Nemes Csaba a kilenc jelölt között

|

Nemes Csaba (1966, Kisvárda) műveiben a jelen és a múlt eseményeit idézi fel, azok pontos, tényszerű részleteinek ábrázolásával. Festményeken, story boardokon, animációs filmeken és bábfilmeken jeleníti meg a közelmúlt társadalmi konfliktusait és saját személyes múltjának emlékképeit, miközben a nézőre ruházza azt a feladatot, hogy a kirakós darabkáiból egy jelentéssel bíró egészet állítson össze. A Leopold Bloom Képzőművészeti Díjra jelölt művész munkái most a kilenc jelölt közös kiállításán tekinthetőek meg a Ludwig Múzeumban. Interjú Nemes Csabával.

csaba_nemes_bike023.jpg

Mi volt az elmúlt egy évből a legemlékezetesebb kiállítás vagy művészeti esemény, amit láttál vagy amin részt vettél?

A legemlékezetesebb és egyben a legfelkavaróbb személyes élményem a Szabad Művészek az MMA tavaly decemberi nyilvános ülésére időzített akciója volt, amelyben én is részt vettem.

Mi vagy ki inspirál/inspirált eddigi munkád során, tekintesz valakit mesterednek/példaképednek?

Hosszú a sor, mondják ilyenkor sokan. Ezt magam is meg tudom erősíteni. Nálam Canalettotól Kassákig, Kara Walkertől Wilhelm Sasnálig terjed a lista, és folytathatnám még tovább. De hogy kit tekintek mesteremnek vagy példaképemnek? Ilyen figura nincs, de talán több személyből összegyúrható lenne.

Ha nem azzal foglalkoznál, amivel most, milyen pályát választottál volna? Miért éppen azt?

Valószínűleg játékfilmeket készítenék. A rendezés egy hatalmas kiterjesztett társasjáték, és persze csata és küzdelem is. Gyermekkoromban egy időben nagyon szerettem sakkozni. Sakkozás közben előzetes terveket kell szőni, amelyek a legtöbbször ugyan átalakulnak, de valahogy mégis kézben lehet tartani a dolgok menetét. Fontos a jó helyzetfelismerés, a lehető leggyorsabb reagálás, az improvizáció, a pszichológia rátermettség, stb., csakúgy, mint a filmkészítésben.

Szerinted van-e feladata egy kortárs művésznek ma a társadalomban? Ha igen, mi az?

Persze, hogy van. „Hatalmasan magamba fogadtam korom negatívumát... amelynek leküzdésére soha, de képviseletére bizonyos mértékig jogot formálok...” írta Franz Kafka. Tehát szerintem nem a világmegváltás a feladatunk, hanem az ábrázolás és a részvétel.

Mit láttál, olvastál vagy hallgattál mostanában, ami hatással volt rád és másnak is ajánlanád?

Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege – Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon.

Mit tartasz a munkád legizgalmasabb részének?

A tervezés, előkészítés, a korai formálás a legizgalmasabb, az utolsó lépések pedig a legkockázatosabbak. Aztán némi apátia következik, de már jön is a következő ötlet.

Mi az, amit mindig magadnál hordasz?

Karóra, textilzsebkendő.

Hol dolgozol legszívesebben, milyen számodra az ideális műterem?

Lényegében mindenhol tudok dolgozni. Azért néha elirigylem az ismertebb nemzetközi művészek műtermeit, mert azok igazi műhelyek! Látszik, hogy megtehetik, hogy a saját munkájukhoz igazítják a tér adottságait. Ezt a fajta professzionalizmust én sem vetném meg.

Milyen magyar közéleti hír érintett meg legutoljára?

Majdnem minden hétre esik egy-egy ügy. A legijesztőbb az egyre mélyebb elszegényedés, de a lassú fasizálódás apró, hétköznapi tünetei is gyakran felzaklatnak.

Van olyan eszköz/médium, amit még nem próbáltál, de érdekelne? Miért éppen az?

A színház. Talán azért, mert nagyon erős ellenérzéseim vannak vele kapcsolatban. Ez biztos jelent valamit...

Mi az első dolog, amit egy külföldinek Magyarországról mondanál?

Nem fogjátok sohasem megérteni, hogy mi folyik itt!

Mivel töltöd az idődet, amikor nem dolgozol?

Amikor nem a műteremben dolgozok, akkor tanítok. Amikor nem tanítok, akkor szerveződök. Amikor nem szerveződök, akkor filmeket nézek. Amikor nem filmeket nézek, akkor barátokkal találkozok..., stb.

További információ Nemes Csabáról  >>>

Készítette: Gadó Flóra, Lendeczki Kinga

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr35482280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása