Bálna a Balatonban I. – Halálos fenyegetés egy csók miatt

|

A Ludwig Múzeum kiállítása nem egzotikus érdekességként mutatja be albániai és koszovói művészek munkáit. A posztkommunista országokra jellemző abszurditás a mai Budapestnek is realitása lehet. A szeptember 11-ig látható A bálna, amely tengeralattjáró volt c. tárlatról válogattunk ismerős problémákra reagáló munkákat.

A két huszonéves testvérpárból álló Haveit egy erős ellenszélben dolgozó művészkollektíva Koszovóból. A négy művész a női és LMBT-jogokra vagy épp az áram- és vízellátás hiányára hívja fel a figyelmet. Leginkább komolyan elegük van az ország konzervatív nacionalizmusából. Ennek adnak hangot, hangosan.

img_20160823_100246_hdr.jpgA Haveit Amikor apa sírt, anya átmosta szemeimet c. videóinstallációja a Ludwigban

„Semmi mást nem csinálunk, csak elmeséljük a saját és a ti történeteiteket” – írja magáról a Haveit. A halálos fenyegetésekhez hozzászokhattak már, a velük kapcsolatos összeesküvés-elméleteket jól ismerik. Ettől „csak keményebben fogunk dolgozni. Ha félnénk, nem csinálnánk ezt az egészet – tudjuk, hol élünk” – mondták nemrég a Dazed and Confused magazinnak. Hana és Vesa Qena, illetve Lola és Alketa Sylaj az egyetemen ismerkedett meg. Koszovó fővárosában, Pristinában kezdtek együttműködni 2011-ben, egy különösen véres nőtámadás után.

Az albán többség által kikiáltott független Koszovó ma csak részben elismert mint önálló állam. A lakosság kilencven százaléka szunnita muszlim. Erősen patriarchális hagyományok között a Haveit performanszokkal és videómunkákkal igyekszik felhívni a figyelmet emberi jogokra; üzeneteik az elfogadásról és nyitottságról beszélnek. „Kemény szószólók, hiteles pozíciót képviselnek – mondja róluk Kálmán Borbála, a Ludwig Múzeum kiállításának kurátorasszisztense. – Nem félnek a tabuktól. Finom, költői módon, de közben erősen üzennek, hiszen sokszor a saját testükkel reflektálnak.”

A Haveit szerint, mivel a kiállítóterekbe vagy színházakba járó emberek eleve érzékenyebb közeget képviselnek, munkáikkal legjobban az utcán képesek hatni.

1622454_265312753628832_1937859625_o_1.jpgA Valentin-napi kép a Haveit Facebook-oldaláról

Nagy port kavart 2014-es akciójuk egy máshol hétköznapinak is tekinthető köztéri gesztusból indult. Valentin-napon töltötték fel magukról a képet, amin megcsókolják egymást az utcán. A performansz után a rendőrség bevitte a csoportot kihallgatásra. Csak azt követően engedték el őket, hogy elmondták, nem homoszexuálisok. A fotó hamar elterjedt, a két testvérpár pedig több száz fenyegető üzenetet kapott. „Vallási nézeteket kérdőjeleztünk meg. Az emberek kiborultak. Az LMBT-jogokról nem sok szó esik errefelé” – mondta Arberore Sylaj az Al Jazeeranak akkor.

A kollektíva azt tapasztalja, hogy a melegjogokat képviselő civilek erős akciók nélkül nem érnek el valós hatást. A koszovói művészi körbe tartozó tagoknak elegük lett saját buborékukból, ahol jó barátok jó zenéket hallgatnak, meg szeretnek moziba járni. A Dazednek arról is beszéltek, hogy az ország realitása csak akkor vághat arcon, ha művészként a Valentin-napihoz hasonló akcióval szólalnak meg. A Tager (vagyis "igazságos", "méltányos") című 2015-ös videómunkájukban egy női kéz fogja a hagyományos albán törvényeket tartalmazó Kanunt, beszórja liszttel és párszor átmegy rajta sodrófával, mielőtt megsütné serpenyőben.


A Haveit Tager c. videója

A Ludwigban megjelenő Haveit-projektek közül a legerősebb talán az, a négy képernyőből álló videóinstalláció, amelyen négy fiatal albán férfi arcát látjuk közelről (Amikor apa sírt, anya átmosta szemeimet, lásd első kép). A videó néma, mi nem halljuk, amit a férfiak: hogy a négy művész leült beszélgetni velük (ismeretlenekkel), megosztva egy-egy velük megtörtént, bensőséges, megrázó történetet. „Igazi férfi nem sír” – Koszovóban mélyen gyökerezik a Magyarországon is jól ismert sztereotípia. A munkával ennek ezernyi káros hatására, a férfidominanciára mutatnak rá.

„A legnagyobb kihívást számunkra az attól való félelem jelenti, hogy egyszer elnémulunk, mint a hazánk. Szeretnénk továbbra is hangosak maradni!”

Forrás: Dazed and Confused, Al Jazeera, TedX, Balkanist

bn

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr9111357288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása