Utópia és utoposz

Brigitte Franzen a Peter und Irene Ludwig Stiftung igazgatójának a Velencei Biennale magyar pavilonjának megnyitóján elhangzott beszéde

|

Brigitte Franzen, a Peter und Irene Ludwig Stiftung igazgatójának a Velencei Biennále magyar pavilonjának megnyitóján elhangzott beszéde.

Brigitte Franzen a Magyar Pavilon megnyitóján | fotó: Rosta József Brigitte Franzen a Magyar Pavilon megnyitóján | fotó: Rosta József

Hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy itt lehetek Önökkel az 57. Velencei Biennále alkalmából, és részt vehetek Várnai Gyula kiállításának megnyitó ünnepségén.

Az utópia ma közös ügyünk.

A média úgy beszél az utópiáról, mintha valamely politikus, illetve emberek egy csoportjának a szabadság, a hatalom, vagy valamilyen cél iránti vágya, illetve megvalósítható terve volna.

Az utópia azonban mást jelent.

Az utoposz szorosan véve külső helyet, nem létező helyet, egy más helyeken kívül álló helyet, a gondolkodás helyét, a megvalósíthatóságba vetett hiten túli eszmét jelenti.

Toposz és utoposz tehát kiegészítik egymást: a valódi toposznak, a valódi térnek és helynek szüksége van az utoposzra, a nem létező, képzeletbeli helyre, a gondolat síkjára. Az utoposztól semmilyen politikai hatalom vagy személyes kegyetlenség nem foszthat meg minket.

Valami különös okból kifolyólag vannak a történelem során olyan korszakok, amikor a toposz és az utoposz nagyon közel kerülnek egymáshoz.

Ilyenek például a hazájuk elviselhetetlen életkörülményei elől menekülő, az utoposz után áhítozó embertömegek.

Az utoposz ez esetben olyasvalami, ami mások számára, számunkra például már valóság, mi már nem érezzük utópikusnak, azokkal ellentétben, akik kívülről szemlélik, akik nyakukba szedik a lábukat, hogy eljussanak erre a hőn vágyott helyre.

Vagy vegyük Elon Muskot, aki akár hiszik, akár nem, az első ember szeretne lenni a Marson…

Milyen különös helyzet.

Átvertek volna bennünket a filozófusaink, akik azt sugallták, hogy az utoposz valami elérhetetlen dolog?

Hogyan lehet, hogy az egyik ember utópiája a másik számára disztópia?

Ha visszatekintünk a vasfüggöny korszakára és a technológiai kreacionizmus idejére, Kelet és Nyugat abban az időben közös utópiát talált a világűrben és az érte folytatott harcban:

Az első élőlény Föld körüli pályán, az első ember a Holdon, az első tömegpusztító fegyver, amely kontinensek átívelésére és az emberi léptéket messze meghaladó pusztításra volt képes.

Az evilági utópia elveszett, véget ért az utána való kutatás, nem lett meg a rendkívüli hely a földgolyón, nem született meg a végtelen szabadságot és élelmiszerellátást lehetővé tevő tudományos közösség, nem jött létre a gondolkodók köztársasága, akik érvényre juttatnák és győzelemre vinnék a józan észt.

Az utópia metaforává alakult át, vagy még inkább a világbéke iránti vágy, egy határok nélküli világ szimbólumává, ahol együtt élnek azok, akiknek van, és azok, akiknek nincs. Az elérhetetlenség nyomán a békevágy neonfelirattá alakult egy szocialista tömbház tetején, a magyarországi Sztálinvárosban. Ugyanolyan jelentőséget kapott, mint a bevásárlóközpont tetejére helyezett Mercedes-Benz jel a nyugat-németországi Frankfurtban, ahol felnőttem.

És mit jelent ma?

Mindenki egyetértene: békét a világnak, természetesen.

És?

Nagyon hálás vagyok, hogy Várnai Gyula felvetette a békés emberiség utópiájának gondolatát, amely olyan elérhető közelségben van, hogy akár toposszá, valódi hellyé is válhatna.

Brigitte Franzen Petrányi Zsolt kurátorral | fotó: Boros Géza Brigitte Franzen Petrányi Zsolt kurátorral | fotó: Boros Géza

A bejegyzés trackback címe:

http://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr1012518985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.