A Ludwig Múzeumot ellepték a vinyllemezek. Miért?
A Ludwig Múzeum Szabadegyetemének következő előadásán Szőnyei György a hippikorszak tipográfiáját mutatja be: plakátokat, grafikusokat, betűtípusokat Londontól San Franciscóig – sok-sok képpel és zenével.
A BBC egy rendkívül érdekes felmérést tett közzé a lemezpiaci eladásokkal kapcsolatban. Az köztudott, hogy a bakelitek reneszánszukat élik: immáron 8. éve folyamatosan nőnek az eladások, 2014-ben mind Nagy-Britanniában, mind az USÁ-ban megduplázódott a vinyllemezek iránti érdeklődés. Ami viszont meglepő, hogy a felmérés szerint a vásárlók 7 százalékának nincs lemezjátszója, 41 százalékuknak pedig bár van, de nem használják – a büszke lemeztulajdonosoknak mindösszesen csak a fele hallgatja meg tehát a lemezeket, amelyeket vásárol. Hogy erre mi a magyarázat?
Pablo Garber Ponete Un Disco (Próbálj fel egy lemezt!) c. sorozatából, a Szenvedély. Rajongás és művészet kiállításon
Zenét inkább digitális formában, sőt, egyre inkább interneten hallgatunk, hiszen sokkal egyszerűbb – van ennek ugyanakkor két hátránya. Az egyik az, hogy a digitális zene nem látható: eltűnnek a lemezekkel teli polcok a szobákból, a kocsi kesztyűtartójából kiboruló kazetták, a metrón lapozgatott CD-tartó mappák. Márpedig megmutatni, hogy mit hallgatunk, felvágni a zenei gyűjteményünkkel rendkívül fontos. Erre, ha a telefonunkon streamelve hallgatunk zenét, nincs lehetőség. Bár a zenei ízlés és a külső megjelenés sokszor tudatos választás vagy összehangolás eredménye, a Rock/tér/idő egyik kiállítója, Gáldi Vinkó Andrea jogosan teszi fel a kérdést: mégis milyen összefüggés létezik a külső megjelenés és az ember által kedvelt, hallgatott zene között? Inside Out című fotósorozatában a világ különböző nagyvárosait járva kapta lencsevégre generációjának tagjait, akik a fénykép készültének a pillanatában mind zenét hallgattak – azt a számot, amelyet a kiállításon feltüntetett QR-kód segítségével a néző is meghallgathat. Ez egyrészt játékra ad lehetőséget, megtippelni, hogy vajon mit hallgat a képen látható arc, másrészt a néző a QR-kód révén kiderítheti, hogy a zene passzol-e az illető külsejéhez?
Gáldi Vinkó Andrea fotói Inside Out című fotósorozata a Rock/tér/idő kiállításon
A digitális zenék másik hátránya, hogy nem maradandóak – a telefon megtelik, a laptop tönkremegy, a streamelt zenét pedig már nem is mentjük le. Egy bakelit viszont mindig ott lesz. Mindez pedig azt jelenti, hogy az internetes zenepiac hatására a vinyl egyrészt dísztárggyá avanzsál, másrészt a gyűjtői vágy leginkább megbízható médiumává lép elő. A jelenség hangsúlyos szerepet kap a Ludwig Múzeum mindkét rockzenei kiállításán. Megjelennek egyrészt lemezborítók, már-már műtárgy státuszt nyerve el, hiszen, ahogy Készman József, a Rock/tér/idő kurátora fogalmaz, a lemezborítók „megnyilvánulási lehetőségként kínálkoztak a vizuális művészeteket művelők számára." A Szenvedély. Rajongás és művészet kiállításon megcsodálhatjuk többek közt a Black Flag és Kanye West néhány lemezborítóját, ahogy ott van Pablo Garber fotósorozata is, amelyen a modellek kedvenc lemezeikkel a kezükben pózolnak (lásd fent).
Zenei gyűjtemények a Rock/tér/idő kiállításon (a képen Koszits Attila)
A Rock/tér/időn pedig meghatározó gyűjteményeket ismerhetünk meg. Virtuálisan bejárható a Magyar Rádió Hangarchívuma és a BMC könyvtára is, Szőnyei Tamás egész falat betöltő plakátgyűjteményének köszönhetően pedig összevethetővé válik a hivatalos és az underground zenei szcéna vizuális világa. Szőnyei évtizedek óta speciális figyelemmel kíséri a hazai zenei életet, ezen belül az elsősorban a 90-es éveket megelőző földalatti, alternatív vonalhoz kapcsolható zenészeket, együtteseket is. Nyilván tartottak – Titkos szolgák a magyar rock körül 1960–1990 című kötete, amely 2005-ben jelent meg, nem pusztán szorgos kutatásának eredménye, hanem szorosan összefügg szenvedélyével, a 70-es évek végén elkezdett zenei plakátgyűjteményével is, amelyben több mint ezer darab, főként magyar koncertplakát található. E plakátok jelentősége sokrétű: vizuális értékeiken túl mint dokumentumörökség egy félig-meddig láthatatlan közösség lenyomatait képezik, hiszen ezeknek az együtteseknek és zenészeknek a művei leginkább nem hivatalos kiadású kazettákon terjedhettek.
Akit bővebben érdekel a téma, látogasson el kedden a múzeumba Szőnyei Tamás testvérének, Szőnyei György grafikusművésznek az előadására!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.