kiállítása szeptember 24-én zár a Ludwig Múzeumban. Elkészült a kiállítás megnyitóján, illetve Gilbert és George budapesti látogatása során forgatott kisfilm, amelyet most megnézhetnek az érdeklődők.



Huszonöt évvel ezelőtt Gilbert és George már járt Budapesten, akkor az Ernst Múzeumban mutatták be az 1989-ben készült A Világegyetem képei (Cosmological Pictures) című sorozatukat. A tárlat egy három évig tartó turné egyik állomása volt, a budapesti bemutató mellett többek között Krakkóban, Rómában, Dublinban, és Liverpoolban is láthatta az anyagot a nagyközönség.

p_a_166b_006.jpgGilbert & George Cosmological Pictures című kiállításának megnyitója az Ernst Múzeumban, 1992 fotó © Pácser Attila


Gilbert és George 1992-es budapesti tartózkodásáról szintén készült egy film, amelyet a Ludwig Múzeum a júliusi megnyitó kapcsán rendezett sajtóbejáráson le is vetített a művészpáros nagy örömére és meglepetésére. Az 1992-es film a nagyközönség számára eddig nem volt elérhető, most azonban az akkor készült kisfilm rövidített változatát is megnézhetik az érdeklődők.



Ha egymás után nézzük végig a filmeket, akkor sok hasonlóságot fedezhetünk fel. Nem túlzás kijelenteni, hogy Gilbert és George huszonöt év alatt semmit nem változott, sem lélekben, sem a külsőségekben. Ugyanolyan lelkesedéssel prezentálják alkotásaikat a nézők felé, mint huszonöt évvel ezelőtt, illetve továbbra sem vesztették el reményüket abban, hogy művészetükkel talán sikerül egy jobb hellyé változtatni a világot.

A filmeken látható, hogy huszonöt évvel ezelőtt és most is a városban található szobrok - azok közül is leginkább a lovas szobrok - keltették fel a művészpáros érdeklődését. Kíváncsiságuk érthető, hiszen szobrászként végeztek; illetve, mint azt ötven éve elhatározták, ők maguk „élő szobrokként” léteznek, és válnak részévé alkotásaiknak.

Budapest építészetétől el voltak ragadtatva, leginkább a szecessziós épületeket csodálták, amelyre számos példát láthattak a Hold utcai Vásárcsarnok felé sétálva. A budapesti vendéglátással szintén nagyon elégedettek voltak. Interjúikban azt nyilatkozzák, hogy Londonban 25 éve minden este ugyanabban a török étteremben esznek, ugyanakkor, ugyanazt az ételt. Ennek ellenére a budapesti étel- és italkülönlegességeket bátran megkóstolták, és nagy örömmel el is fogyasztották.

Gilbert és George fél évszázada alkot együtt, műveiket megszámlálhatatlan kiállításon bemutatták, a világ minden táján, és nem volt olyan megnyitó az ötven év alatt, amelyen ne lettek volna ott személyesen. A Ludwig Múzeum kiállításának megnyitója az egyik legmelegebb nyári napra esett, ők mégis frissen, telve energiával írták alá a több száz katalógust, képeslapot, fényképet, amelyeket a látogatók vittek nekik.

Ahogy mesélték, soha egy percre sem vesztették el a lelkesedésüket az alkotómunka iránt, ugyanaz az izgalom hatja át őket minden új munka kezdetén, mint egy szerelmes embert. Úgy érzik, hogy különleges és szerencsés helyzetben vannak, mert olyan munkát végezhetnek, amit szeretnek.

Talán ez a titka az örök fiatalságnak…

Gilbert és George 1992-es látogatásáról szóló filmet a Mongúz Stúdió Budapest készítette. Az idén nyáron tett budapesti látogatásukról készült film a Cameo Film Studio alkotása. Köszönet Csáky Attila producernek.

A bejegyzés trackback címe:

http://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr8212828800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.