Kapszulák Debrecenben

|

Pár éve sokat foglalkozott a magyar és a nemzetközi sajtó a japán alvókapszulával, mint a japánok különösségének újabb bizonyítékával. Az európai szemmel nézve furcsa, ám kétségkívül praktikus találmány azóta helyet kapott a nagyobb reptereken is, most pedig mi is kipróbálhatjuk a debreceni MODEM előtti köztéri installációnak köszönhetően. Németh Ilona Kapszulák II. névre hallgató alkotását a Ludwig Múzeum kölcsönözte a MODEM friss, a Zéró évek. Szlovák vizuális művészet 1999-2011 között négy kurátor perspektívájából című kiállítására. A június 24-ig látható tárlat a szlovák kortárs képzőművészet bő évtizedét mutatja be a négy kurátor (Juraj Čarný, Gabriela Garlatyová, Richard Gregor, Mira Sikorová-Putišová) válogatta műveken keresztül. A kiállított anyag egyrészt a szlovák képzőművészet fő irányzataira koncentrál, másrészt átfogó módon kívánja bemutatni a Magyarországon kevésbé ismert szlovák kortárs képzőművészet címben jelölt korszakát.

 

Kapszulák kívülről

A „Magyarországon kevésbé ismert” jelző azonban nem áll Németh Ilonára. Németh több magyarországi és budapesti kiállításon vett részt az elmúlt években. Dilemma című tárlata, amelynek az Ernst Múzeum adott otthont, idén januárban zárt be, de sokan emlékezhetnek Privát szigetek című munkájára is a tavaly a Városligeti Csónakázótavon megrendezett Art on Lake Művészet a tavon című kiállításról.

 

Kapszula belülről

És a Kapszulákkal is találkozhattunk már – a 10, 20, 50 és 100 forintos érmével működő, kétszobás lakásautomata 2003-ban debütált a Széll Kálmán téren (akkor Moszkva tér), a Ludwig Múzeum által rendezett Gravitáció – Moszkva tér című kiállításon, amely a köztér, illetve a köztéri művészet (public art) fogalmát vizsgálta számos, a szó szoros értelmében interaktív műalkotással és művészeti akcióval. A mű később a Ludwig Múzeum ‒ Kortárs Művészeti Múzeum tulajdonába került, a kiállítótér helyett pedig – funkciójának megfelelően – sokáig az előcsarnokban várta a fáradt látogatókat. 2006-ban a hannoveri futball VB idején pedig a város közepén, a Hanns-Lilje- Platz-on kapott helyet, a Seitenwechsel című kiállítás részeként. A Ludwig Múzeum most a MODEM-nek adta kölcsön a Kapszulákat, amelynek beüzemeléséről a múzeum szakértő és lelkes munkatársai gondoskodtak.

A bejegyzés trackback címe:

https://ludwigmuseum.blog.hu/api/trackback/id/tr285132455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása